Kleopátráról sokáig úgy beszéltek, mintha az ókor végzet asszonya lett volna: arany, parfüm, kígyó, Caesar, Antonius, férfiak romlása. Szép, ragadós kép. Csak éppen nagyon római.
A valóságban Kleopátra uralkodó volt. Tárgyalt, szövetségeket kötött, Egyiptom túlélési esélyeit próbálta életben tartani egy olyan világban, ahol Róma már mindent magához húzott. Ez kevésbé bulváros, mint a „csábító királynő”, de történelmileg sokkal érdekesebb.
A tudósok szerint így nézett ki Kleopátra
Octavianusnak viszont nem árnyalt történetre volt szüksége. Marcus Antonius római volt, Caesar egykori szövetségese, komoly politikai ellenfél. Ha Octavianus egyszerűen ellene fordul, az polgárháborúnak látszik. Ezt el kellett csomagolni valahogy. Így lett Antoniusból az elvarázsolt férfi, Kleopátrából pedig a veszélyes idegen nő. Aki keleti luxussal, pénzzel, testtel és befolyással megrontja Rómát. Máris nem két római vezető hatalmi harcáról szólt a történet, hanem arról, hogy Rómát meg kell védeni egy egyiptomi királynőtől.
Ez régi kommunikációs trükk, és ma sem ismeretlen.
Előbb címkét gyártasz valakiről, aztán minden tettét azon keresztül olvassák. A határozott nőből „veszélyes” lesz. A jó tárgyalóból „manipulatív”.
_
hirdetés
_
hirdetés
A politikai ellenfélből rémkép. Onnantól nem az számít, mit csinál, hanem hogy belefér-e a róla eladott sztoriba.
Kleopátra a Ptolemaiosz-dinasztiához tartozott, vagyis görög–makedón uralkodóházból származott. Viszont a hagyomány szerint azon kevés ptolemaioszi uralkodókhoz tartozott, aki megtanulta az egyiptomi nyelvet is. Ez pedig politikai érzék. Egy uralkodó nemcsak birtokolni akarta az országot, hanem beszélni is tudott hozzá. Csak ez nem illett Octavianus kampányába.
Kr. e. 31-ben Actiumnál Octavianus legyőzte Antonius és Kleopátra erőit. Később mindketten meghaltak, Egyiptom pedig római uralom alá került. A győztes ezután nemcsak a területet birtokolta, hanem a történetet is. Ez a hatalom egyik legnagyobb luxusa: nemcsak nyer, hanem el is nevezi a vesztest. Kleopátra címkéje pedig rajta maradt. Csábító. Végzetes nő. A római férfiak megrontója. Közben a fontosabb kérdés halkabb lett: hogyan próbált egy női uralkodó életben tartani egy országot két római hatalmi gépezet között?
Nem kell Kleopátrából hibátlan hősnőt csinálni. Uralkodó volt, tehát biztosan tudott kemény, számító és kíméletlen is lenni. A hatalom nem levendulás párna. De nagy különbség van aközött, hogy valakit politikai szereplőként nézünk, vagy kényelmes rémtörténetté lapítunk. Róma az utóbbit választotta. Olyan jól, hogy kétezer évvel később is gyakran azt a Kleopátrát látjuk először, akit az ellenségeinek volt hasznos megrajzolni.
