_
hirdetés
_
hirdetés
Jó, hogy a BOK csarnok nagyobb termében rendezték meg az idei SzakMÁzz-t, mert a kisebben nem fértetek volna el.
TikTok-on és Facebook-on is nagyot hasított az idei SzakMÁzz!, amely tizedik éve buzdít: Nézd meg! Fogd meg! Próbáld ki! A BKIK támogatásával megvalósuló rendezvényt két nap alatt több, mint 9000 gyermek látogatta meg kísérőikkel. Ők a szerencsések, akik időben jelentkeztek mert idén már nyolc nappal az október 4-i indulás előtt le kellett zárni a regisztrációt és ki lehetett tenni a megtelt táblát.
Érthető a nagy érdeklődés, hiszen a szakképzés 4.0 stratégiának is köszönhetően a szakmatanulás évek óta egyre népszerűbb a fiatalok és szüleik körében. A BOK csarnokban tartott rendezvényen mind a 28 ágazat szereplői kiállítottak, több, mint 70 standon. A hatalmas csarnok minden szegletében valami csoda várt a gyermekekre: tűzoltóautó, szeletekben megcsodálható emberi koponya, vagy éppen sztárséf és világábajnok cukrász ételcsodái.
_
hirdetés
_
hirdetés
Németh-Tóth Edit főszervező a SZAKMAVERZUM kérdésére elmondta: évről évre fejlődik, bővül a SzakMÁzz rendezvénye. Egyre több iskola és cég gondolja úgy, hogy Magyarország legnagyobb pályaválasztási kiállítása a legjobb alkalom, hogy megmutassák a szakképzésben, a szakmákban rejlő lehetőségeket a fiataloknak.

Németh Tóth Edit főszervező
Idén az agrár szakképzés is képviseltette magát. A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum igen látványos standjára egy hatalmas traktor hívta fel a figyelmet.
Csík Gergely, a SzakMÁzz kommunikációs vezetője elárulta, hogy most a rendezvény után egy hét a pihenésé, de utána már kezdik is szervezni a jövő évi rendezvényt, amelyet még az ideinél is nagyobbra, látványosabbra terveznek.