_
hirdetés
_
hirdetés
Ne keseregj, ha nem sikerült az egyetemi felvételid. A szakképzésben is továbbtanulhatnak azok, akiket nem vettek fel egyetemre, így az érettségi után akár 2 év alatt ingyenesen szerezhetsz egy jó szakmát, amihez akár ösztöndíj is jár, a duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabért kaphatnak!
Ha az érettségire épülő, kettő vagy hároméves képzésben veszel részt, akkor rövid ágazati alapoktatás keretében ismerkedhetsz meg az adott ágazat sajátosságaival, alapismereteivel, és ezt követően kezdheted tanulni az adott ágazaton belül a szakirányú oktatásban elsajátítani kívánt konkrét szakmát.
Az érettségi végzettséggel rendelkezők szakmai oktatása kizárólag a szakmai vizsgára való felkészítésből áll, hiszen a közismeretet középiskolai tanulmányaik során már elsajátították.
_
hirdetés
_
hirdetés
A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok számára, akik a szakképzésben való szakmaszerzést követően tanulnak tovább a felsőoktatásban, tanulmányaik során jelentős előnyt, könnyebbséget jelent a szakképzésben megszerzett szakmai tudás. Ehhez az új szakképzési rendszerben további előnyként társul, hogy a technikusi oklevéllel rendelkezők szakképzettségük szakirányának megfelelő továbbtanulás esetén dönthetnek úgy, hogy a felvételi pontjuk számítása kizárólag a szakmai vizsgájuk eredménye alapján történjen, és a vizsga eredményétől függően akár 400 pontot is szerezhetnek a felsőoktatási felvételi eljárásban. Emellett természetesen jogosultak a többletpontokra (intézményi pontok) is.
A szakképzésben szerzett technikusi vizsga emelt szintű érettséginek számít.
Az első két szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül mindenkinek ingyenes, az állam által és az állammal együttműködési megállapodást kötött fenntartó által fenntartott intézményekben. Akik az első szakmájukat tanulói jogviszonyban szerzik, ösztöndíjban részesülhetnek, a duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak.