Ha valaha kitöltöttél pályaorientációs tesztet, kérdőívet, akkor ismered az élményt. Tíz perc kattintgatás, pár kérdés arról, hogy szeretsz-e emberekkel dolgozni, inkább kreatív vagy-e, vagy „szívesen oldasz-e meg problémákat”, aztán a végén kijön valami. És az a valami olyan magabiztosan van megírva, mintha egy régi ismerősöd lenne, aki látott már pár dolgot az életedből.

 „Neked a segítő szakmák valók.”

 „Te vezető típus vagy.”

 „Szeretsz rendszerezni.”

 „Kreatív gondolkodásod kiemelkedő.”

Közben te csak arra emlékszel, hogy két kérdésnél ráböktél valamire, mert muszáj volt továbblépni.

A teszteknek van egy különös varázsa: szeretjük őket, mert gyorsan adnak sztorit rólunk. Nem kell hozzá hosszú önismeret, nem kell hozzá kínos beszélgetés, nem kell hozzá igazi döntés. Csak egy eredmény. Egy címke. Egy irány. Egy „na, akkor megvagyok”.

A baj az, hogy a legtöbb ilyen teszt nem hazudik, csak túl sokat ígér.

Miért működik ennyire jól a „teszt-érzés”?

Mert az emberi agy szereti, ha rend van. Az önkép olyan, mint egy polcrendszer: ha kapsz rá egy dobozt, máris nyugodtabb vagy. A teszt ezt a dobozt adja. Ráírja: „te ilyen vagy”. És ha szépen van megfogalmazva, még hízeleg is egy kicsit, mert azt senki nem utálja.

A legtöbb kérdőív ráadásul olyan állításokat használ, amelyekbe sokféle ember bele tudja látni magát. Ha azt mondja, hogy „jó kommunikációs készséged van”, az olyan, mint egy horoszkóp, csak elegánsabb betűtípussal. A kommunikációt mindenki máshogy érti, ezért mindenki rá tud bólintani.

A másik trükk a túl tág szakmafiók. „Kreatív szakmák.” „Emberekkel foglalkozó szakmák.” „Rendszerszemlélet.” Ezek jó szavak, csak attól még nem áll össze belőlük a hétfő reggel nyolc órai valóság.

Miért ad két teszt két teljesen más eredményt?

Három ok szokott lenni, és mindhárom prózai.

1. Más kérdéseket kérdeznek, mást mérnek.

Az egyik a személyiségedet próbálja beazonosítani, a másik az érdeklődésedet, a harmadik a munkastílusodat. Ezek nem ugyanazok. Attól, hogy introvertált vagy, még lehetsz kiváló vendégtérben dolgozó cukrász is, és attól, hogy szeretsz barkácsolni, még nem biztos, hogy szeretsz napi nyolc órában szerelni.

2. A hangulatod is beleszól.

Ha fáradt vagy, másra nyomsz. Ha épp lelkes vagy, megint másra. Ha friss konfliktusból jössz, hirtelen „nem szeretsz csapatban dolgozni”. Ha jó napod van, hirtelen „szereted az embereket”. A teszt ebből azt hiszi, hogy személyiség, pedig sokszor csak egy egyszerű kedd.

3. A válaszaid nem tiszta adatok, hanem történetek.

Amikor választasz, nem egy tulajdonságot jelölsz, hanem azt, hogy mit szeretnél gondolni magadról. Ez nem tudatos hazugság, inkább önkép. Ha valaki nagyon szeretne „alkalmasnak” tűnni, könnyen olyan válaszokat ad, amelyek jól hangzanak. A teszt meg udvariasan elhiszi.

Mit érnek akkor ezek a tesztek, kérdőívek?

Ha úgy kezeled őket, mint egy ítéletet, akkor semmit. Ha úgy kezeled, mint egy tükröt, akkor valamit.

A jó kérdőív nem azt mondja meg, mi legyél. A jó kérdőív azt mondja meg, hogy milyen kérdéseket érdemes feltenned. Például:

 Ha azt írja, hogy „szeretsz rendszerezni”, akkor ne azt kérdezd, milyen szakmát javasol, hanem azt, hogy te a rendszerezést milyen közegben bírod: papíron, térben, emberekkel, gépekkel?

 Ha azt írja, hogy „segítő típus”, akkor ne azt kérdezd, hogy akkor ápoló legyél-e, hanem azt, hogy te a segítést bírod-e feszültségben, terhelés alatt, hálátlanságban is, vagy csak akkor, ha csend van és van idő.

A kérdőív itt csak kapunyitó. Nem döntéshozó.

A legnagyobb kamu: amikor egy teszt „tökéletes szakmát” ígér

Olyan nincs.

Mert a szakma nem csak feladat, hanem közeg. Főnök. Csapat. Tempó. Műszak. Ügyfél. Zaj. Szag. Felelősség. Hibázás. Ismétlés. Unalom. Napi rutin. Egy teszt ebből semmit nem tud megjósolni.

Két ember ugyanabban a szakmában teljesen más életet él. Az egyik imádja, a másik menekül. Nem azért, mert más a személyiségük, hanem mert más helyen dolgoznak, más emberekkel, más körülmények között. A szakma papíron ugyanaz. A hétköznapokban nem.

Hogyan használd őket úgy, hogy tényleg adjanak valamit?

A legegyszerűbb és legjobb trükk az, ha a teszt eredményét nem „címkének” tekinted, hanem hipotézisnek, amit ki kell próbálni.

A teszt azt mondja, illik hozzád a kereskedelem? Oké. Mit jelent ez a valóságban? Elbírod-e a pörgést, a sok embert, a reklamációt, a monotóniát, a kedvesség-kényszert?

A teszt azt mondja, műszaki érdeklődésed van? Oké. Mit jelent ez? Szereted a hibakeresést, vagy csak szeretsz szétszedni dolgokat? A kettő nem ugyanaz.

És akkor itt van az egyetlen dolog, amit semmilyen online kérdőív nem tud kiváltani: a kóstoló. Nyílt nap, üzemlátogatás, pályaválasztási kiállítás (mondjuk a SzakMÁzz!), duális nap, beszélgetés olyan emberrel, aki tényleg azt csinálja. Egy teszt maximum irányt ad. A valóság adja a választ.

A tesztek, kérdőívek nem hazudnak. Csak nem a jövődet látják, hanem a pillanatnyi önképedet. Ha ezt így kezeled, akkor nem csapnak be. Csak segítenek abban, hogy jobb kérdéseket tegyél fel magadnak. És ha már csak ettől lesz egy fokkal kevésbé pánikos a pályaválasztás, akkor már megérte a kattintgatás.