Egyszer mindenkire rákerül a sor. Most mi, újságírók jövünk. A média és a mesterséges intelligencia kapcsolata komplex és már-már egyenesen riasztó. E heti cikkünk megkísérli ezt a jelenséget kivesézni.

Kemény dolog az, amikor az embernek önmaga felett kell ítéletet mondania. Cikksorozatunk idáig sem átalkodott megírni az igazságot az emberek és a gépek vélt, vagy valós harcáról. Most viszont akasztják a hóhért és készen állunk megvizsgálni, vajon az újságírók létét is fenyegeti-e a mesterséges intelligencia. A válasz pedig meglepő lehet.

Egy rövid történelmi áttekintés sose árt

Bármennyire is nem szeretjük ezt magunknak bevallani, és bármennyire is szeretnék sokan ezt letagadni és a fejüket inkább a homokba dugni, a szomorú igazság az, hogy a média jelenlegi helyzete, itthon, nyugaton és globálisan is, meglehetősen katasztrofális. A pártpolitika hívei most biztos bőszen hangoztatják, hogy ez X párt, Y politikus és Z nemzetközi szervezet hibája, de ha a képességeinkhez mérten a lehető legpolitikamentesebben (olvasóinkat és arra kérjük, hagyják az ajtóban az ezirányú meggyőződéseiket) vizsgáljuk meg a dolgot, a helyzet akkor is enyhén szólva borzadályos.

Pexels.com

Ahhoz, hogy a helyzetet megértsük, először is látleletet kell kiállítani a média jelenlegi helyzetéről (halottkémi jelentésről azért hál’ istennek még nem beszélhetünk… de azért nem sok hiányzik hozzá). A hagyományos média (a nyomtatott újságok, az utcai hirdetések, a tévé és a rádió) kora az internet megjelenésével, elterjedésével majd elsőszámú tömegkommunikációs csatornává való előrelépésével elkezdett leáldozni. A 2000-es évek elejétől kezdve először a blogok (amilyen gyorsan feltörtek, olyan gyorsan le is áldoztak), majd az online hírportálok jutottak egyre nagyobb szerephez. Ennek az lett az eredménye, hogy a média finanszírozása is megváltozott. Amíg egy nyomtatott újságért fizetni kell, egy online újságra ingyenesen rá lehet kattintani, amelynek az a következménye, hogy a hírportálok kénytelenek magukat hirdetésekből (ha bármilyen okból –​ például a nem megfelelő politikai orientáció –​ a hirdetők foga nem fűlik ahhoz, hogy nálatok hirdessenek, akkor ráfáztatok) és a „befektetők” pénzéből finanszírozni.

Az országos eléréssel büszkélkedhető hírportálok mindennek eredményeként a valódi olvasói igények helyett (az olvasó ugyanis ezen a ponton már nem fizet a hírekért, ezért logikusan mindegy, hogy mit gondol, ugye?) a hirdetők vagy a befektetők (az állam, civil szervezetek, stb.) igényeit kezdték el kiszolgálni. A végletekig polarizálódott, szinte weimari jellegű társadalomban a médiatermékek kiszorultak a társadalmi diskurzus térének közepéből, és a fent említett okok miatt elkezdtek a pólusokhoz húzni. A független lapok, melyeket az olvasók tartják el, tehát elvileg immunisak a hirdetők és a különféle érdekképviseletek befolyásolására, úgy tűntek el, mintha a föld nyelte volna el őket (egyesek most lehet, hogy vitatkozni akarnak majd, és azt állítani, ilyen lapok sosem léteztek, de mi most megadjuk nekik a bizalmat, és feltételezzük, hogy a szabad sajtó egykoron igen is létezett – bocsánat, nekünk ez elvi kérdés).

Ezzel párhuzamosan elképesztő folyamatok zajlottak le az online médiatérben. Először is: demokratizálódott.

Az internet előtt nem volt gyerekjáték saját médiumot létrehozni és működtetni, szükség volt olyan apró-cseprőbb felszerelések felett rendelkezni, mint például egy TV-stúdió, szerkesztőség vagy nyomda. Innentől fogva lezuhantak a követelmények, elég volt, hogy valakinél bekötötték az internetet, bármikor hallathatta a saját hangját, például egy blogon keresztül, hogy maga is belépjen az önkéntes tömegtájékoztatók légiójába. Ez a folyamat pedig egyre csak erősödött, főleg onnantól kezdve, hogy a közösségi média társadalmi tényezővé vált.

Pexels.com

Ezidáig tényleg mindig kellett valami ahhoz, hogy valaki médiatevékenységet fejtsen ki, még ha a vége felé elég volt egy webkamera vagy egy saját kézzel összetákolt weboldal. Innentől viszont tényleg bárki lehetett „influenszer”, elég volt csak bepötyögnie egy posztot a „fácsén”, és máris, mint amatőr médiamunkás tündökölhetett mindenki szeme láttára. Az eredmény egy olyan kard, mely pengéjének mindkét oldala borotvaéles: egyik oldalról olyan hangok is elkezdtek hallatszani, melyeknek idáig esélyük sem volt rá (ezáltal valamelyest egyensúlyozva a hagyományos médiában beállt polarizációt), másrészt pedig az információátadás minősége felhígult, a mennyisége pedig elképesztő méreteket öltött, megnehezítve a valódi tájékoztatás az emberekhez való eljuttatását. Míg a múltban lehetett az probléma, hogy nem volt elég médium és elég információ, ma már az a gond, hogy túl sok van. Ráadásul már a „hagyományos”​ online média is egyre gyengébben áll.

A romlás számokban

Természetesen számokban is ki lehet fejezni a hagyományos (és egyre inkább az online) média hanyatlását.

▶ A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint 2023-ban a legnépszerűbb nyomtatott újság (a Blikk) naponta kicsit több, mint 39 ezer példányszámban kelt el, olvasottsága pedig a napi félmilliót sem éri el.

▶ Ezzel szemben, szintén a NMHH adatai alapján, a legnépszerűbb online hírportál (az index.hu) napi olvasottsága meghaladja a 800 ezer főt.

▶ Érdemes kiemelni, hogy összesen 5 olyan napilap van, melyet több, mint napi 100 ezren olvasnak, míg az online médiatérben a top 10-ben sem mennek 300 ezer alá.

▶ Egy európai felmérés szerint az újságírók 62 százaléknak a szakmáján kívül is kell dolgoznia, hogy kipótolja bevételét, 52 százalékuk pedig veszélyeztetve érzi magát az AI által.

▶ Az Egyesült Királyságban 2024-ben majdnem 4000 állás szűnt meg a médiában.

▶ Az Egyesült Államokban 2023-ban 2700 állás szűnt meg, valamint hetente átlag 2,5 lap is. Annak ellenére, hogy az online hírportálokat 43 százalékkal többen látogatják, a bevételük 56 százalékkal csökkent.

▶ Szintén egy európai felmérés szerint a fiatalok ma már inkább a közösségi médiából tájékozódnak, mint a hagyományos, vagy akár az online hírportálokról.

A mesterséges intelligencia kora

De miért is volt fontos elmondani mindezt? Azért, mert akkor erre az egészre még rá is szakadt a mesterséges intelligencia, annak minden áldásával ás átkával együtt.

Szintén kemény dolog az, amikor ráébred az ember, hogy manapság már más okok miatt üresek az online portálok impresszumai. Idáig általában arról volt szó, hogy a T. kollégák azért mégsem voltak annyira bátrak, hogy a véleményüket, álláspontjukat arccal és névvel vállalják, most már viszont egész egyszerűen azért van ez, mert nincs kit odaírni. Ez az északnyugat-arkansas-i weboldal például teljesen nyíltan és büszkén vállalja, hogy teljesen AI által generált tartalmakkal üzemel. A legrosszabb az egészben pedig az, hogy a tartalmaik minősége egyáltalán nem tér el attól, amit egy ilyen jellegű portáltól elvárnánk, első, de lehet még második pillantása sem mondanád meg, hogy nem ember írta.

A közösségi médiában is magától értetődően egyre több a mesterséges intelligencia által generált tartalom, elsősorban abból a célból, hogy minél több embert húzzanak vele csőbe. Arról pedig, hogy fake news, az AI ebben betöltött szerepe ésatöbbi, nem csak hogy külön cikket lehetne írni, de egész könyvtárakat lehetne a róla írott tanulmányokkal megtölteni. Ez viszont egy szakmai magazin, úgyhogy erről (sajnos) nem itt és most lesz szó.

Pexels.com

„De mi ezzel a probléma?” –​ hangozhat el a kérdés, és teret adunk neki, hogy valamelyest jogosan. Tényleg, mi szükség van az egyszeri médiasegédmunkásra, ha egy algoritmus is látszólag képes elvégezni a munkáját? A válasz pedig egész egyszerűen az, hogy

szükség van az újságíró emberi mivoltára.

Állítólag, nálam bölcsebb emberek szerint, egy újság akkor működik a legjobban, ha az újságírói, szerkesztői intelligens és tanult emberek, akik képesek az úgynevezett „objektivitás” és „függetlenség” nevű, mitikus kvalitásokkal bíró képességekre. A mesterséges intelligencia voltaképpen nem különbözik sokban egy tárgytól, egy digitális rabszolgától, amit arra használsz, amire akarsz, és mindig pontosan azt fogja (vagy legalábbis próbálja) csinálni, amit mondasz neki. Lehet, hogy bizonyos értékrendekben ez a féle szervilis magatartás számít helyes újságírói működésnek (erre azért sok példát lehet manapság látni, hogy hol és milyen formában, azt a Kedves Olvasó fantáziájára bízzuk), de valójában egy cikk akkor a legélvezhetőbb, ha az írója a parancs, vagy a feljebbvalói elvárásai teljesítésének helyett az igazság bemutatására törekszik, és át van itatva olyan nagyon is emberi tüneményekkel, mint például a humor vagy az irónia.

El fogja venni a mesterséges intelligencia az újságírók munkáját?

Hajjaj, már megint ez a nehéz kérdés. A válasz, mint megszokhattátok, most is egyszerre igen és is nem is. Azok a médiamunkások, legyen szó influenszerekről vagy „mezei újságírókról”, akik eléggé egyediek, érdekesek és emberiek, magyarul elég hozzáadott értéket képviselnek ahhoz, hogy elég ember elérjenek és követőtáboruk legyen, biztos, hogy biztonságban vannak.

Azok, akik rendelkeznek a megfelelő képességekkel, hogy az AI-t a saját malmukra hajtsák, vagyis leegyszerűsítsék a rutinfeladatokat és hatékonyabbá tegyék a saját munkájukat, szintén biztonságban érezhetik magukat, legalábbis rövidtávon.

Azok, akik ezekkel a készségekkel egyáltalán nem rendelkeznek, magyarul nem képesek az AI által generált anyagoknál jobbat készíteni, ne érezzék magukat biztonságban. Azok pedig, akik célja a legkisebb közös többszörös elérése, a minél több anyag minél gyorsabban való elkészítése vagy a hitvány minőségű cikkek sorozatgyártása, legyenek boldogok! Kiváló, soha sem panaszkodó szolgát találtak maguknak.