_
hirdetés
_
hirdetés
Egy hét van hátra, amíg elkezdődik a SzakMÁzz 2023, és az érdeklődés nagyobb, mint valaha.
„Sokkal többen jelentkeztek, mint az előző években” – osztotta meg lapunkkal Németh-Tóth Edit, a SzakMÁzz főszervezője. „Több, mint 12000-en regisztráltak a kétnapos rendezvénysorozatra, 3000 emberrel többen, mint tavaly.”
A főszervezőtől azt is megtudtuk, hogy 70 kiállító vesz részt az idei rendezvényen, és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának köszönhetően egy dupla rendezvényről beszélhetünk, ugyanis a SzakMÁzz-zal egy innovációs expo is össze lesz kötve. Az idei SzakMÁzz megvalósításán több szakmai szervezet is dolgozik, ennek tetőpontjaként a BKIK és Budapest Főváros Kormányhivatala kötött együttműködési megállapodást.
_
hirdetés
_
hirdetés
A rendezvényt dr. Sára Botond főispán nyitja meg, valamint fel fog szólalni többek közt dr. György István, területi közigazgatásért felelős államtitkár, dr. Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, dr. Hankó Balázs, innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár és dr. Balog Ádám, a BKIK általános alelnöke.
A SzakMázz 2023 jelszava a „Nézd meg, fogd meg, próbáld ki!”, és ennek mentén zajlanak majd a programok is. A lényeg, az interakció.
A rendezvényt október 18. és 19-én tartják a BOK 1 csarnokban. Aki nem tudott időben regisztrálni vagy nem tud személyesen is ott lenni, annak van egy jó hírünk,
az esemény Facebook oldalán élő közvetítés is lesz!