_
hirdetés
_
hirdetés
A „Kódolj, mint egy lány” elnevezésű tábor 14 és 18 év közötti lányoknak szól, akik egyébként nem is tudnának máshogy tenni, mivel hogy lányok… Mindenesetre a viccet félretéve, a Vodafone úgy gondolja, több nő kellene az IT szektorba, amit nagyon erőteljes férfi dominancia jellemez. A táborral azt szeretnék elérni, hogy világszinten is egyre több lány válassza – már a tanulás korai szakaszában is – az informatikus képzést.
Az Európai Unió országaiban az infokommunikációs területen az egyik legalacsonyabb a nők aránya, mindössze 17%! A szakértők úgy vélik, hogy ezzel rendkívül sok humánerőforrástól esik el a szektor, holott nagyon nagy szükség lenne képzett munkaerőre. Ha Magyarországot nézzük, ez a szám 10%, ami elég elkeserítő eredmény. Az oktatás területén is még mindig az a nézőpont dívik, hogy az informatika fiús szakma, így a képzéseken részt vevő lányok aránya nagyságrendekkel alacsonyabb, mint a fiúké.
_
hirdetés
_
hirdetés
Az elmúlt években egyre többet és egyre többen foglalkoznak azzal, hogy felkeltsék a lányok kedvét az informatika tanuláshoz. Egy korábbi alkalommal például, a Wild Code School meetupján is ezt a témát járták körbe az előadók. Megállapították, hogy a változatosság ezen a területen is életbe vágó, hiszen a nők például máshogy közelítenek meg problémákat, máshogy kommunikálnak, így hatékonyabbá tehetik a munkafolyamatokat, teljesen más szempontokat is bevonhatnak a munkába. A téma tehát nem csak egyenlőségi kérdés, hanem nagyban szól a terület tevékenykedő vállalatok jövőjéről, sikeréről is.
Bár az utóbbi években enyhén javult a nők részvétele az informatikában, de a szakemeberk úgy tartják, nem eléggé. Ezt a gyenge tendenciát akarja megtörni a Vodafone is a #Codelikeagirl táborával, amelyet harmadszor rendez meg. Az eddigiektől eltérően idén (éljen a Covid…) digitális keretek között.
A 2020. augusztus 25. és 27. között rendezendő, ingyenes táborba, sorsolással választják kis a részt vevőket.
A lányok a 3 nap alatt saját weboldalt fejleszthetnek, rutinos szakemberek segítségével. Az első nap a webfejlesztésről és a UX-ről, a második a HTML-ről, míg a harmadika CSS, Bootstrap és a Javascript használatát járja körül.
A lányok nem csak a tudást kapják, hanem annak a lehetőségét is, hogy megismerjék, megszeressék a területet és, a cég reményei szerint, akár egy technológiai karriert is számításba vegyenek.
forrás: https://www.digitaliscsalad.hu/