_
hirdetés
_
hirdetés
A Gazdaságvédelmi Alap forrásaiból csütörtökön induló „Közfoglalkoztatásból versenyszférába” program résztvevői akár háromszorosára is duzzaszthatják eddigi keresetüket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Bodó Sándor hozzátette: a félmilliárd forintos keretösszeg ezúttal 1-2 ezer közfoglalkoztatott elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedéséhez járulhat hozzá.
_
hirdetés
_
hirdetés
A programmal az a cél, hogy közfoglalkoztatásból a nyílt munkaerőpiacra vezessék a megfelelő szakképzettséggel rendelkezőket. A váltást pedig pénzzel ösztönzik. Tehát az a személy, akik közfoglalkoztatottként dolgozik, és állást találnak magának a versenyszférában, támogatásban részesül. Ráadásul minél előbb talál magának munkát, annál több pénz üti a markát, mivel arra az időre, amíg él a közfoglalkoztatási jogviszonyuk, megkapják a havi 45 600 forintot.
Elhelyezkedési juttatást kaphatnak a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatottak is, naponta 2 ezer, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is. A résztvevők nettó keresete így a minimálbérrel számolva mintegy 160 ezer forint lehet, a korábbi bevételük csaknem háromszorosa, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek.
Kiemelték, hogy hosszú távon csak új adófizető munkahelyek létrejötte esetén, illetve ezek arányának növelésével valósítható meg a teljes foglalkoztatás. A kormány a korábbi években mintegy 17 ezer közfoglalkoztatott piaci alapú munkavállalásához nyújtott támogatást a programban.
(MTI nyomán)
(Kiemelt kép: Google)