_
hirdetés
_
hirdetés
A FIRST Global Challenge egy olyan nemzetközi innovációs verseny, mely célja a világ középiskolásai között való együttműködés a STEM-en (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) keresztül, és olyan találmányok és megoldások felfedezése, melyek mindnyájunk számára jobbá teszik az életet. Az idei, 2023-as verseny Szingapúrban rendezték, és a négytagú magyar csapat ezüstérmet nyert.
_
hirdetés
_
hirdetés
Kádár-Kiss Etele, Pomázni Kálmán, Vaskó András és Braun Zsófia négy olyan magyar középiskolás, akiket az innováció és a robotika iránti érdeklődésük köt össze. Érdeklődésük pedig gyümölcsöző, hiszen a csapatok versenyének kategóriájában ezüstérmet nyertek el. A verseny fő motívuma a hidrogén, mint energiaforrás volt, és a feladat is ehhez kapcsolódott. A csapatoknak olyan robotokat kellett építenie, melyek hidrogén- és oxigénatomokat szimbolizáló labdákat válogattak szét egymástól.
A versenyen 190 ország csapatai vettek részt 19 kategóriában, és négy napon keresztül tartott. A magyar csapat bemutatkozó videóját pedig ide kattintva nézhetitek meg.