_
hirdetés
_
hirdetés
Az oktatási és innovációs területen egy hónapja egymást érik a nemzetközi magyar sikerek – mondta hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Hankó Balázs felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért, felnőttképzésért felelős államtitkár. Kiemelte, hogy az olyan sikerek, mint a Nobel-díjak, azt bizonyítják, hogy nagyon is jó döntés az innovációt támogatni.
A sikeres kezdeményezés, a Fókuszterületi innovációs pályázat, melyet 35 milliárdos keretösszeggel hirdettek meg végül háromszoros túljelentkezéssel indult el, és amelyre összesen 228 pályázatot adtak be két hét alatt, mintegy 123 milliárd forint értékben. A pályázat olyan vállalkozásokat, egyetemeket és kutatásokat céloz meg, amelyek szem előtt tartják az egészséges életet, a digitalizációt és a zöld átállás valamint a fenntarthatóságot. Aztán ott van még a Neumann János program is, mely közel 80 milliárd forintnyi forrással támogat kutatásokat és az innovációt. – emelte ki Hankó.
_
hirdetés
_
hirdetés
A cél, hogy minél több magyar ötletből minél több szabadalom és találmány szülessen, melyek célja a társadalom és a gazdaság szolgálata.
Az államtitkár ezen felül azt is hangsúlyozta, hogy a felsőoktatáson belül is jelentős eredmények születtek. Idén 33%-al többen jelentkeztek a felsőoktatásba, valamint a győri Széchenyi István Egyetem először szerepel a Times Higher Education legjobb egyetemekből összeállított rangsorán, a Debreceni Egyetem pedig 400 helyet lépett előre, míg az ELTE és a Semmelweis Egyetem továbbra is megtartották helyüket. Ezenfelül Magyarország a Global Innovation Index ranglistáján is előrelépett egy helyezést, így elfoglalva a 33. helyet; valamint idén először lett hazánk nyilvántartott európai innovátor.
A szakképzés terén is sikerek születtek. Rendkívül fontosak az olyan eredmények, mint a Euroskills-en szerzett érmek, hiszen olyan területeken születtek, mint az informatika, a robotika vagy a mechatronika, melyek az innováció területén rendkívül fontos szerepet töltenek be, és elősegítik a felsőoktatással való együttműködést. Hankó Balázs kiemelte, hogy a jövő kulcsa a digitális szakképzés, és hozzátette, hogy
célkitűzés a szakképzést választók arányát 60-ról 70 százalékra megemelni, a felnőttképzésbe bekapcsolódók arányát pedig 50 százalékra.