_
hirdetés
_
hirdetés
Nem is olyan régen, egy nem is olyan messzi-messzi galaxisban, minden szülő álma volt, hogy csemetéje az általános iskola után gimnáziumi padokra firkálhassa nagy gondolatait, majd érettségi után természetesen egyetem következzen. Aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már
a forgalmi engedélyt is jogász cserélte az, akkori nevén okmányirodán,
a bölcsész kar elvégzése után szinte egyenes út vezetett a munkaügyi központba és a közgazdászok is örültek valami olyan melónak, ahol legalább távolról látnak számokat (bár még ők jártak a legjobban).
Ebből az időből származik a már unalomig ismételt favicc, a „mit kérsz egy bölcsésztől?kezdetű. A válasz már benned is bizonyára elhangzott, ugyebár két hamburgert.
A vicc is jól jelzi, hogy miután boldog-boldogtalant egyetemre küldtek,
a diploma értéke nagyot zuhant.
Mindenki hallgató lett, az is, aki nem volt oda való és az is, aki szívesen csinált volna mást, de a szülői nyomásnak engedve mégis belépett a „nagy kapun”.
Az emberekben élt a szakmákkal kapcsolatos sztereotípia, ahol az esztergályos egy szemüveges, kék köpenyes, olajszagú szaki, természetesen mezítlábas, Munkás cigivel a szájában, a fűtésszerelő egy szakadt nadrágos, nyúlott pólós valaki és úgy gondolták, hogy az autószerelő műhely faláról se lehetne lekaparni az évtizedes olajsarat.
_
hirdetés
_
hirdetés
A világ már csak változik és bizony nagyot fordult. A sztereotípiák lassan kikopnak a köztudatból, ahogyan a szakik,
akinek egy csepp vállalkozói vénájuk volt, megvették első pickupjaikat,
és azóta az emelt hasmagasság kényelmes felhőjéről néznek le a korábban felsőbbrendűnek tartott mesterségek művelőinek bontószökevényeire.

A GTA-ban is a pickup a menő.
A legtöbben látják, érzik a változást, hiszen a technikumba jelentkezők száma minden korábbit meghalad. Ma már egy gimnáziumból kikerült diák jövője lényegesen bizonytalanabb, mint azé, aki a szakképzésből indul dolgozni. A megfogalmazás nem is egészen pontos, hiszen a szakképzésben
a szorgalmas és tényleg tanulni akaró diákok jó részét már a padsorokból viszik a cégek.
Az új rendszerben pedig a duális képzés alkalmat ad arra, hogy valaki a jövendő munkahelyén folytassa tanulmányait, melynek végeztével bizonyosan jó ajánlattal hívják be a főnök irodájába.
Az egyensúly idővel helyreáll majd. Azok pedig, akik éreznek magukban elég akaratot, hogy tovább tanuljanak, a technikumból nagyobb eséllyel pályáznak az egyetemi padsorokra, hiszen
a szakirányú felső fokú képzés előszobája egyre inkább a technikum lesz.
A világ már csak változik, mert a világ ilyen.