_
hirdetés
_
hirdetés
Utánajártunk, hogy melyek most a legfelkapottabb diákmunkák, és mennyit lehet velük keresni. A slágerszakmákban még a nyár derekán is van lehetőség elhelyezkedni.
10 munkakör, ahol kapkodnak a diákokért a munkáltatók
A boltokban és a vendéglátásban mindig van munka, de a hotelekben, a raktárakban és az irodákban is előszeretettel várják a dolgozni vágyó diákokat. Majzik Nándor, a Meló-Diák cégvezetője segítségével összegyűjtöttük egy táblázatban, hogy mely tíz munkakörre vadásznak most leginkább a munkáltatók, és milyen bruttó órabérre számíthatsz.

Ha 25 év alatti vagy, akkor a bruttó bér gyakorlatilag nettónak számít, mivel továbbra is él az szja-mentesség.
Idén nyáron nagyjából a 2100 forintos órabér a középérték, ami 7–10 százalékkal magasabb a tavalyinál.
A szakirányú vagy nyelvtudást igénylő gyakornoki helyek 3000 forintos órabér fölé is mennek. Érdekesség, hogy az AI-gyakornoki helyekre átlagosan 9 jelölt jut egy pozícióra, mégis sikerült 3700 forint felett tartani az órabért – tudtuk meg Majzik Nándortól.
Németh Bianka, a Multi Job kiemelt kapcsolattartási vezetője is azt tapasztalja, hogy sokféle területről érkeznek megkeresések diákmunkára a partnerek részéről. Igaz, idén nyáron a jelenlegi gazdasági helyzet miatt némileg kevesebb a lehetőség, főként a 18 év alatti diákok számára.
Nyáron nagy igény van a szezonális munkákra, például rendezvényeken pultos, felszolgáló. A turizmus élénkülése miatt ilyenkor a vízparti munkalehetőségek száma is megnövekszik, többek között a kiskereskedelmi láncok, ruházati boltok, és a gyorséttermek is jobban keresik a munkaerőt. A szakember szerint az is megfigyelhető, hogy amíg a nyári időszakban a munkavállalók szabadságra mennek, addig a munkáltatók szívesen foglalkoztatnak diákokat.
A diákok preferenciái a diákmunka választásnál
A Multi Job szakértője szerint a nyári munka még mindig nagy népszerűségnek örvend, hiszen nagyon sok jelentkező érkezik az álláshirdetésekre. Így a kereslet-kínálat könnyen találkozik ebben a három hónapban. Sok esetben egy-egy közkedvelt pozícióra többszörös a túljelentkezés és ilyenkor számít, hogy ki, milyen hamar küldte el a jelentkezését vagy milyen tanulmányokkal, tapasztalatokkal rendelkezik már.
Ha idén lemaradtál, akkor jövőre érdemes már májusban elkezdeni a diákmunkára való jelentkezést, hogy a nyári szünetre már meg legyen a munkád. De légy résen, még extra lehetőségek is felszabadulhatnak!
A diákok körében a legnépszerűbb munkák továbbra is a kiskereskedelmi (árufeltöltés), vendéglátói (pultos, felszolgáló), ruhabolti kisegítő, illetve az irodai munkakörök. Az iskolaszövetkezetnél nagyon sok olyan fiatallal is találkoznak, akik csak hostess munkát szeretnének vállalni.
_
hirdetés
_
hirdetés
Az egész évben elmondható, hogy egy ruhabolti üzletbe sokkal könnyebb a toborzás, mint például egy raktári vagy könnyű fizikai munka esetében. Itt sokat nyom a latba az is, hogy lokáció szempontjából melyek azok a helyszínek, amelyek könnyebben megközelíthetőek – jelezte Németh Bianka.
A Meló-Diák profiladatai és júniusi gyorsfelmérése szerint a diákok részéről a munka választáskor a következők a prioritások:
Órabér: a 2000 forint fölötti sáv a „lélektani határ”; a komolyabb (2500 forint feletti órabért kínáló) gyakornoki helyekre két-háromszoros a túljelentkezés
Rugalmas beosztás: heti óraszám egyeztetése, vizsgaidőszak miatti áttervezhetőség lehetősége (a hibrid/online órák miatt nőtt a napközbeni elérhetőség)
Lokáció/utazás: 30-40 perc alatt elérhető munkahely, vagy céges busz (Budapesten a 4-es metró vonala a „sláger”; a Balatonon vonzó a szállás)
Közösségi élmény: barátokkal együtt vállalt műszak, fiatalos csapat (a fesztiválos és gyorséttermi állásoknál a legerősebb szempont)
Szakmai relevancia: portfólió‐építő feladatok (IT, mérnöki, marketing)
Fejlődési lehetőség: tréning, mentorálás, ajánlólevél (a korábbi évekhez képest látványosan felértékelődött)
Az iskolaszövetkezet szerint erősen érzékelhető a „baráti brigád” hatás: egy balatoni strandbüfénél például ugyanarra a 6 főre két nap alatt 120 jelentkezés jött, azért mert „csapatban lehetett menni”.
A Multi Job kiemelt kapcsolattartási vezetője hangsúlyozta, hogy a fizikai mellett az irodai munkákra is nagy igény mutatkozik, különösen azokra a pozíciókra, ahol a szakmai gyakorlatukat tudják tölteni a diákok.
A legnépszerűbb területek irodai szakmai gyakorlatra:
HR
pénzügy-számvitel
marketing
kereskedelem
jog
Emellett pedig természetesen nagyon népszerűek az egyszerűbb adminisztratív lehetőségek, például az adatrögzítés, amelyhez nem feltétlenül szükséges tanulmányi vagy nyelvismeret.
A szakmai gyakorlat mindkét félnek jó lehetőség: a diák a pénzkeresés mellett szakmai tapasztalatot is szerezhet, a partnernek pedig lesz egy olyan diákja, aki hosszabb távon vállal náluk munkát.
Sőt még arra is van lehetőség, hogy a szakmai gyakorlat végeztével akár főállású munkát ajánljanak.
A szakértő rávilágított arra a trendre is, hogy az irodai munkáknál már a diákok részéről is elvárás a home office vagy a hibrid munkavégzés. A Covid alatt ez a lehetőség széles körben elérhető volt, most viszont egyre több cég „hívja vissza” a kollégákat az irodába.














