A legjobb helyzetű gyerekek teljesítménye is látványosan romlott a PISA-mérésen. Lannert Judit szerint a közösségi média már a középosztály előnyeit is kikezdi. A telefon azonban csak az egyik része a történetnek: közben kevesebbet olvasunk, ritkábban beszélgetünk, az iskola pedig túl sok tananyagot próbál belegyömöszölni a diákok fejébe.
A jól teljesítő diákokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy velük különösebb baj nem lehet. Könyvek között nőnek fel, a szüleik figyelnek a tanulmányaikra, szükség esetén különórát fizetnek, és időben észreveszik, ha romlik a bizonyítvány. A családi háttér Magyarországon valóban sokat számít. Az átlagosnál is többet. A közösségi média azonban ugyanabban a zsebben érkezik meg egy budai gimnáziumba, egy vidéki technikumba és egy leszakadó település szakképző iskolájába. A videók ugyanolyan gyorsan váltják egymást, az értesítések ugyanolyan gyakran villannak fel, és az algoritmus mindhárom helyen pontosan ugyanazt szeretné: még néhány percet a felhasználó figyelméből.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter ezt meglehetősen erős mondattal foglalta össze a Kossuth rádióban:
„A közösségi média lebutítja a középosztály gyerekeit is.”
A kijelentés a 2025-ös PISA-felmérés eredményeiről szóló beszélgetésben hangzott el. Az adatok szerint a magyar 15 évesek minden korábbinál gyengébben teljesítettek szövegértésből és matematikából. A visszaesés ráadásul már nem kizárólag a nehezebb helyzetű vagy korábban is gyengébben teljesítő tanulóknál látható. A legjobbak csoportja is összezsugorodott.
Három év alatt elveszett egy tanévnyi előny
A magyar diákok szövegértési átlaga 2022 és 2025 között 473 pontról 452 pontra esett. A 21 pontos veszteség akkora különbség, amelyet az oktatáskutatásban nagyjából egy tanévnyi haladással szoktak összekapcsolni. Matematikából 14 ponttal romlott az eredmény, 473-ról 459 pontra. Szövegértésből
a magyar tanulók 32,3 százaléka nem éri el azt a képességszintet, amely már összetettebb szövegek értelmezéséhez is elegendő.
Ezek a diákok még megtalálják a közvetlenül leírt információkat, de nehezen kapcsolnak össze több állítást, bizonytalanok a következtetésekben, és gondot okoz nekik a szöveg egészének értelmezése.
Közben a kiemelkedően teljesítők aránya mindössze 3 százalék, szemben az 5,5 százalékos OECD-átlaggal. Matematikából és természettudományból hasonló a helyzet: a magyar diákok között kevesebb a csúcsteljesítmény, mint a vizsgált országok átlagában. Lannert Judit szerint világszerte éppen a legjobb családi hátterű gyerekek körében figyelhető meg különösen nagy romlás. A középosztály megszokott előnye tehát továbbra is létezik, de már kevésbé védi meg a diákot a teljesítménycsökkenéstől.
A „lebutulás” nem orvosi diagnózis
A közösségi média lebutító hatása jól idézhető magyarázat, a PISA-adatok azonban önmagukban nem bizonyítják, hogy a romlást a TikTok, az Instagram vagy bármely más felület okozta. A mérés azt mutatja meg, hogyan teljesítenek a 15 évesek, és milyen szokásokról számolnak be. Az okok szétválasztása jóval nehezebb. Ugyanebben az időszakban megváltoztak az olvasási szokások, lezajlott a világjárvány, terjedni kezdett a mesterséges intelligencia, csökkent a gyerekek kíváncsisága, és több ország oktatási rendszere is komoly nehézségekkel küzdött.
A digitális tartalomfogyasztás erős gyanúsított
A rövid videók gyorsan váltakozó ingereket kínálnak, folyamatos jutalmazással. Néhány másodperc alatt eldönthető, érdekes-e a tartalom; ha nem az, egy mozdulattal érkezik a következő. Egy hosszabb szöveg másfajta figyelmet igényel. Az első bekezdés nem feltétlenül szórakoztató, az összefüggések csak később állnak össze, és nincs lehetőség két másodpercenként új történetre váltani.
Aki órákon keresztül az azonnali ingerhez szokik, annak nehezebb lehet kitartania egy regény, egy történelmi forrás, egy matematikai szöveges feladat vagy akár egy gép használati utasítása mellett. Ettől nem lesz kevésbé intelligens. Bizonyos képességeket egyszerűen ritkábban használ.
Lannert szerint az olvasási szokások átalakulása mellett az is gond, hogy a szülők egyre kevesebb időt töltenek beszélgetéssel a gyerekeikkel. A nagyon korai eszközhasználat pedig az érzelmek szabályozását és mások arckifejezéseinek értelmezését is nehezítheti. A miniszter odáig jutott, hogy
a gyerek digitális szokásainak megváltoztatásához a szülőnek is „le kell jönnie a közösségi médiáról”.
_
hirdetés
_
hirdetés
Ebben azért van némi kellemetlen logika. Nehéz hitelesen elmagyarázni egy kamasznak, hogy tegye le a telefonját, miközben a felnőtt a saját készülékéről fel sem nézve mondja ugyanezt.
Egy hajóban vagyunk, de nem ugyanazon a fedélzeten
Lannert Judit szerint a közösségi média hatása azt jelenti, hogy a hátrányos és a kedvező helyzetű családok gyerekei már „mindannyian egy hajóban vagyunk”. Bizonyos értelemben igen. A figyelemért folytatott verseny minden családot elér, és a jobb anyagi helyzet önmagában nem tanítja meg a gyereket a digitális eszközök tudatos használatára. A PISA-adatok közben továbbra is rendkívül egyenlőtlen magyar iskolarendszert mutatnak.
A tanulók társadalmi-gazdasági helyzetét jelző index egy egységnyi eltéréséhez Magyarországon átlagosan 42 pontos teljesítménykülönbség társul. Az OECD átlaga 36 pont. A természettudományos eredmények közötti eltérések 46 százaléka az iskolák közötti különbségekből ered, miközben az OECD-ben ez az arány 31 százalék. Vagyis továbbra sem mindegy, milyen családba születik a gyerek, melyik településen él, és melyik iskolába jár. A középosztálybeli tanuló eredménye romolhat, de általában több segítség áll körülötte: saját szoba, könyvek, különóra, stabil internetkapcsolat, tanult szülők és továbbtanulási minta.
A hátrányos helyzetű diák ugyanazokkal a digitális kísértésekkel találkozik, csak kevesebb védőhálóval.
A szövegértés nem érhet véget negyedik osztályban
Lannert Judit szerint a magyar oktatás egyik hibája, hogy a szövegértés fejlesztését jórészt az alsó tagozat feladatának tekinti. Mire a diák felső tagozatba ér, a rendszer többnyire feltételezi, hogy már tud olvasni, innentől pedig a szaktárgyi tartalomra lehet koncentrálni. Csakhogy a folyékony olvasás még nem jelent biztos szövegértést.
Egy matematikai feladatból ki kell választani a szükséges adatokat. A fizikaórán meg kell érteni a jelenség leírását. Történelemből több forrást kell összevetni, kémiából pedig pontosan követni kell egy kísérlet menetét. Ezek mind szövegértési helyzetek. A szakképzésben különösen gyorsan kiderül, mennyit ér ez a képesség. Egy tanulónak műszaki dokumentációt, munkavédelmi előírást, receptúrát, szerződést, hibaüzenetet vagy munkalapot kell értelmeznie. A félreolvasott regényrészlet miatt rosszabb jegy születhet. A félreolvasott biztonsági utasításnak jóval komolyabb következménye lehet. A szövegértés fejlesztése ezért nem maradhat a magyartanár magánügye. Szükség van rá matematikán, fizikán, történelemórán és a tanműhelyben is.
Több tananyagból nem feltétlenül lesz több tudás
A miniszter a tananyag mennyiségét is szóba hozta. Megfogalmazása szerint
minél több tényt próbálunk beletuszkolni a tantervbe, annál kevesebb idő marad a gondolkodásra.
A magyar iskola hagyományosan erősen bízik a tananyagban. Ha valami fontos, bekerül a tantervbe. Ha új probléma jelenik meg, ahhoz új ismereteket rendelünk. Az óraszám azonban nem nő korlátlanul, a diák figyelme pedig még kevésbé.
A túlzsúfolt tananyag arra ösztönzi a pedagógust, hogy haladjon. A hosszabb beszélgetés, az elmélyült olvasás, a vita és a hibák közös elemzése időt visz el. Pedig éppen ezek fejlesztenék azokat a képességeket, amelyekből most egyre nagyobb a hiány.
Lannert az iskolarendszer korábbi túlkontrolláltságát is problémának tartja. Ha egy iskola nem reagálhat helyben a saját diákjai nehézségeire, gyengül az alkalmazkodóképessége. Más megoldásra lehet szükség egy olyan technikumban, ahol a tanulók többsége rendszeresen olvas, és másra ott, ahol egy kétoldalas szakmai szöveg már komoly akadályt jelent. Az országos tanterv kijelölhet célokat. A konkrét gyerekeket azonban a helyi pedagógus ismeri.
A telefont egyszerűbb elvenni, mint megtanítani használni
Az iskolai telefonkorlátozás csökkentheti a tanórai figyelemelterelést. A nap többi részét viszont nem szabályozza. A diák délután visszakapja a készülékét, az algoritmus pedig ott folytatja, ahol reggel abbahagyta. A tartós változáshoz az iskola, a család és a diák szokásainak egyszerre kellene módosulniuk. Több hosszabb szöveg, több beszélgetés, tudatosabb eszközhasználat és olyan tanórai feladatok segíthetnek, amelyekben gondolkodni kell, nem pusztán visszamondani az előző este bemagolt mondatokat. Ehhez a felnőtteknek is őszintén szembe kell nézniük a saját képernyőidejükkel.
A közösségi média valóban nem csak a leszakadó családok gyerekeinek problémája. A jó iskola, a tanult szülő és a biztos anyagi háttér sem teszi hatástalanná azt a rendszert, amelyet mérnökök és pszichológusok munkájával arra terveztek, hogy minél tovább ott tartsa a felhasználót. A családi háttér továbbra is előnyt jelent. A végtelen görgetést azonban nem lehet magántanárral ellensúlyozni.
