Isaac Newtonról az embernek nem az jut eszébe először, hogy rosszkor szállt vissza egy részvénybe. Alma, gravitáció, mozgástörvények, fénytan, a klasszikus fizika egyik legnagyobb alakja. Az a típusú név, amelyik mellé az iskolai könyvben általában nem írják oda, hogy „egy ponton ő is úgy viselkedett, mint aki nem akar kimaradni a buliból”. Pedig 1720-ban nagyjából ez történt. Newton nem egy sarki tippmixben csúszott meg, hanem a korszak egyik legnagyobb pénzügyi őrületében, a South Sea Bubble-ben, vagyis a Déltengeri Társaság részvénylufijában.

A South Sea Company 1711-ben jött létre, és papíron hatalmas üzleti lehetőséget ígért: kereskedelmet a spanyol-amerikai térséggel, többek között rabszolgák szállítására vonatkozó monopóliummal. A történet kevésbé elegáns része ez, és kár lenne lemosni róla:

a korai brit pénzügyi kapitalizmus egyik nagy sztorija nagyon is összefonódott a gyarmati és rabszolga-kereskedelmi világgal.

A cég közben államadósság-kezelési konstrukcióvá is vált: 1720-ban a brit államadósság jelentős részét próbálták a társaság részvényeibe átforgatni. Papíron pénzügyi mérnöki munka. A valóságban egyre forróbb spekuláció.

Newton nem teljesen kívülről nézte ezt. A kutatások szerint már korábban is volt South Sea-részvénye, 1720 elején pedig jó ütemben adott el, és jelentős nyereséget realizált. Andrew Odlyzko részletes elemzése szerint a nyereség nagyságrendje körülbelül 20 000 font lehetett, ami akkoriban döbbenetes összegnek számított. Ezen a ponton Newton még úgy nézett ki, mint aki nemcsak a bolygómozgásban, hanem a pénzügyben is érzi a pályát. Kiszállt. Zsebre tett egy vagyont. Elvileg vége.

Csakhogy a tőzsdei őrület egyik legkellemetlenebb tulajdonsága, hogy nem akkor fáj, amikor bent vagy. Akkor fáj, amikor kiszálltál, majd azt látod, hogy a többiek még mindig nyernek. A részvény ára tovább emelkedett, a londoni kávéházakban ment a beszéd, a gyors meggazdagodás történetei terjedtek, és Newton valószínűleg ugyanazt élte át, amit háromszáz évvel később is bárki átélhet egy kripto-, részvény- vagy ingatlanőrület közepén:

„lehet, hogy túl korán szálltam ki”.

Ez nem butaság. Ez emberi működés. Csak éppen nagyon drága tud lenni.

Newton visszaszállt. Aztán a lufi kipukkadt. A pontos veszteség mértékéről a szakirodalom óvatosan beszél, de a legismertebb becslések szerint nagyjából 20 000 font körüli összeget bukhatott, vagyis lényegében akkora ütést kapott, amekkora nyereséget korábban már egyszer megfogott. Nem ment tönkre teljesen, nem lett földönfutó, nem kell Dickens-regénybe képzelni rongyos kabátban. A bukás mégis elég nagy volt ahhoz, hogy legendává váljon.

Newtonnak tulajdonítják a híres mondatot is, amely szerint ki tudja számítani az égitestek mozgását, az emberek őrületét viszont nem.

A mondat eredetét érdemes óvatosan kezelni, több forrás is „neki tulajdonított” idézetként említi, de a történet lényegét pontosan elkapja.

A tanulság az, hogy Newton hibája nem a tudás hiányából jött. Nem arról van szó, hogy nem értette a számokat. Pontosan az teszi izgalmassá az egészet, hogy a számok értése kevés, amikor az ember saját pénze, hiúsága, félelme és kimaradásérzése egyszerre ül be mellé a döntésbe. Newton nem a gravitációt számolta el. A tömeget. A hangulatot. Azt a pillanatot, amikor az ember már nem azt kérdezi, mennyit ér valami, hanem azt, meddig emelkedhet még, mielőtt nélküle gazdagodik meg mindenki más.

A South Sea Bubble ráadásul nem egy egyszerű „rossz befektetés” volt. A társaság részvényeinek árát hitelek, politikai kapcsolatok, nagy ígéretek és közhangulat hajtotta. A cég maga is kölcsönöket adott részvényvásárlásra, vagyis a rendszer egy ponton saját magát pumpálta tovább. Ez mindig veszélyes szerkezet: a siker addig igazolja önmagát, amíg az ár emelkedik. Aki pedig kételkedik, az eleinte unalmasnak tűnik. Aztán később ő lesz az egyetlen, aki nem a romokat nézi.

Newton története azért működik ma is, mert kényelmetlenül ismerős. Minden korszaknak megvan a maga South Sea Company-ja. Néha egzotikus kereskedelmi monopóliumnak hívják. Néha technológiai forradalomnak. Néha „ez most más, mint a régi lufik” mondatnak. A csomagolás változik, a belső mechanika elég makacs:

gyors nyereség, társas bizonyíték, késői beszállók, túl nagy önbizalom, majd hirtelen kijózanodás. Aki kívülről nézi, okos. Aki benne van, reménykedik.

Ettől Newton nem lesz kisebb. Inkább közelebb kerül. A zsenialitás nem páncél. Lehet valaki korszakos elme, attól még megérinti a kapzsiság, a szégyen, a lemaradástól való félelem. A pénz különösen jó ebben: olyan emberekből is előhozza a tömeget, akik egyébként egész életükben az egyéni gondolkodásból éltek. Newton a bolygók pályájánál tudta, milyen erők hatnak. A piacon későn vette észre, hogy ott is van gravitáció. Csak ott nem alma esik, hanem árfolyam.