_
hirdetés
_
hirdetés
Ha építkezés, akkor Construma. Legalábbis nekünk az az érzésünk volt, hogy az idén a zöld építés jegyében megrendezett Construma kiállításon mindent látni lehetett, aminek bármi köze van az építőiparhoz.
Félreértés ne essék, az idén 42. alkalommal megrendezett Construma kiállítás ízig-vérig szakmai expo – az építőipar összes szakmájáé. A kiállítás témája pedig a zöld építészet volt, ezért természetesen beültünk meghallgatni az ÉVOSZ által rendezett, ugyanezen a néven futó konferenciát.
Egy tetőtől-talpig zöld konferencia
Koji László, az ÉVOSZ elnöke nyitotta meg a konferenciát. Beszédében felvázolta az építőipar mai, nem túl rózsás helyzetét. Elmondta, hogy ágazat nem áll túl jól jelenleg: kevesebb szerződést kötnek, a bevétel csökken, és szinte küzdeni kell azért, hogy megtartsák a munkaerőt, legyen szó szakmunkásokról vagy mérnökökről. Viszont azt is hozzátette, hogy a nyafogás idáig még nem oldott meg soha semmit. Felvázolta, hogy szerinte 2025 a felkészülés éve lesz, mely során az építőiparnak át kell értékelnie saját módszereit és céljait, hatékonyabbá kell válnia, és szerinte az ehhez vezető út nem szólhat másról, mint az együttműködésről és az összefogásról.
Barta Zsombor, a HuGBC elnöke szerint a „zöld” mutató egyben a minőség mutatója is. Szerinte a zöld építészet egyértelműen a jövő építészete, kifejtve, hogy nem elég egyszerűen az új épületeknél odafigyelni a környezettudatosságra, hanem a régi épületeket is számba kell venni, megfelelően fel kell őket újítani. Elmondása szerint
a fenntarthatóság ma már nem a gazdagok kiváltsága,
ugyanis egy építkezésen a zöld szempontok figyelembe vétele mindössze 1–1,7 százalékos többletköltséggel jár, hosszútávon viszont sokkal többet lehet vele megtakarítani. A bizalom fontosságát is kiemelte, hangsúlyozva a harmadik fél által is garantált minőségbiztosítás kulcsfontosságát.
Határ Renáta építésgazdaságért felelős helyettes államtitkár elképesztő adatokat citált: például azt, hogy ma az építőipar felelős a nyersanyagok kitermelésének és felhasználásának 50 százalékért, valamint a hulladéktermelésé 35 százalékért. Ő is a minőségbiztosítás fontossága mellet tette le a voksot, kihangsúlyozva, hogy előtérbe kell helyezni a hazai termékek használatát, hiszen az építőanyagok minél közelebbről való beszerzése, ezáltal a szállítás megrövidítése szintén zöld megoldásnak számít.
_
hirdetés
_
hirdetés
Kovács Dezső, a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének elnökségi tagja más szempontból közelítette meg a témát: az emberekről beszélt. Elmondta, hogy az emberek tömeges boldogtalanságának oka abban is kereshető, hogy túlságosan elszakadtak a természettől, összezsúfolva élnek a városokban. „Tönkretettük a paradicsomot” – mondta, rámutatva arra, hogy sokkal több zöld területre, zöld infrastruktúrára van szükség az urbanizált környezetekben, melyekben ma már az emberiség többsége lakik.
„A zöld átállás lehetőség” – kezdte előadását Tibor Dávid, a NASTE-BAU Kft. ügyvezető igazgatója. A szigetelés stratégiai fontosságára hívta fel a figyelmet: szerinte a 2022-es energiaválság egy olyan sokk volt, mely felrázta az építőipart, viszont egyben új pályára is állította azt. A növekvő energiaárak hatása az lett, hogy a cégek ráhajtottak az energiatakarékosságra, többek között az építőipar is, ahol elkezdtek terjedni a modern szigetelési megoldások. Kiemelte azt is, hogy ebben nagy szerepet játszanak a fogyasztói igényei megváltozása is, a fiatalabb korosztály ugyanis egyenesen igényli az ilyen fajta funkcionalitást.
Díjak is voltak
A rendezvény megnyitóján átadták a Construma és Hungarotherm díjakat is, mely az ágazatban elég jó névnek örvendenek.
A Construma díjat megkapta:
▶ a Fronius International GmBH a „Fronius Verto” nevű inverterükért,
▶ az Ökotégla Kft. az „OKOPress tégla” nevű, újrahasznosított építési törmelékből készült téglájáért,
▶ és a Top Nrg Zrt. a „Kamada Powerwall” nevű, 10 kWh-s nátrium-ion akkumulátoráért.
A Hungarothermo díjakat megkapta:
▶ a NILAN Légtechnika Kft. a „NILAN HCR 800T” nevű légkezelő berendezésért,
▶ és az Oxyma System Kft az „IntrCooll- HydroBank” nevű szellőztető berendezését.
Minden, ami építészet
Mint említettük, a Construma ízig-vérig szakmai kiállítás. Ezért, ahelyett, hogy laikusként feleslegesen okoskodnánk, inkább megengedjük, hogy főleg a képek beszéljenek helyettünk. Maga az expo tényleg gigászi méreteket öltött, három pavilonban több száz, magyar és nemzetközi kiállító mutatkozott be, és személy szerint én nehezen tudnám elképzelni, hogy létezik olyan dolog az építőiparban, bármi is legyen az, amit itt nem lehetett elérni.
Előszőr természetesen a legnagyobb pavilont néztük meg, mely a Construma nevet viselte, és elég széles körben fedte le az építőiparhoz klasszikusan köthető tematikákat: az építőipari alapanyagok, készházak, épületvillamosság, tetőfedés, szigetelés, nyílászáró és munkagépek:
A második pavilon témája a megújuló energia volt.
A harmadik, és utolsó pavilon, mely az OTTHONDesign nevet kapta, egészében a lakberendezésről szólt.
Ha ez tetszik és érdekel, akkor van egy jó hírünk:
a kiállítás egészen április 13-ig látogatható a Hungexpo területén,
bővebb információ pedig itt érhető el.