_
hirdetés
_
hirdetés
36 milliárd forint értékben 140 ezer notebook kiosztása kezdődött meg a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak. Az induláskor a programról Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára beszélt.
Maruzsa Zoltán elmondta, nemcsak az állami, hanem az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények tanulói is igényelhettek hordozható számítógépet, így 1462 településen 2572 iskolában, több mint 3000 feladatellátási helyen osztanak ki ilyen eszközöket.
A szolgáltató állam koncepciójába illeszkedő módon azt tűzték célul, hogy az 5. évfolyamtól a 12. évfolyamig minden tanulónak, aki igényli, rendelkezésére bocsássanak egy hordozható számítógépet, amellyel hozzá tudnak férni mindazon fejlesztéshez, amely eddig megvalósult, illetve a jövőben megvalósul – hangsúlyozta az államtitkár.
Elmondta, ez 579 ezer hordozható számítógépet jelent, ebből 55 ezret már tavaly tavasszal megkaptak a pedagógusok. Az első 65 ezer eszközt akkor a 9. évfolyamosoknak osztották ki. Most a program második eleméhez érkeztek el: a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak osztanak notebookokat – tette hozzá.
Az államtitkár közlése szerint még két „notebook-osztás” lesz a következő két évben. „Amikor ennek a végére érünk, akkor a magyar köznevelés digitalizációjáról elmondhatjuk, hogy egy történelmi átalakuláson vittük keresztül” – fogalmazott.
Kiemelte, az oktatási rendszerek előtt álló legnagyobb kihívás manapság és a következő években is a digitalizáció kérdésköre. A magyar oktatási rendszerben jelentős állami fejlesztések zajlanak annak megerősítése érdekében – tette hozzá Maruzsa Zoltán.
_
hirdetés
_
hirdetés
A 2020-as köznevelési stratégia egyik markáns eleme volt az oktatási rendszer digitalizációja – mutatott rá, majd ennek pillérei között említette a KRÉTA-rendszert és annak idegennyelvi modulját, továbbá a kifejlesztett okostankönyveket, a digitalizált kompetenciaméréseket, valamint az okostantermeket.
Továbbá az idén tízmilliárd forintot fordítottak az elektronikus hálózat megerősítésére – közölte Maruzsa Zoltán.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: az elfogadott költségvetés szerint jövőre 393 milliárd forinttal többet költenek oktatásra, és a kormány célja, hogy a magyar diákok a legkorszerűbb eszközöket és a különböző tudást tartalmazó portálokat készség szinten tudják használni.
Magyarországon az elmúlt években 1000 milliárd forint értékben több mint 4500 iskolai és óvodai fejlesztés valósult meg – jelezte, majd úgy fogalmazott: „ilyen léptékű fejlesztés az iskolákban emberemlékezet óta nem volt”. Rétvári Bence megjegyezte továbbá, hogy ingyenessé tették a tankönyveket és megháromszorozták a szociális gyermekétkeztetés forrásait.
A „notebook-osztás” is – mint mondta – azért valósul meg, hogy az a tanuló is meg tudja szerezni a szükséges tudást, aki ilyen eszközzel nem rendelkezik.
Rétvári Bence közölte azt is, az elmúlt években 3957 iskolai feladatellátási helyen építettek ki wifi-hálózatot, és 1925 helyen történt sávszélesség-bővítés. Továbbá 7 milliárd forint értékben alakítottak ki okostantermeket, 180 iskolába érkeztek és érkeznek digitális vizuális eszközök, valamint 180 interaktív panelt helyeztek ki iskolákban.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke közölte, a „notebook-osztás” lebonyolítója a központ, és mintegy ötszáz fenntartóval kellett felvenniük a kapcsolatot, hogy mindenkinek legyen lehetősége az eszköz igénylésére.
Megjegyezte azt is, hogy a már említett 55 ezer pedagógus mellett egy másik program során korábban 45 ezer kapott notebookot, így ma már 100 ezer pedagógusnál van jelenleg államilag támogatott ilyen eszköz.
A program a tervek szerint 2024 tavaszán az 5. 6. és 9. évfolyamon tanuló diákok eszközeinek kiosztásával folytatódik – mondta.