_
hirdetés
_
hirdetés
Hiába a nagy meleg, a munka nem áll meg, és ez alól a diákmunkások sem kivételek. Sok diák dolgozik, és közülük is sokan a Nyári diákmunka programban vesznek részt – de mi is ez pontosan és miért jó ez nekik?
A kormány idén tizenkettedszer hirdette meg az országszerte népszerű Nyári diákmunka programját mintegy 3,8 milliárd forint keretösszegből. A kimagasló érdeklődés miatt a forráskeretet a vármegyék még közel félmilliárd forinttal megemelték, így eddig csaknem 3700 munkáltató 21 400 diák foglalkoztatását tudja megvalósítani 4,3 milliárd forintból – összegezte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A fiatalok nyári diákmunkával keresett fizetése pedig a 25 év alattiak adómentességének köszönhetően is magasabb.
Az államtitkár hozzátette: a munkaalapú társadalom kiépítéséhez 2013 óta a Nyári diákmunka program is érdemben hozzájárul, amely elősegíti a fiatalok munkaerőpiacra lépését és erősíti munkaszocializációjuk folyamatát, miközben a diákok végzett munkájukkal szakmai gyakorlatukat is teljesíthetik.
A programba 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek.
_
hirdetés
_
hirdetés
A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban, erdőgazdálkodásban működő vállalkozások hívhatják le – emlékeztetett az államtitkár közleménye.
A helyhatóságok számára legfeljebb 2 hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át. A támogatás megállapítása során teljes munkaidős havi munkabérként
a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként és havonta 326 000 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakörökben pedig 266 800 forint összeg vehető figyelembe,
– emlékeztetett Czomba Sándor, és megjegyezte, a napi 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.
A legtöbb kérelem – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár Bereg és Baranya vármegyékből érkezett be. A diákok 80 százalékát az önkormányzati pillérben foglalkoztatják, emellett jelentős az igény a turizmus, vendéglátás területén is, itt közel négyezer diák foglalkoztatására nyújtottak be kérelmet, ami a teljes igény 17 százaléka. A mezőgazdaság területén is több mint félezer diák foglalkoztatására érkezett be kérelem, utóbbiak jól jelzik a programra való igényt a versenyszféra területén is.
A program július 1-től augusztus 31-ig tart, a munkáltatók és a diákok még regisztrálhatnak a területileg illetékes járási/fővárosi kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályain
– hívta fel a figyelmet az NGM államtitkára.