_
hirdetés
_
hirdetés
A motivációt volt a legnehezebb megőrizni a szakképző intézmények gyakorlati vizsgáira való felkészülés során – állítják a Szakmaverzum által megkérdezett diákok, akik szerint a járványhelyzet egyszerre járt kedvező és kedvezőtlen hatásokkal. Hasonlóan vélekednek a nekünk nyilatkozó tanárok is. Több mint 40 szakképzési centrum fenntartójaként az Innovációs és Technológiai Minisztérium hangsúlyozta: az intézményekben az oktatás színvonala és a vizsgakövetelmények sem változhattak a nehéz helyzet ellenére, hiszen a munkaerőpiacon továbbra is magasak az elvárások.
Mint korábbi cikkünkben részletesen írtunk róla, a szakképző intézmények Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter egyedi határozata alapján május 10-től szervezhették meg az írásbeliket, azt pedig maguk határozhatták meg, hogy mikor tartják a szakmai vizsgák gyakorlati részét. Utóbbiak egyébként még júniusban is zajlanak.
A koronavírus-járvány – mint az élet más területeire, így a hazai oktatásra is jelentős hatással volt: magas fokú alkalmazkodást igényelt tanulói és oktatói oldalról egyaránt. Gulyás Zoltán, a BKV Zrt. oktatási koordinátora, a VJSZ Tanműhely tanműhely vezetője, a BKV Vasúti Járműjavító Kft. Szakmunkásképző csoportjának vezetője a Szakmaverzumnak korábban úgy foglalta össze a helyzetet, hogy az intézményeknek mérlegelnie kellett, hogy mely évfolyamokra helyezik a hangsúlyt. Mivel szakmai szempontból fontosnak tartották, hogy csak olyan tanulók kaphassanak papírt, akik mögött valós elméleti és gyakorlati tudás áll, ezért a prioritás idén a végzősökön volt – magyarázta.
Így látja ezt a 41 szakképzési centrum 366 iskoláját fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium is. Ők a megkeresésünkre azt írták, hogy a szakmák sokfélesége, valamint
a tanulóktól későbbiekben elvárt magas szintű szaktudás miatt elsősorban a gyakorlati képzés megszervezése, megvalósítása jelentette a legnagyobb kihívást. Hangsúlyozták: fokozottan figyelni kellett rá, hogy a színvonal idén se csökkenjen.
_
hirdetés
_
hirdetés
„Ez különösen a szabályozott szakmák esetén igaz, mint például betegellátás, -ápolás, veszélyes berendezések javítása, karbantartása” – mutattak rá a Szakmaverzumnak. Leszögezték: a tanulók a későbbi munkáltatótól elvárt kompentenciákkal kivétel nélkül rendelkezniük kell, ehhez idomulnak a vizsgakövetelmények, függetlenül a mögöttünk álló több mint egy évtől.
A minisztériumnál elmondták azt is, hogy
a tanév során a szakképzésben kiemelt figyelmet kaptak azok a területek, ahol a tanulók lehetőségei korlátozottak voltak a digitális oktatásban való részvételre. A megoldást a modern, digitális eszközök biztosításában, továbbá kiscsoportos iskolai oktatás megszervezésében látták.
Tény, hogy az online oktatással megspórolható volt az utazás ideje, az azzal járó stressz, kényelmesebbé, könnyebben megszerezhetővé vált a tanagyag. Ugyanakkor ez az otthon által kapott kényelem több esetben eredményezte a figyelem lankadását és a feladatok elodázását – nyilatkozták az általunk megkérdezett diákok, akik szerint a járványhelyzet egyszerre járt kedvező és kedvezőtlen hatásokkal. Úgy összegeztek: tartalmi tekintetben és a gyakorlati vizsga szempontjából pozitív hatás, hogy rendelkezésre álltak visszanézhető, rögzített audiovizuális tananyagok, így – meglátásuk szerint – nem volt sokkal nehezebb, vagy körülményesebb a felkészülés. „Hátulütő lehet viszont az esetleges technikai korlát, a hibalehetőségek sokasága” – tették hozzá kérdésünkre. „Mindezek mellett az izoláció és a csapathangulat hiánya merőben visszafogja az embert, kevésbé lesz motivált” – így a tanulók.
Megkerestünk több szakképző intézményt is a témában, de nem kívántak nyilatkozni, mondván a vizsgák még tartanak, így nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a tanulók felkészültségét illetően. Elértünk tanárokat is, akik azt mondták, hogy bár nem volt ideális az elmúlt időszak, sőt egyesek kifejezetten nehéznek írták le azt, a diákokáltal is említett kiscsoportos konzultációk jelentősen javítottak a helyzeten. Fontosnak tartották ugyanakkor megemlíteni, hogy a pandémiás helyzet közepette történt felkészülés eredményességét nem csak most, de a vizsgaidőszak végezte után is érdemes lesz vizsgálni. Le kell vonni a tanulságokat, beépíteni a tapasztalatokat a következő iskolaévre, hiszen ezek a képzések sok esetben a felsőoktatás előszobái, nagyon sok múlik rajtuk a jövő szempontjából – hangsúlyozták.