A pályaorientációról sokszor úgy beszélünk, mintha az nagyjából annyiból állna, hogy valaki megmutat néhány szakmát, elmondja, merre lehet továbbmenni, aztán a fiatal majd választ. A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyerekek és fiatal felnőttek esetében ez ennél jóval összetettebb. Ott a pályaválasztás nem egyszerűen információkérdés, hanem önismereti, érzelmi és bizalmi ügy is. A BKIK és a Sztehlo Gábor Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény közös pilotprogramja éppen ezért nem csak a fiatalokra koncentrált, hanem azokra a nevelőkre is, akik nap mint nap mellettük vannak.

Három pillér, egy cél

A 2025 szeptemberében indult kezdeményezés három pillérre épült: a pályaorientációs szakemberek képzésére, a nevelőotthonban élő fiatalok pályaorientációs támogatására, valamint a 21 év alatti fiatal felnőttek mentorálására. A cél az volt, hogy

a gyermekvédelmi rendszerben dolgozó szakemberek magabiztosabban tudják segíteni a rájuk bízott fiatalokat, miközben a gyerekek is reálisabb képet kapjanak saját lehetőségeikről, erősségeikről és a szakmák világáról.

A program már a tervezéskor abból indult ki, hogy a pályaorientáció önmagában kevés: a jövőtervezéshez önismeretre, érzelmi biztonságra és támogató kapcsolatokra is szükség van.

A pilot váltott rendszerben működött. Háromhetes blokkokban zajlottak a nevelők képzései, ezeket követték a gyerekeknek szervezett foglalkozások. A nevelők számára három nagyobb képzési blokk valósult meg, összesen kilenc képzési nappal, a fiatalokkal párhuzamosan pedig olyan foglalkozássorozat futott, amely az önismeretet, a kommunikációt, a felelősségvállalást, a jövőkép-alkotást és a pályaválasztást dolgozta fel. A felépítés lényege az volt, hogy a nevelők a frissen megszerzett tudást azonnal vissza tudják vinni a mindennapi helyzetekbe.

Eredmények

Az első év egyik legfontosabb eredménye a nevelők oldalán látszott. A program hatására pontosabb képet kaptak a mai szakképzési rendszerről,

jobban megismerték a technikumokat, a duális képzést, a szakképzési centrumokat és a különböző továbbhaladási utak lehetőségeit.

Emellett kommunikációs szempontból is érzékelhető változásról számoltak be: tudatosabban kezdtek figyelni a pozitív megerősítésre és a támogató visszajelzésekre. Legalább ennyire fontos volt az is, hogy a képzések szakmai közösséget teremtettek számukra, mert sokuknak ritkán van alkalma arra, hogy a saját nehézségeiről hasonló helyzetben dolgozó kollégákkal beszéljen.

A fiatalok oldalán a program fogadtatása kifejezetten pozitív volt. Nagy számban, visszatérően vettek részt a foglalkozásokon, és a beszámoló szerint még azok közül is többen bekapcsolódtak a közös munkába, akik kezdetben inkább passzívak vagy ellenállók voltak. A programvezető tapasztalata alapján javult az önkifejezésük, nyitottabban kezdtek beszélni a terveikről, félelmeikről és a saját elképzeléseikről. Többen elkezdték megfogalmazni a saját jövőbeli céljaikat is, és tudatosabban kezdtek gondolkodni a tanulásról, a szakmatanulásról és a személyes felelősségvállalásról.

Figyelni is kell, nem csak mondani a magunkét

A pilot közben az is világossá vált, hogy ezeknél a fiataloknál a pályaorientáció csak akkor tud működni, ha nem pusztán szakmainformáció-átadásként kezelik. A program egyik legfontosabb visszajelzése az volt, hogy már maga a figyelem is értéket jelentett a résztvevőknek: az, hogy valaki időt szán arra, hogy a jövőjükről beszélgessen velük. Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy sok esetben előbb a bizonytalanságokat és a belső feszültségeket kell oldani, és csak utána lehet valódi jövőtervezésről beszélni.

A program nem idealizálta túl saját magát: a beszámoló szerint komoly kihívás maradt a nevelők túlterheltsége, illetve a fiataloknál gyakran megjelenő irreális jövőkép és a gyors siker iránti vágy. Mégis,

az első év mérlege egyértelműen pozitív lett.

A programvezető értékelése szerint sikerült létrehozni egy működő, kipróbált pályaorientációs modellt nevelőotthoni környezetben, amely egyszerre támogatja a gyerekeket és a velük dolgozó szakembereket, miközben erősíti a gyermekvédelmi intézmények és a szakképzés szereplői közötti együttműködést is.

A folytatás szakmailag indokoltnak látszik. A BKIK és a Sztehlo-intézmény együttműködésében megvalósuló pilot hosszabb távon akár más gyermekotthonokra és nevelőszülői hálózatokra is kiterjeszthető lehet, emellett felmerült a rendszeres nevelői szakmai napok, esetmegbeszélések és szupervíziós alkalmak beépítése is. A hosszabb távú cél pedig egy olyan pályaorientációs életútmodell kialakítása, amely a felső tagozattól egészen a munkába állásig képes kísérni az érintett fiatalokat. És talán ez a legfontosabb tanulság: hogy a gyermekvédelemben élő fiatalok pályaválasztását nem lehet fél kézzel, mellékesen kezelni. Ha komolyan vesszük, akkor ebből valódi kapaszkodó lehet.