A tanév elején a felnőttek rendszerint jó jegyeket, szorgalmat és sok sikert kívánnak a diákoknak. Nem lehet belekötni egyikbe sem. Csak éppen kevés gyerek indul el szeptemberben azzal az elhatározással, hogy idén végre igazán szorgalmas lesz. Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium tanévkezdő videójában most más szavak kerültek elő.

Lannert Judit oktatási miniszter azt üzente a diákoknak, hogy

legyenek kíváncsiak, foglalkozzanak azzal, ami valóban érdekli őket, és abban legyenek kitartók.

A tárca többi vezetője sem a bizonyítvány felől közelített. Szóba került az egymásra figyelés, a kérdezés, az önbizalom, a hibák elfogadása és a közösség megtartó ereje. Első hallásra mindez tanévnyitóhoz illő jókívánság. Közelebbről nézve azonban elég komoly elvárásokat támaszt az iskolával szemben is.

A kíváncsiság néha felborítja az óratervet

Kíváncsinak maradni nem ugyanaz, mint jelentkezni a tanár kérdésére. A tanórai kérdések jelentős részére a pedagógus már előre tudja a választ. Azért teszi fel őket, hogy kiderüljön, tudják-e a diákok is.

A kíváncsiság ezzel szemben olyan kérdést hozhat, amely nincs benne a tankönyvben, nem illeszkedik pontosan az aznapi anyaghoz, és akár arra is rákényszerítheti a tanárt, hogy azt mondja: ezt most nem tudom.

Egy ilyen kitérő időt vesz el. Cserébe megmutathatja, mi érdekli valóban a gyereket.

A szakképzésben ez különösen gyorsan kiderül. Valaki nem éri be azzal, hogy működik a gép, tudni akarja, mi történik belül. Más addig próbálkozik egy programmal, amíg meg nem találja a hibát. Egy vendéglátást tanuló diák változtat a recepten, az asztalos pedig nemcsak elkészíti a munkadarabot, hanem jobb megoldást keres. Ezek a pillanatok ritkán követik pontosan a tanmenetet. Mégsem feltétlenül hátráltatják a tanulást. Sokszor éppen ilyenkor kezdődik el.

Lannert Judit üzenetének másik fele ezért legalább ilyen fontos:

a diák ne csupán érdeklődjön valami iránt, hanem tartson is ki mellette.

Lannert Judit oktatási miniszter

A kíváncsiság elindít, a kitartás viszont átsegít azon a részen, amikor az új szakma már nem izgalmas felfedezés, hanem nehéz, ismétlődő gyakorlás. Az első jól sikerült munkadarab öröm. A tizedik javítás már munka.

A hibának is kell hely az iskolában

Naderi Zsuzsanna szakképzésért felelős államtitkár azt kívánta a diákoknak, hogy bízzanak magukban és egymásban, hiba esetén pedig tapasztalják meg a közösség támogatását. A hibákhoz való viszony különösen érzékeny ügy az iskolában. A diák hamar megtanulja, hogy a rossz válasz pontvesztéssel jár, az elrontott feladat pedig rossz jeggyel. Egy idő után biztonságosabbnak tűnhet csendben maradni, mint kockáztatni. A szakmatanulás ezt a logikát nehezen viseli.

Nem lehet úgy megtanulni hegeszteni, hajat vágni, programozni vagy kenyeret sütni, hogy közben semmi nem sikerül rosszul.

Természetesen vannak munkavédelmi és szakmai szabályok, amelyekből nem engedhet az oktató. A gyakorlásnak azonban éppen az a feladata, hogy a hibák még olyan környezetben derüljenek ki, ahol ki lehet őket javítani. Ehhez önmagában kevés az önbizalom. Olyan csoport is kell, amelyben az elrontott feladatból nem lesz napokig tartó gúnyolódás, és olyan oktató, aki nem az embert minősíti, hanem megmutatja, hol ment félre a munka. A megtartó közösség ebben az értelemben nem tanévnyitó díszlet. Azt jelenti, hogy egy kudarc után is van hová visszamenni másnap.

Néha annyi kell, hogy valaki odamenjen

Csapodi Csaba közoktatási tartalomfejlesztésért felelős miniszteri biztos

arra kérte a diákokat, hogy vegyék észre, ha valamelyik társukkal baj van. Menjenek oda hozzá, hallgassák meg, és komolyabb probléma esetén szóljanak egy segíteni képes felnőttnek.

Nem látványos feladat. Nincs belőle versenyeredmény, projektbemutató vagy év végi oklevél. Egy iskolai közösség állapotáról mégis sokat elárul, hogy észreveszik-e benne azt, aki napok óta egyedül ül, hirtelen elhallgatott, rendszeresen kimarad vagy láthatóan fél valakitől. Az ilyen helyzeteket gyakran hamarabb látják az osztálytársak, mint a felnőttek. Nem nekik kell megoldaniuk, de elindíthatják a segítséget.

Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a kérdezés megőrzését emelte ki, Kókayné Lányi Marietta közoktatási államtitkár pedig a gyerekek és a pedagógusok sokféleségéről beszélt. A rövid üzenetekből így lassan összeállt egy iskolakép: érdeklődő diákokkal, elviselhető hibákkal és egymásra figyelő közösségekkel. Papíron jól néz ki.

A jókívánság még nem változtatja meg az iskolát

A kíváncsiságot nem lehet felszólításra bekapcsolni. Különösen akkor nem, ha a diák korábban azt tapasztalta, hogy a kérdései feltartják az órát, az érdeklődése nem illik a tananyaghoz, a hibája pedig elsősorban büntetendő teljesítményhiány. A kitartás sem azt jelenti, hogy valaki szó nélkül végrehajt minden feladatot. Könnyebb hosszú ideig dolgozni azon, aminek értelme van, és amiben időnként a saját döntéseink is megjelenhetnek.

Ebben már a felnőtteknek van dolguk.

A pedagógusnak idő és szakmai szabadság kell ahhoz, hogy egy váratlan kérdés kedvéért néha letérjen az előre megtervezett útról.

Az oktatónak megfelelő műhely és eszközök kellenek, hogy a diák ne csak utasítást hajtson végre, hanem kísérletezhessen is. Az iskolának pedig olyan szabályokra és felnőttekre van szüksége, akikhez valóban oda lehet fordulni, ha valaki bajban van. Egy tanévkezdő videó mindezt nem teremti meg. Arra viszont alkalmas, hogy megmutassa, mit tart fontosnak az oktatás vezetése.

Most nem az hangzott el elsőként, hogy a diák legyen fegyelmezett, teljesítsen jobban és szerezzen minél több ötöst. A kíváncsiság, a személyes érdeklődés, a kitartás és a másik ember észrevétele került előtérbe. A következő hónapokban derül ki, mennyi fér el ezekből egy átlagos tanórán. Mert kíváncsinak lenni valóban nem tantárgy. Lehet viszont az iskola egyik legfontosabb működési módja.