_
hirdetés
_
hirdetés
Vizsgázniuk kell a pedagógusoknak a Nemzeti alaptantervből, az eredmény a teljesítményértékelésbe is beleszámít – derül ki egy rendelettervezetből, amely emellett a pedagógusok mobilhasználatát is korlátozza. A Szakmaverzum utánajárt, mi áll az ügy mögött: mutatjuk a válaszokat!
„Vizsgát kellene tenniük a pedagógusoknak a Nemzeti alaptantervből (NAT), valamint a diákok után a tanárok iskolai mobilhasználatát is korlátoznák – ezzel a felütéssel jelent meg írás a népszava.hu-n.
A lap azt írja az oktatási területért felelős Belügyminisztérium által közzétett rendelettervezetre hivatkozva, hogy a tanítóknak, tanároknak, óvodapedagógusoknak egy új a pedagógustovábbképzés rendszerétől független képzésen kell részt venniük a következő tanévben, hogy „megújítsák” ismereteiket a Nemzeti alaptanterv és az Óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatban.
A köznevelésért is felelős Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett tervek szerint a képzést és a számonkérést 2024. szeptember 1. és 2025. január 31. között kell teljesíteni, amit az Oktatási Hivatal szervez meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) bevonásával.
A tervek szerint a képzés egy tízórás távoktatási képzés lesz, amit az NKE által működtetett informatikai továbbképzési rendszerben kell teljesíteni. Az előírás azokra is vonatkozik, akik idén december 31-ig létesítenek új köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt, ugyanakkor
nem vonatkozik a szakképzésben szakmai tantárgyat oktató tanárokra.
Még egyeztetés alatt
A szóban forgó miniszteri rendelettervezet társadalmi egyeztetés alatt áll. Szakmai egyeztetést folytatnak a Nemzeti Pedagógus Kar, a családszervezetek, a pedagógus szakszervezetek, és az egyházak közül egyedül véleményt megfogalmazó Magyarországi Református Egyház képviselői a tárca munkatársaival – közölte a Szakmaverzum kérdésére a Belügyminisztérium sajtóosztálya.

Getty Images
Ez volna a célja
_
hirdetés
_
hirdetés
„Az óvodapedagógus vagy tanító, tanár munkakörben foglalkoztatott pedagógusoknak jelentős mennyiségű, de jól körülhatárolható tartalomszabályozókról naprakész ismerettel kell rendelkezniük, melyek alapvetően határozzák meg munkájukat. Az óvodapedagógusoknak az Óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatos, a tanító, tanár munkakörben foglalkoztatottaknak a Nemzeti alaptantervvel, és az azon alapuló, szakképzettségükhöz kapcsolódó kerettantervekkel, alapprogramokkal, irányelvekkel összefüggő ismereteik folyamatos megújítása, valamint annak biztosítása, hogy a nevelő-oktató munkájuk során a központilag meghatározott tartalomszabályozók mentén végezzék hivatásukat, kulcsfontosságú a magas színvonalú köznevelési feladatellátás biztosításához” – válaszolta a tárca a Szakmaverzum arra irányuló kérdésére, hogy mi a döntéshozók célja a NAT-ból történő számadás előírásával.
A képzés azért is szükséges, mert a továbbképzés jelenlegi rendszerében minden továbbképzés választható, így egyes pedagógusok a végzettségük frissessége, mások életkoruk miatt mentesülnek a továbbképzések generális kötelezettsége alól, számos pedagógus pedig az elmúlt hét évben már teljesítette a számára előírt 120 órányi továbbképzést. Erre figyelemmel a jelenlegi szabályozási környezetben csak így érhető el egy átfogó, minden pedagógust érintő képzés – tették hozzá.
A teljesítményértékelésnél is számít
A sikeres teljesítéshez a pedagógusoknak húsz kérdésből tizenötre kell helyesen válaszolniuk. Ha az első számonkérés sikertelen, azt még két alkalommal lehet megismételni.
A képzés teljesítését és eredményét a pedagógusok új, ugyancsak szeptembertől induló teljesítményértékelése során is figyelembe fogják venni.
Korlátozzák a mobilt, de mégsem?
A diákok után a pedagógusok mobilhasználatát is korlátoznák. A tervezet ugyanis kitér a pedagógusok iskolai mobiltelefonhasználatának szabályozására is: e szerint
a tanórai és egyéb foglalkozások ideje alatt, valamint a tanulói felügyelet ellátása során mobiltelefont és egyéb digitális, infokommunikációs eszközt csak a neveléssel-oktatással összefüggő célokra használhatnak.

Getty Images
Kivételt jelentenek az iskolán kívüli programok, vagy ha valamilyen veszély, szabálysértés vagy bűncselekmény elhárítása és segítségkérés miatt kell használni.
„A pedagógusok mobiltelefon-használatára vonatkozó egységes szabályozás kialakítása az elmúlt évek tapasztalatai alapján vált indokolttá, annak érdekében, hogy a pedagógus ne használja az eszközt nevelési-oktatási feladatai ellátása alatt nem nevelési-oktatási célra, például dolgozatírásra vagy udvari felügyelet alatti üzenetváltásra” – válaszolták a Szakmaverzumnak.
Vagyis a mobiltelefonok magáncélú használata kerülhet korlátozásra, „hiszen abban mindannyian egyetértünk, hogy egy pedagógus figyelmének a gyermekekre és az oktatásra kell fókuszálnia. Oktatási célokra – ahogy ez a tanulók mobiltelefon használatának szabályozásában is megjelenik – a továbbiakban is használhatók a készülékek, hiszen kiemelten fontos cél a digitális kompetenciafejlesztés és a tudatos eszközhasználat elsajátítása, alkalmazása” – tették hozzá.
Kérdés, hogy mindezt ki és miként ellenőrzi majd.