_
hirdetés
_
hirdetés
Elég jól szervezett online sajtótájékoztató keretében ünnepelte 30. születésnapját, az 1991-ben 4 fővel indult vállalkozásból kinőtt; mára több, mint 200 főt foglalkoztató MAPEI Kft.
A tájékoztatóban szó esett a vállalat történetéről és az eddig elért eredményekről. A Mapei Kft. elkötelezett az építőipar kultúrájának fejlesztéséért. 2015-ben megalapította a Mesterek Mestere Díjat, melynek célja elismerni a kiemelkedő színvonalú építőipari szakmunkát, majd 2016-ban a Magyar Építőipari Szakemberek Közösségét, hogy fejlődési lehetőséget és támogatást biztosítson a szakembereknek.
Az építőipar országos helyzetével kapcsolatban elhangzott, hogy a szakemberhiány országosan jelen van az építőipar életében.
A burkoló szakmában pedig az országos átlagot meghaladó mennyiségű szakember hiányzik.
_
hirdetés
_
hirdetés
„Aki épít, az alkot, teremt. Nem csak a saját, hanem mások örömére. Ez több, mint amit a legtöbb ember valaha elérhet. Emellett a jó szakembert tisztelik, szeretik és jól meg is fizetik.” – mondta Markovich Béla a MAPEI ügyvezetője.
Éppen ezért felnőttként is érdemes kitanulni egy-egy építőipari szakmát – tette hozzá a vezető.
A cég azonban nemcsak épít, hanem aktív szerepet vállal a szakemberek képzésében is. Ahogy arról korábban a szakmaverzum.hu beszámolt a vállalat felveszi a harcot a kóklerek ellen a „Minősített szakember képzéssel.”
A több, mint kétszeres túljelentkezéssel, 2021-ben debütáló képzés kézzelfogható eredménye pedig, hogy a vállalati képzést teljesítő burkolók a nagyméretű lapokkal történő és üvegmozaikos burkoláson túl, tippeket kapnak a megrendelővel való kommunikációhoz is. További előny, hogy a vállalat szakember ajánlójában a végzett szakemberek szerepelnek majd a találati lista első helyein.
A vállalat által minősített szakemberek munkáiért a MAPEI is garanciát vállal, mondta el a szakmaverzum.hu kérdésére az ügyvezető, amivel igen komoly rangot ad a cég a burkoló képzésének.