_
hirdetés
_
hirdetés
Hát ez is megvolt. Befejeződött ez a furcsa, össze-vissza, digitálisanotthonmaradós tanév!
Ma 1,200,000 gyereknek ért véget hivatalosan is az oktatás.
Persze a nagy többség már egy ideje úgy érezhette, hogy vakáció van és bár a végzősöknek kicsit még meg kell izzadniuk a maradék vizsgáikon, de azért mindenkire kacsint már a nyár.
Ahogy 2020 első fele is máshogy alakult, mint azt gondoltuk, addig a nyári vakáció is különbözni fog a korábbiaktól. Ottalvós táborokat például lehet szervezni, de sok szabályt kell még figyelembe venni. A gólyatáborokról még nincs mindenhol döntés, de információink szerint
a Szakképzési Centrumok mintegy 400 iskolájának nagy részében valamilyen tábor lesz az újaknak.
_
hirdetés
_
hirdetés
A diákmunka mindig is népszerű volt, ez idén sincs másképp. Elemzők szerint idén is nagy roham várható a diákmunkaközvetítőknél, úgyhogy, ha szeretnél egy kis pénzt keresni, ne késlekedj! Főleg azért, mert ebben az évben a fesztiválok is jól összetorlódnak, tehát egyszerre lesz majd szükséged az egész nyári fesztiválszezonra félretett pénzedre.
A szakképzésben a nyár az összefüggő szakmai gyakorlatok ideje is. Néhány dolog ugyan változik és a szokásosnál is elővigyázatosabbnak kell lennetek, de alapjában véve
a duális partnerek várják gyakornokaikat.
Azt pedig, hogy pontosan mire kell figyelned a nyári szünidő alatt, ki más mondhatná el neked, mint a legendás Vakáció kapitány!
[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Y-P2VSKq_cA[/embedyt]