_
hirdetés
_
hirdetés
Kedden átadták a Dunaújvárosi Egyetem felújított főépületét. Az állami támogatásból megvalósult korszerűsítő fejlesztések közt szerepel többek között energetikai modernizáció, közösségi terek létrehozása és megújult a tornaterem is.
„Ma nem csak jó, de menő is egyetemistának lenni Magyarországon” – mondta az átadó ünnepségen Hankó Balázs kulturális miniszter a Dunaújvárosi Egyetem felújított főépületének átadásán rendezett ünnepségen. Mint mondta: egyszerre lehetünk büszkék a nemzetközi rangsorban egyre előrébb lépő egyetemekre és egyszerre van szükségünk a térségi kiválóságokra, mint például a Dunaújvárosi Egyetem, mely a modellváltásnak azt a lényegét valósítja meg, hogy az egyetemnek együtt kell lélegeznie, lüktetnie a térségével. A DUE pedig évről évre, lépésről lépésre erősítette képzési és tudományos profiljában, mindazt, ami a régiónak szükséges.
Egyre több fiatal jön ide és egyre több fiatal marad itt – hangsúlyozta, hozzátéve hogy az egyetem az elmúlt két évben megduplázta hallgatói számát, melyekből több mint hét százalék külföldi tanuló.
Korszerű energetikai megoldásokkal 4,7 milliárd forintból valósult meg a főépület felújítása, mely közel nyolcszáz hallgató befogadására lesz alkalmas ezzel.
Az országban megvalósuló több százmilliárdos felsőoktatási fejlesztések egyik meghatározó eleme Dunaújvárosban öltött testet. Zárásként arra buzdított, hogy minél több fiatal válassza a sikeres magyar felsőoktatást itt Dunaújvárosban is.
_
hirdetés
_
hirdetés
Süli János, az egyetemet működtető alapítvány kuratóriumi elnöke beszédében kiemelte, hogy a főépület felújítása egy energetikailag, irányítástechnikailag a XXI. századi követelményeknek megfelelő korszerűsítés volt, egy olyan „ráncfelvarrás”, melyen az épület az elmúlt évtizedekben nem esett át. Mint mondta, hamar benépesítik majd az épületet, hiszen az oktatásból hiányoztak az itt lévő tantermek. Kitért arra is, hogy vannak még korszerűsítésre váró épületek a kampusz területén, melyek felújítása is szükséges lesz, hogy egy igazi egyetemi központot tudjanak létrehozni itt Dunaújvárosban.
András István, az egyetem rektora büszkeségének adott hangot, hogy ilyen patinás épületben fogadhatják a megjelent vendégeket. Mint mondta: ez az épület a jövő szimbólumi is, mely az első igazán markáns felújításon esett át. Hangsúlyozta, hogy szellemi és innovációs központként működnek, de szívesen vállalnak fel irányító szerepet, ha oktatásról, fejlesztésről van szó, valamint nyitottak a régiós partnerek és a lakosság irányába is, nem hiába családbarát intézmény az egyetem. Kiemelte, hogy
az elmúlt 25 évben a DUE a magyar műszaki felsőoktatás kiemelkedő szereplőjévé vált, az egyetem stabil, letisztult képzési portfólióval rendelkezik.
Az ünnepi beszédek után egy előadást hallgattattak meg a résztvevők, majd állófogadás következett, ahol Varga-Bajusz Veronika felső-, és felnőttoktatásért, szakképzésért felelős államtitkár mondott rövid beszédet, melyben méltatta az egyetem fejlődését, kiemelve hogy az intézmény beváltotta a modellváltáshoz fűzött reményeket azáltal, hogy a társadalmi és a gazdasági szereplőkkel együttműködve ténylegesen a térséget kívánja segíteni, megemelni.