_
hirdetés
_
hirdetés
A végzős tanév egy kisebb időérzékelési hibával kezdődik. Szeptemberben a májusi vizsga még olyan távolinak látszik, mint egy másik földrész. Van idő. Majd elkezded a felkészülést, ha meglesz a végleges órarend. Vagy az őszi szünet után. Legkésőbb januárban, amikor már tényleg komolyan kell venni. Aztán egyszer csak valaki beírja az osztálycsoportba: „Amúgy a portfóliót mikorra kell leadni?” Ez a kérdés pedig rendszerint később, jóval később érkezik az ideálisnál.
A végzős évben több külön naptár fut egymás mellett. Az iskola, az érettségi, a szakmai vizsga, a duális képzőhely és a felsőoktatási felvételi mind saját határidőkkel dolgozik. Egyik sem érdeklődik különösebben arról, hogy a másik hárommal éppen mennyi dolgod van.

Nem minden végzős készül ugyanarra a vizsgára
A szakképző iskola jellemzően hároméves. A 11. évfolyam végén a tanulók szakmai vizsgát tesznek, majd szakmával léphetnek ki a munkaerőpiacra. Ha később érettségit vagy technikusi végzettséget szeretnének, további tanulmányokkal folytathatják.
A technikumban hosszabb a történet. Az ötéves képzésben a közismereti érettségi vizsgák egy része már a 12. évfolyam végén megjelenik, a 13. évfolyamon pedig az idegen nyelvi érettségi és a szakmai vizsga következik. A szakmai vizsga az ötödik, emelt szintű érettségi tárgynak számít. A képzés végén egyszerre szerezhető érettségi bizonyítvány és technikusi oklevél. A technikumi tizenkettedikes tehát még nem feltétlenül végzős, de már javában vizsgázik. A tizenharmadikos pedig úgy érkezik meg az utolsó tanévébe, hogy az érettségi egy részén túl van, a szakmai vizsga és a továbbtanulás viszont még előtte áll. Ezért kevés azt mondani, hogy „idén vizsgázom”. Azt kell pontosan tudnod, miből, mikor és milyen feltételekkel.
Kell egy naptár, amelynek hiszel is
A határidők kezelésére nem szükséges színkódolt, tizenkét munkalapos projektirányítási rendszer. Egyetlen jól vezetett naptár bőven elég. Csak használd!
Elsőként kerüljenek bele a hivatalos dátumok: vizsgaidőszakok, jelentkezések, dokumentumpótlások és az iskola által közölt leadási határidők. Ezután írd melléjük a saját határidőidet. Ha egy portfóliót márciusban kell beadni, január végére legyen kész az első teljes változat. Ha májusban vizsgázol, áprilisban már ne az első tételnél tarts.
A visszafelé tervezés nem bonyolult. Megnézed, mikorra kell elkészülni, majd eldöntöd, minek kell meglenni egy hónappal, két héttel és néhány nappal korábban.
A naptárba az is kerüljön be, amit az osztálycsoportban valaki „szerintem” kezdetű mondattal közölt. Előtte azért ellenőrizd az iskolánál! Egy képernyőfotó hivatalosnak látszó betűtípussal még nem jogforrás.
A szakmai vizsga már jóval a vizsganap előtt elkezdődhet
A szakmai vizsga követelményeit az adott szakmához tartozó képzési és kimeneti követelmény, vagyis a KKK határozza meg. Ebben szerepel, miből áll a vizsga, milyen arányban számítanak az egyes részek, milyen feltételekkel bocsátható vizsgára a tanuló, és szükség van-e portfólióra vagy más előzetesen elkészítendő anyagra.
A megújult rendszerben a szakmai vizsgák fontos eleme a számítógépes interaktív vizsga és a komplex, gyakorlatorientált projektfeladat.
A bizottság azt akarja látni, hogy tudsz-e a szakmád szabályai szerint dolgozni, problémát megoldani és az elkészült munkáért szakmailag felelősséget vállalni.
Ha a szakmád portfóliót kér, az nem egy márciusban összedobható fényképalbum. Mutassa meg, milyen feladatokon dolgoztál, milyen eszközöket és eljárásokat használtál, mi volt a saját szereped, milyen hibák merültek fel, és mit tanultál belőlük! A jó portfólióhoz egész évben gyűjteni kell az anyagot.
Készíts külön mappát a projektjeidnek! Mentsd el a terveket, mérési lapokat, dokumentációkat és az elkészült munkák fényképeit, ha a képzőhely szabályai ezt megengedik. Céges munkaterületen, ügyféladatoknál vagy belső dokumentumoknál előbb kérdezz, csak utána fotózz!
A fájloknak adj felismerhető nevet. A „vegleges2_uj_tenylegvegleges.pdf” nem dokumentumkezelési rendszer, csak digitális segélykiáltás.
Legyen biztonsági másolatod is! Egy beadandó elvesztésének legrosszabb pillanata általában a beadás előtti este, amikor hirtelen mindenki informatikai szakértővé válik a családban.
A portfólióban a te munkádnak kell szerepelnie
Szöveget javítani, szerkezetet tervezni vagy ötleteket gyűjteni digitális eszközökkel is lehet. A vizsgán azonban neked kell beszélned a beadott munkáról.
Olyan mondatot ne tegyél a portfóliódba, amelyet szóban nem tudsz elmagyarázni.
Ha azt írod, hogy „a munkafolyamat során optimalizáltam az erőforrás-allokációt”, a vizsgabizottság teljes joggal kérdezheti meg, hogy ez pontosan mit jelentett a műhelyben, a konyhán vagy az irodában. A válasz pedig lehetőleg ne az legyen, hogy „hát, ezt a ChatGPT írta”.
A saját hibáidat sem kell eltüntetni. Egy szakmai portfólióban érték lehet, ha megmutatod, mit rontottál el, hogyan ismerted fel, és miként javítottad ki. A tökéletesnek hazudott munkafolyamat kevésbé hihető, mint a valódi fejlődés. A vizsga nem reklámfilm.
Az érettségi több hónapon át tartó munka
_
hirdetés
_
hirdetés
Az érettségire készülés egyik legkellemesebb módszere a megoldott feladatsorok nézegetése. Az ember lapozgat, időnként felismer egy választ, és úgy érzi, egész jól halad. Sajnos ez nem gyakorlás, ez önnyugtatás.
A feladatsort időre, segítség nélkül kell megoldani. Utána lehet megnézni a javítási útmutatót, megkeresni a hibákat, és felírni, melyik témához kell visszatérni. Egyetlen őszintén kijavított próbavizsga többet mond a felkészültségedről, mint tíz olyan, amelybe menet közben belenéztél.
Szeptemberben érdemes tantárgyanként felmérni, hol tartasz.
Nem kell mindenből egyszerre napi két órát tanulni. Jelöld ki azt az egy-két területet, ahol a legnagyobb a lemaradás, és ezekkel kezdj rendszeresen foglalkozni. A heti két biztos alkalom többet ér, mint az a terv, ami úgy kezdődik: majd a téli szünetben…
A szóbeli vizsgára hangosan is gyakorolj!
Fejben minden mondat gördülékenyebb. Amikor azonban ki kell mondani, hogy „a reformkor legfontosabb társadalmi folyamatai”, hirtelen kiderülhet, hogy a gondolat második fele még nem érkezett meg.
Az egyetemi felvételi adminisztrációval kezdődik
Ha egyetemre vagy felsőoktatási szakképzésre jelentkeznél, a felvételi nem a vizsgák után indul. Az E-felvételi jelentkezési időszaka jellemzően már decemberben megnyílik, a jelentkezési határidő pedig az utóbbi években február 15. volt. A következő eljárás pontos dátumait mindig az adott év hivatalos felsőoktatási felvételi tájékoztatójában, a felvi.hu oldalán ellenőrizd. Egy korábbi tanév dátumát ne kezeld automatikusan érvényesként!
Az elektronikus jelentkezéshez megfelelő digitális azonosítás, működő e-mail-cím és rendszeresen ellenőrzött E-felvételi-fiók kell. Ide érkezhet hiánypótlás, adatellenőrzés és minden olyan üzenet, amelyet kellemetlen lenne három héttel később elolvasni.
Nézd meg időben a kiszemelt szak követelményeit! Milyen érettségi tárgyakat fogadnak el? Kell-e emelt szint? Mire ad az adott egyetem intézményi pontot? Ugyanazon szak pontszámítási szabályai intézményenként is eltérhetnek, mert az egyetemek legfeljebb száz intézményi pontról saját hatáskörben dönthetnek.
A technikusi oklevél és a szakmai vizsga komoly előnyt jelenthet a szakirányhoz illeszkedő felsőoktatási képzéseknél.
Bizonyos esetekben a felvételi pontszám akár kizárólag a szakmai vizsga eredményéből is számítható, legfeljebb 400 pontig. Az okleveles technikusképzés meghatározott egyetemi szakjain, legalább jó szakmai vizsgával akár az ötszörözött eredmény, maximum 500 pont is alkalmazható. A lehetőség mindig konkrét szakmához, intézményhez és képzéshez kapcsolódik, ezért ezt is a hivatalos tájékoztatóban kell ellenőrizni.
A jelentkezési sorrend nem jóslás
A jelentkezési helyeket abban a sorrendben add meg, ahogyan valóban szeretnél bekerülni. A rendszer az első olyan helyre sorol be, ahol eléred a kialakult ponthatárt. Ha az első helyen megjelölt képzéshez kevés a pontod, automatikusan megvizsgálja a következőt. Emiatt nincs értelme egy kevésbé vágyott, de „biztonságosnak” gondolt szakot előretenni csak azért, mert tavaly alacsonyabb volt a ponthatára. A tavalyi ponthatár egy korábbi jelentkezői mezőny eredménye. Nem ígéret, nem minimumkövetelmény és főleg nem jövőbelátás. Azt tedd előre, ahová a legszívesebben mennél!
Ha dolgozni szeretnél, ne júniusban kezdd el nézegetni az állásokat!
A végzős év nemcsak az egyetemről szól. Szakmai vizsga után rögtön elhelyezkedhetsz, maradhatsz annál a duális partnernél, ahol tanultál, vagy kereshetsz másik munkahelyet. Erről is érdemes már ősszel gondolkodni. Kérdezd meg a duális képzőhelyen, van-e lehetőség a vizsga után folytatni. Nézz meg valódi álláshirdetéseket a szakmádban, és figyeld meg, milyen tudást, jogosítványt, programismeretet vagy tapasztalatot kérnek. Így még időben kiderülhet, ha valamiben érdemes erősödnöd.
Készíts egy rövid, normális önéletrajzot. Írd bele, milyen gépekkel, szoftverekkel, anyagokkal vagy munkafolyamatokkal találkoztál.
A „szakmai tapasztalat: gyakorlat” kevés információ. Az már használhatóbb, ha meg tudod nevezni, mit csináltál önállóan, miben segítettél, és miért vállalnál felelősséget.
Ha még bizonytalan vagy, nézz utána több útnak. A szakma után jöhet érettségi, technikusi képzés, munkakezdés, majd később egyetem is. Tizennyolc évesen nem kell egyetlen döntéssel az egész hátralévő életedet lezárni. A jelentkezést és a vizsgafeladatot viszont határidőre kell leadni.
A végzős évhez nem kell egész szeptemberben rohanni
A másik véglet is gyakori. Valaki már az első héten napi öt órát tanul, közben felvételi pontokat számol, három állásportálon regisztrál, és minden második mondatát azzal kezdi, hogy „amikor majd vizsgázunk”. Októberre elfárad.
A végzős tanév hosszú. Olyan tempó kell, amely februárban is működik.
Legyen rendszeres felkészülési időd, de maradjon alvás, pihenés és olyan nap is, amikor nem beszélsz sem a portfólióról, sem a ponthatárokról.
Ha szorongsz, ne várd meg, amíg már a tanulást is akadályozza! Beszélj az oktatóddal, osztályfőnököddel vagy valakivel, akiben megbízol! Sokszor az is segít, ha a „rengeteg dolgom van” érzésből konkrét, elvégezhető feladatok lesznek.
Első lépésként elég három dolgot megtenni: keresd elő a saját szakmád vizsgakövetelményeit, készíts egy portfóliómappát, és írj be minden már ismert határidőt a naptárba. A többi ezután sorban érkezik.
Az első tanítási napon gondolkodás nélkül mész a 214-es teremhez. Az ajtót már rég megtaláltad. Ebben a tanévben az a feladat, hogy júniusban tudd, merre indulsz tovább.














