_
hirdetés
_
hirdetés
Nemrég jött a hír, hogy a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium tanulói kifejlesztettek egy arcfelismerő robotot. Ez kifejezetten izgalmasnak tűnik, ugyanis ez nem kis teljesítmény, mint később kiderült, három középiskolás diáktól. Mészáros Róbertet, a háromfős csapat mentorát és a Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium informatikaoktatóját kértük meg, hogy meséljen nekünk többet is erről.
Mi inspirálta a robot kifejlesztését?
A csapat három Adys diákból alakult: Márkus Marcell és Horváth Balázs gimnáziumi tanulók, valamint Szécsényi Máté, aki technikumi informatikai rendszerüzemeltetőnek tanul. Érdekesség, hogy közvetlenül csak Mátét tanítottam, de a gimnazistákkal is napi kapcsolatban voltam közös érdeklődési körünk révén. Gyakran kerestek meg a kérdéssel: „Tanár úr, nincs valami jó kis projekt, amin együtt dolgozhatnánk?” Ebből adódott az ötlet, hogy összekössem a diákok lelkesedését egy izgalmas kihívással.
Ekkor érkezett a Szegedi Tudományegyetem Innovatív Informatikai Versenyének lehetősége. A verseny célja az innováció ösztönzése, szoftveres és műszaki informatikai megoldások bemutatásával. Megkerestem a diákokat a lehetőséggel, és arra kértem őket, hogy olyan problémára keressenek megoldást, amely a mindennapi életben is jelentőséggel bír. A Covid-időszak sok kihívást hozott, és a fiúk fontosnak érezték, hogy valamilyen módon segítsenek ezek megoldásában. Két ötlettel álltak elő:
▶ Egy eszköz, amely a kifogyó kézfertőtlenítő folyadékokra figyelmeztet.
▶ Egy robot, amely segít a helyes maszkviselésben.
A második ötletet választották, mert nagyobb kihívást jelentett. Az inspirációt tehát a Covid helyzet és a technológiai újdonságok iránti érdeklődés adta. A diákok nyitottsággal és tanulási vággyal, három hónap alatt megvalósították a kitűzött célt – mindezt úgy, hogy jó tanulmányi eredményeiket is megőrizték, érettségi és szakmai vizsga évében voltak.
A csapat tagjairól is szeretnénk többet tudni!
A csapat három diákból és belőlem, mint mentorból állt.
_
hirdetés
_
hirdetés
▶ Márkus Marcell – A csapat motorja. Rendkívül precíz, következetesen tartja a határidőket és a kitűzött mérföldköveket. Kiemelkedő tudással rendelkezik az okoseszközök és a rendszerszintű gondolkodás terén. Az ő feladata volt a robot autonóm mozgásának megvalósítása.
▶ Horváth Balázs – Iskolánk hatosztályos gimnáziumi tanulója, aki már hetedik osztályos kora óta érdeklődik a Linux rendszerek iránt. Az etikus hackelés és a programozás világában is elmélyült, így végül ő fejlesztette ki azt a kódot, amely lehetővé tette a robot számára az arcfelismerést, a maszk detektálását és az interakciót.
▶ Szécsényi Máté – Informatikai rendszerüzemeltető szakos diák. Ő tervezte és nyomtatta ki 3D technológiával a robot szerkezetét, emellett a tápellátás kialakításában is részt vett.
Mentorként a fő feladatom a csapat támogatása és motiválása volt. Arra törekedtem, hogy inspiráló, alkotó légkört teremtsek. Az iskola vezetősége is nyitottan állt hozzánk, biztosította a szükséges eszközöket a munkához, és tanítási időn kívül is használhattuk az iskola létesítményeit. Sikerült elérni, hogy a diákok maximálisan a kreatív folyamatra koncentráljanak. A projekt során minimális szakmai segítséget kellett nyújtanom, mert a diákok rendkívül önállóan és gyorsan haladtak.
Különleges élmény volt látni, ahogy egy idő után megoldásaikkal túlszárnyaltak engem.
Hogy tervezitek felhasználni ezt a robotot? Lehet, hogy sikerül kereskedelmi forgalomba hozni?
A robot megépítése során nem a kereskedelmi hasznosítás volt a célunk, sokkal inkább az innováció hajtott minket. Ezt jól tükrözi az is, hogy a teljes forráskódot nyílt forrásként elérhetővé tették a diákok a GitHubon, így bárki továbbfejlesztheti azt. Jelenleg már nincs szükség kötelező maszk viselésre – szerencsére, így a robot komponenseit más célokra is tudjuk használni. Igény esetén bármikor újra tudjuk építeni, illetve megtehetik mások is a GitHubos forrás használatával.
Mi a következő lépés, a következő projekt?
A robotépítés terén már sikerült egy kis tapasztalatot szereznünk, miközben a technológia a generatív AI felé halad. Célunk, hogy egy helyben működő AI megoldást is implementáljunk. Ebben a Deepseek nyílt forráskódú modellje nagy segítséget nyújthat – ehhez azonban még némi hardvererőforrásra lesz szükségünk .