A mezőgazdaság munkaerőhiányáról régóta beszélünk, csak közben lassan eljutottunk oda, hogy ez már nem egy általános panaszmondat, hanem az ágazat egyik legkeményebb működési problémája. Az elöregedő munkaerő, a pályaelhagyás, a demográfiai fogyás és a szakmailag is használható utánpótlás hiánya együtt olyan helyzetet hozott létre, amelyben egyre több gazdaság nem egyszerűen bővülni nem tud, hanem már a stabil működését is nehezebben tartja fenn. Ebben a közegben a duális képzés már nem valami szépen hangzó oktatási konstrukció, hanem nagyon is gyakorlati kérdés: honnan lesz ember, aki érti is, amit csinál?

A duális agrárszakképzés ebben azért érdekes, mert nem elválasztja az iskolát a munka világától, hanem eleve összeköti a kettőt. A gazdálkodó szervezet nem a képzés végén találkozik a pályakezdővel, amikor már késő csodálkozni azon, hogy mit tud és mit nem, hanem jóval korábban belép a folyamatba. Gyakorlati helyet ad, munkatapasztalatot ad, és közben tulajdonképpen a saját leendő munkaerejét kezdi el formálni. Ez nem garancia mindenre, de legalább valóságosabb modell annál, mint amikor mindenki reménykedik, hogy majd egyszer csak megérkezik valaki, aki az első naptól használható.

A rendszer mögött ma már elég világos jogi és finanszírozási keret áll. A 2019–2020-as szakképzési reform után a duális képzés szabályozása átalakult, a szakképzési munkaszerződés pedig a rendszer egyik kulcseleme lett. Ez azért fontos, mert a tanuló nem csak „gyakorlatra jár”, hanem munkaviszonyban áll a képzőhellyel, biztosítottá válik, és munkabért is kap.

A 2025-ös adatok szerint ez havi 100 és 168 ezer forint között mozoghatott.

Ez diákszemmel nézve már egyáltalán nem jelképes összeg, vállalkozói oldalról pedig azt üzeni, hogy a rendszer próbálja komolyan venni azt a munkát, amit a képzőhelyek beletesznek a képzésbe.

Ez a modell azért is fenntartható, mert a duális képzés nem csak a tanulónak kínál előnyt. A vállalkozások számára is vannak ösztönzők. Adókedvezmény érvényesíthető a szociális hozzájárulási adóból, sikeres vizsga esetén sikerdíj is járhat, és a szabályozás elvileg arra is lehetőséget ad, hogy ne csak a nagyobb, erősebb szereplők tudjanak beszállni, hanem kisebb gazdaságok is, például ágazati képzőközponton keresztül vagy rövidebb, tömbösített formában. Vagyis a rendszer legalább papíron igyekszik felismerni, hogy a mezőgazdaság nem kizárólag nagy, tőkeerős szereplőkből áll.

Az Agrárközgazdasági Intézet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara évek óta figyeli, hogyan működik ez a modell a gyakorlatban. A 2025 őszén készült kutatásuk már elég komoly adatbázisra épült: nyilvántartásokra, hivatali adatokra, 218 vállalkozás kérdőíves megkérdezésére és szakértői interjúkra. Ez azért lényeges, mert így nem csak elméleti vitáról van szó, hanem arról is, hogy a szereplők mit tapasztalnak ténylegesen: mi motiválja őket, mi tartja vissza őket, és mit várnak a jövőtől.

A legfontosabb tanulság nagyjából így foglalható össze:

a mezőgazdaságban a saját igényekre szabott utánpótlás egyre kevésbé luxus, és egyre inkább létkérdés.

Egy gazdaság számára ugyanis óriási különbség, hogy egy pályakezdő idegenként esik be hozzá, vagy már ismeri a munkarendet, a gépeket, a szemléletet, a szakmai alapelvárásokat. A duális képzés ezt az átmenetet próbálja lerövidíteni. Nem old meg mindent, de csökkenti azt a szakadékot, amely az iskola és a valódi munka között még mindig túl sok szakmában tátong.

Persze nem kell úgy tenni, mintha ezzel minden rendbe jönne. A mezőgazdaság munkaerőhiányát nem fogja önmagában megoldani egyetlen képzési forma sem. Attól még ugyanúgy ott marad a fizikai munka presztízsproblémája, a vidéki térségek elszívó hatása, a bérezési kérdés, az, hogy mennyire vonzó maga az életpálya, és az is, hogy a fiatalok egy része egyszerűen nem ebben képzeli el a jövőjét. A duális képzés viszont legalább egy olyan pont, ahol a rendszer nem csak beszél a problémáról, hanem megpróbál szerkezetileg válaszolni rá. Az agrárium jövője szempontjából nem az a fő kérdés, hogy szeretjük-e ezt a modellt, hanem az, hogy van-e nála működőképesebb, gyorsabban bevethető alternatíva a saját utánpótlás nevelésére. Mert miközben a mezőgazdaságban tovább öregszik a munkaerő, a kérdés már nem az, hogy kell-e valamit kezdeni a helyzettel, hanem az, hogy ki lép időben.