_
hirdetés
_
hirdetés
Szüleinktől gyakorta hallhattuk, – vagy akár a mai napig halljuk – ha rosszabb jegyet hoztunk haza az iskolából, hogy ,,ha így folytatod ,,ez meg az” lesz belőled!”. Az elrettentő mondat nyilvánvalóan valami durva munkát takart, amit az ellenségüknek sem kívánnák, hiszen amellett, hogy nem túl jó, nem is lehet megélni belőle.
Összeszedtünk öt olyan foglalkozást, amitől féltettek bennünket, és utánanéztünk, hogy vajon tényleg olyan rossz lett volna nekünk, ha ezek valamelyikében helyezkedünk el!
,,Ha nem tanulsz, kukás leszel!”
Kit ne ijesztgettek volna az egyik legrémisztőbb munkakörrel?! Korai kelés, esőben, hóban, fagyban a menetszélben utazni és büdös kukákat üríteni. A valóságban azonban már sok kisgyereknek vonzó a száguldás, és ámulattal nézik reggelente a kukás kocsit. Akinél ez a csodálat felnőttkoráig is kitart, nem is olyan elrettentő a munka, annál is inkább, mert nem is olyan rossz a kereset! A fizetesek.hu adatai szerint ugyan a kezdő fizetés havi 185 ezer forintról indul, de
akár 347 ezer forintot is keres az, aki kukásautón dolgozik.
_
hirdetés
_
hirdetés
,,Ha nem tanulsz, a pénztárban fogsz ücsörögni egész nap!”
A bolti eladók élete sem csak játék és mese – gondolják drága szüleink, és ennél nagyobbat nem is tévedhetnének! Ugyan a klasszikus boltos általában a bal karjával pakolja az árut, a jobb kezével pedig pötyögi be a számokat napi nyolc órában, és még hétvégén is be kell mennie, mára jelentősen megváltozott a bolti eladói munka, a fizetésről nem is beszélve! Az Aldi lassan arról a legismertebb, hogy náluk a legjobbak a munkakörülmények – nem véletlenül kaptak díjat érte – és a fizetések is. Január elején 8%-kal emelték a fizetéseket, ráadásul, ha valaki öt évig dolgozik náluk valamelyik áruházban, már 432 ezer forintos bruttó fizetésre számíthat!
,,Ha nem tanulsz, mehetsz vécét pucolni!”
Az Indeed szerint ma a takarítói átlagfizetés 177.436 forint havonta, úgyhogy e pontban valószínűleg tényleg nem tévedtek nagyot a szüleink, nem érdemes takarítani. Előnyként lehet felhozni, hogy fizikai munka révén konditeremre már nem kell költenünk. Külföldön akár jól is járhatunk ezzel a munkával, (erről itt beszámoltunk), de ha már mozgás és pénzkereset, van itt egy másik munka, ami sokkal jobban fizet, mint a takarítás!
,,Nem tanulsz? Nem baj, úgyis kell segédmunkás is!”
A HVG már 2017-ben arról számolt be, hogy egy betanított munkás napi nettó húszezer forint alatt el sem megy dolgozni, pedig akkor még sehol nem volt az, ami ma van, hogy rendkívül nehéz megbízható brigádot találni.
Az iskolapadban tényleg nem kell rojtosra ülni a fenekünket azért, hogy segédmunkások legyünk,
mert a tapasztalat a munkával jön, és ugyan megvan a maga nehézsége a feladatnak, anyagilag nem is járunk olyan rosszul vele!
,,Ha nem tanulsz, mehetsz havat lapátolni!”
A hókotrókat a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. foglalkoztatja. Ugyan munkaerőhiánnyal küzdenek, állásokat mégsem tüntetnek fel oldalukon, ám ha érdeklődnénk, felhívhatunk egy számot, ahol készséggel állnak rendelkezésünkre – kivéve, ha újságírók vagyunk, ugyanis csak akkor hajlandóak beavatni a fizetés részleteibe, ha az ember munkára jelentkezik. Ha kisebben figyeljük ezt a foglalkozást, és szó szerint hólapátolásra keresünk rá, az derül ki, hogy diákszövetkezetek közvetítenek ki ilyen munkára a szokásos diákbérrel, úgyhogy szüleinknek ebben az esetben is igazuk van: hiába váltja fel a hólapátolást nyáron a kertészeti munka, nem igazán éri meg a korai kelést.