Egy jól működő iskola sem tudja eltüntetni a gyerekek közötti különbségeket. Nem tud minden családban könyvespolcot építeni, különórát fizetni vagy olyan szülőt teremteni, aki este leül a másnapi dolgozatra készülő gyerek mellé.
Valamit azonban hozzá kellene tennie ahhoz, amit a diák otthonról hoz. A magyar oktatási rendszerrel éppen az a baj, hogy ezt csak korlátozottan teszi meg. A legújabb PISA-eredmények alapján a tizenöt évesek teljesítményéből továbbra is feltűnően pontosan meg lehet becsülni, milyen anyagi, társadalmi és kulturális környezetből érkeztek.
Mintha az iskola nem kijavítaná, hanem továbbírná az otthon megkezdett történetet.
Matematikából és szövegértésből is új mélypont született
Az OECD háromévente vizsgálja, hogyan használják a tizenöt évesek a matematikai, természettudományos és szövegértési tudásukat életszerű helyzetekben. A PISA nem azt méri, ki tud több képletet vagy évszámot felmondani. Arra kíváncsi, hogy a tanuló érti-e, amit olvas, tud-e következtetni az adatokból, felismer-e összefüggéseket, és képes-e alkalmazni az iskolában megszerzett tudását.
A 2025-ös mérésben a magyar diákok átlagosan 459 pontot értek el matematikából, szemben a 463 pontos OECD-átlaggal. Ez 13 pontos visszaesés a 2022-es eredményhez képest.
Szövegértésből még nagyobb az esés: a korábbi 473 pontról 452 pontra csökkent a magyar átlag, miközben az OECD-országok átlaga 461 pont volt.
Természettudományból hat ponttal romlott a teljesítmény. Ez a változás statisztikailag nem tekinthető egyértelmű visszaesésnek, vagyis ezen a területen inkább stagnálásról beszélhetünk.
Matematikából és szövegértésből viszont a magyar PISA-mérések eddigi legrosszabb eredménye született
– derül ki az OECD Magyarországról közölt adataiból. A számok önmagukban sem biztatók.
Mégsem az országátlag mondja el a legtöbbet a magyar iskola állapotáról. Az átlagban ugyanis egymás mellé kerül a budai gimnazista, akinek külön angoltanára van és otthon saját szobában tanul, valamint a kistelepülésen élő szakmát tanuló fiatal, akinek reggel másfél órát kell utaznia, délután pedig esetleg dolgozik vagy a kisebb testvéreire vigyáz. Mindketten kitöltik ugyanazt a tesztet. Csak nem ugyanarról a rajtvonalról indulnak.
Száz pont a család két vége között
A PISA a tanulók családi körülményeit is vizsgálja. Nem egyszerűen a szülők jövedelmére kérdez rá, hanem figyelembe veszi az iskolai végzettségüket, foglalkozásukat, az otthon rendelkezésre álló kulturális javakat és tanulási eszközöket is.
A 2025-ös eredmények szerint
Magyarországon a legkedvezőbb és a legkedvezőtlenebb társadalmi helyzetű diákok szövegértési teljesítménye között 103 pont a különbség. Ez az OECD által vizsgált országok egyik legnagyobb szakadéka.
Természettudományból a tanulói eredmények eltéréseinek 17,9 százaléka hozható összefüggésbe a társadalmi-gazdasági háttérrel. Ezzel Magyarország a hetedik legrosszabb helyen állt a 87 vizsgált oktatási rendszer között. A családiháttér-index egyetlen egységnyi emelkedése átlagosan 42 ponttal jobb természettudományos eredménnyel járt.
A családi háttér természetesen minden országban számít. A kérdés nem az, hogy van-e hatása, hanem az, hogy az iskola mennyire képes ezt ellensúlyozni. Nálunk alig.
Nem tizenöt éves korban kezdődik a különbség
_
hirdetés
_
hirdetés
A PISA akkor készít pillanatfelvételt a tanulókról, amikor már közel egy évtizedet töltöttek az oktatásban. Addigra rég megtörtént az első válogatás. A különböző társadalmi helyzetű családok gyermekei nem egyenletesen oszlanak el az iskolák között. Magyarországon különösen erős a kedvező és a kedvezőtlen hátterű tanulók intézményi elkülönülése: az Európai Bizottság oktatási jelentése szerint a 2022-es PISA-vizsgálatban nálunk volt a legmagasabb a két csoport iskolák közötti szegregációja az Európai Unióban. Ez azt jelenti, hogy az iskoláknak nem csupán eltérő helyzetű gyerekek egyéni nehézségeivel kellene megbirkózniuk.
Egyes intézményekben nagy számban összpontosulnak azok a tanulók, akiknek több segítségre volna szükségük, miközben rendszerint éppen ezekben az iskolákban a legnehezebb megfelelő számú pedagógust, fejlesztő szakembert és korszerű eszközt biztosítani.
A különbségeket tovább növeli a korai szelekció. A családok egy része már az általános iskola első éveiben megpróbál „jobb” intézményt találni, majd következnek a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, a különböző tagozatok, végül a középiskolai felvételi. Mire a diák tizenöt éves lesz, a magyar iskolarendszer már meglehetősen pontosan szétválogatta a tanulókat.
A szakképzésben landolnak a korábbi hiányok
A PISA-vizsgálatban részt vevő tizenöt évesek jelentős része már technikumban vagy szakképző iskolában tanul. Az eredményeiket látva könnyű volna levonni a kényelmes következtetést: ezek a diákok gyengébbek. Csakhogy a szakképzés nem tizenöt éves korban kapja meg őket üres lappal. Magával hozza mindenki azokat a szövegértési, matematikai és tanulási nehézségeket, amelyek az általános iskolában halmozódtak fel. Ha valaki nem érti pontosan a feladat szövegét, abból a tanműhelyben sem csupán magyaróra-probléma lesz. Félreolvashat egy műszaki leírást, rosszul értelmezhet egy munkavédelmi előírást, vagy nem tudja kiszámítani az anyagszükségletet. A szakmai oktatónak ezért sokszor egyszerre kell szakmát tanítania és bepótoltatnia azt, aminek évekkel korábban kellett volna megszilárdulnia. Mindezt olyan képzésben, amelytől a gazdaság rövid időn belül önállóan dolgozó, alkalmazkodóképes szakembereket vár.
A technikum részben továbbtanulásra készít fel, a szakképző iskola közvetlenebb utat kínál a munkába. Egyik sem működik biztos szövegértési és matematikai alapok nélkül.
Az országátlag javítása kevés lesz
Lehet a következő PISA-mérésre célzott fejlesztési programot indítani, digitális feladatbankot készíteni és új módszertani képzéseket szervezni. Ezeknek lehet értelmük, de önmagukban aligha változtatják meg azt, amit a mostani adatok mutatnak.
Ha a hátrányos helyzetű tanulók továbbra is ugyanazokban az intézményekben koncentrálódnak, ha a pedagógushiány éppen ezeket az iskolákat sújtja legerősebben, és ha a felzárkóztatás néhány délutáni foglalkozást jelent, akkor legfeljebb a következő mérésig lehet új trendi projektnevet adni ugyanannak a problémának.
Az iskola esélykiegyenlítő szerepe nem azt jelenti, hogy minden diáknak ugyanoda kell eljutnia. Azt jelenti, hogy a származási helye, a szülei végzettsége és az otthoni könyvek száma ne jelölje ki előre, meddig juthat.
A magyar PISA-eredmények most azt mutatják, hogy ez a kijelölés még mindig túlságosan pontos. Ennél is rosszabb hír azonban, hogy az iskola továbbra sem képes érdemben lazítani a családi háttér szorításán. Pedig éppen ez volna az egyik legfontosabb dolga.
