_
hirdetés
_
hirdetés
Szűcs Márti a diploma megszerzése után gondolt egy nagyot és más irányba indult. Kitanulta a kozmetikus szakmát, s jelenleg saját vállalkozását irányítja, sorra hozza az eredményeket a sminkes versenyeken, egy kozmetikai márkát képvisel, workshopokat tart. Hogyan is jött ez a döntés?
Hogyan lett a sminkelés a szenvedélyed?
A sminkelés iránti szeretet az ugyanúgy bennem volt, mint a legtöbb lányban. A szaktársakkal jártunk bulizni, kérték dobjak fel nekik egy-egy party sminket. Azt is meg kellett tanulnom, magamat hogyan tudom szépen kifesteni, ugyanis elég pattanásos volt a bőröm a gimnáziumi, de még a főiskolai évek legelején is. Szerettem magamat széppé varázsolni, de az volt az igazi, amikor másoknak okozhattam örömet egy-egy szép sminkkel. Az egyetem szépe rendezvényeken is többször sminkeltem, majd az egyik szaktársam akkori barátnője vett részt testépítő versenyeken, ő kért meg először, hogy sminkeljem ki egy versenyre. Az edzőjének pedig tetszett a munkám, így utána is több alkalommal felkért. Youtuberól tanultam meg a praktikákat, de nem volt pénzem drága, minőségi termékekre.
Kommunikáció szakon, PR szakirányon szereztél diplomát. Hogyan jött az elhatározás, hogy mégis kozmetikusként kezdjél el dolgozni?
Szerettem a szakomat, szívesen is dolgoztam volna PR-osként. De hamar rá kellett jönnöm, hogy erre leginkább a fővárosban lenne esélyem. Vidéki lány vagyok, ezt az életet nem szerettem volna feladni. Az akkori képzésünkben nem volt benne a kötelező gyakorlat, kikerültünk diplomával a kezünkben, de nem volt gyakorlati tudásunk, amit pedig elvárnak, ha jelentkezel egy állásra.
Egyetem után kereskedelemben kezdtem el dolgozni.
Mindig is szerettem volna a kozmetikus szakmában elhelyezkedni, de otthon elvárás volt, hogy szerezzek diplomát.
A kozmetikus képzések azért elég drágák voltak már akkoriban is.
Aztán egy barátnőm az egyik nyáron jelentkezett egy ingyenes esti OKJ-s tanfolyamra, én sem hagytam ki ezt a lehetőséget. Ott teljesen beleszerettem a szakmába, nagyon érdekeltek a hatóanyagok.
Vitt az áradat magával. Miskolczi Kingánál – aki jelenleg is a mesterem – végeztem el tavaly ősszel egy 60 órás alapképzést. Amióta már a saját kozmetikámat csinálom, úgy beindultak az események, hogy csak pislogok, el sem hiszem. Csinálom a kozmetikát, versenyzek, s egy sminkes márkánál üzletvezetőként is dolgozom.

Beauty Forum Makeup Magyar Kupa 2019, 2. helyezés
Milyen lépcsőfokok vannak a sminkes szakmán belül?
Az hogy melyik szakember milyen utat jár be, hogyan lépked a ranglistán azon is múlik, melyik irányt választja a szakmán belül.
Nagyon érdekel a kifutói sminkelés, vagy magazinba elkészíteni egy elvontabb sminket.
_
hirdetés
_
hirdetés
Egy világbajnokságra eljutni, s ott sikereket elérni, az már igazi csúcsteljesítmény. Én még a legelején vagyok a versenyzésnek. Nemrégiben részt vettem az első versenyemen, ahol második helyezést sikerült elérnem, most újabb kettőre készülünk. Nagyon kellemes a légkör, kapcsolatépítés szempontjából is tökéletes: ismerkedhetsz fotósokkal, fodrászokkal, modellekkel, más sminkesekkel. Sosem lehet tudni milyen ott szerzett ismeretség válik hasznodra a későbbiekben.
A sminkelés művészet?
Persze. A modelled arca a festővásznon. Minden nő szép, neked azt kell kiemelned, ami a legszebb benne. Az éltet szombat reggel 7 órakor, amikor a vendégem belenéz a tükörbe, s a szeme, a mosolya elárulja, ha elégedett. Nem is kell szavakba öntenie. A művészet mindig is fontos szerepet játszott az életemben: tűzzománcoztam, művészeti suliba jártam. Rengeteg pozitív visszajelzést kapok a munkám során, amelyek inspirálnak.
Sokan megijednek a saját vállalkozás kiépítésétől. Hogyan lehet ezt jól csinálni? Neked mi segített ebben?
A legfontosabb, hogy legyen egy jó koncepció, alakítsd ki az „én-márkádat”. Ugyan a saját nevemmel vezetem a kozmetikát, de van egy művésznevem, mindent úgy alakítottam ki, hogy beazonosítható legyen.
Arra kell törekedni, hogy a szolgáltatásod kifogástalan legyen, ki kell építeni a saját brandet,
ha ezt te magad nem tudod, fogadj fel egy jó marketingest, aki segít. Rengeteg kozmetikus/sminkes van a világban, valamivel ki kell tűnni. Ezen kívül kell egy jó könyvelő, ő vezet az utadon, aki megmondja, meddig húzhatod ki a határaidat.
Mi az, amivel Te ki tudsz tűnni kozmetikusként?
A vendégnek éreznie kell, hogy ott abban a percben csak vele foglalkozol, nem osztod meg a figyelmedet. A bőr szépsége elsődlegesen az otthoni ápoláson múlik, ezért a vendégeimnek díjmentesen összeállítok egy márka független arcápolási rutint, amit ha alkalmaz, akkor sokkal elégedettebb lesz a végeredménnyel, ha aztán visszajön egy tisztításra vagy sminkre. Mert az alapok megvannak. A sminket pedig együtt találjuk ki, az ő ízlésének megfelelően, nem erőltetem rá a magam akaratát, esetleg csak vezetem, milyen stílus állna jól neki. De közben azért minden munkámban benne vagyok én is, tőlem idegen világot nem tudok megalkotni.
Milyen trendek érvényesülnek jelenleg a sminkelésben?
A különböző highlight technológiák most nagyon mennek: a fényes, szaténos, selymes vonal, mindez finomkontúrokkal.
Szerencsére már nem divat a bádogember style, s nem kell hullára maszkolt arcokban gondolkodni. Eddig nagyon ment a matt mindenben, most jönnek vissza a fények. Az egészséges bőrnek van egy fénye, amit jó kiemelni. A technikán múlik minden. Nem azért mutat jól egy alapozó, mert egy sminkes viszi fel, hanem azért, mert tudja a technikáját. Ezt el lehet sajátítani. Ezért tartok magam is oktatásokat, kis workshopokat, ahol megmutatom, hogyan tudja szépen kisminkelni magát.

Márti munkái
Hogyan látod, érdemes ma szakmát tanulni?
Egy klasszikus szakmával veszíteni nem lehet.
Ha valaki érettségi után kitanulja az ács szakmát, s még ha közben más területre sodorja is az élet, lehet hogy 15 év után visszatér a szakmába. A saját területeden belül is képezheted magad folyamatosan. Lehet egyre feljebb lépkedni, ha szereted a szakmádat, akkor úgysem elég sosem az a tudás, amit éppen birtokolsz. Mindig többre vágyik az ember.
Látjátok, olykor a diploma és a szakmatanulás nem zárják ki egymást. Sőt, összejátszanak. Márti a tökéletes példa, hogy sosem késő egy szakma felé kacsintgatni. Hogy milyen sorrendben csinálod, nem teljesen mindegy?