_
hirdetés
_
hirdetés
„Elkötelezettek vagyunk az együttműködés mellett” – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Magyar Zene Házában a mai napon záruló nyugat-balkáni csúcstalálkozót követően. A két napos találkozón részt vettek a térség oktatási, kutatási és kulturális miniszterei, a téma pedig mi más lehetett volna, mint a felsőoktatás, az innováció és a kultúra.
Az eseményen, mely két napig tartott és melyen hat miniszter, valamint két miniszterhelyettes vett részt, Hankó Balázs szerint kifejezett érdeklődés volt az együttműködés iránt. A miniszter kiemelte, hogy ez részben azért van, mert Magyarország tartós érdeklődést mutat a nyugat-balkáni országok EU-s csatlakozásának irányában, részben pedig azért, hogy a résztvevő országok közt már meglévő oktatási, kutatási és kulturális kapcsolatokat tovább erősítsék.
A tanácskozás Hankó Balázs szerint eredményes volt, majd elmondta, hogy több, egyhangú eredményt is elértek,
kiemelve az alábbi 5+3 pontot, melyben minden ország egyetértett:
▶ a diplomák kölcsönös elismerése a régió egyetemei közt,
▶ a Magyarország részéről kezdeményezett egyetemi mobilitási program, a Pannónia Program erős nyugat-balkáni fordulatvétele,
_
hirdetés
_
hirdetés
▶ az egyetemek együttműködésével a régió egyetemeinek a nemzeti ranglistákon való előrelépését,
▶ magyarországi és a nyugat-balkáni egyetemek között közös diplomás képzések indítása,
▶ olyan új, közös diplomás képzések indítása, melyek a világ számos országából tud külföldi diákokat idevonzani, ezek a képzések a STEM+ területeken fognak elindulni,
▶ egy, a nyugat-balkálni országokkal közös, a mesterséges intelligenciát, biotechnológiát és az agráriumot célzó innovációs és kulturális alap létrehozása,
▶ a kutatási infrastruktúrák megosztása,
▶ és egy olyan, a startup cégek inovációját gyorsító program elindítása, mely megnyitja a közös piacokat ezen cégek számára.
Hankó Balázs azt is elárulta, hogy itt még nem érnek véget az elhatározások, ugyanis tervben van egy tavasszal megrendezendő, egyetemek, kutatóintézetek, cégek és innovációs vállalatok közti konferencia is. Ősztől pedig ezek az új, közös képzések valamint pályázati lehetőségek elérhetők is lesznek.
A kultúráról is esett szó: a konferencián Káel Csaba miniszteri biztos tartott előadást a magyar filmiparban végbement előrelépésekről, Bán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a Liget Projekt fejlődését mutatta be, Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója pedig a kárpát-medencei magyarság hagyományairól tartott előadást. Döntés is született – a jelenlévő kulturális miniszterek ugyanis a Regionális Kulturális Fórum megalapításáról határoztak. Erre reagálva Hankó Balázs kiemelte a közös kulturális és történelmi gyökereinket, valamint az ezen téren való együttműködés fontosságát.