_
hirdetés
_
hirdetés
Van ez a kompetenciamérés. Arra való, hogy lássuk, hol tartunk az oktatásban, mit tudtok már és mire kell jobban odafigyelni. Namost az Oktatási Hivatal honlapján hétfőtől elérhetők a 2021. évi országos kompetenciamérés iskolai és tanulói adatai. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a nemzetközi tapasztalatok alapján várható volt, hogy a digitális munkarend bevezetése, a világjárvány negatív hatást fog gyakorolni a tanulók eredményeire, kérdéses legfeljebb az lehetett, hogy azok mely évfolyamokon milyen mértékben csökkennek.
Az eredmények azt mutatják, hogy a 10. és a 8. évfolyamon az eredmények a negatív várakozás ellenére sem tértek el érdemben az előző évek átlagától, ezeken az évfolyamokon
a digitális munkarendben is az előző évekhez hasonlóan teljesítettetek.
A hatodik évfolyamon matematikából az előző 12 év átlageredményéhez képest 1,7 százalékos, a szövegértés terén pedig 0,7 százalékos a csökkenés mértéke, ami az adott körülmények között jó eredménynek számít. Mondjuk azt is tegyük hozzá, hogy a korábbi eredmények sem voltak épen világszínvonalúak…
_
hirdetés
_
hirdetés
A korábbi felmérésekhez hasonlóan a 2021. évi kompetenciamérésben is megmutatkozik a településtípusok közötti különbség, melyek azonban a járvány ellenére nem nőttek. Az elmúlt öt kompetenciamérés eredményei azt mutatják, hogy a családi háttér teljesítményre gyakorolt hatása mindkét mérési területen csökken, azaz javult az iskolák hátránykompenzáló képessége – írta közleményében a minisztérium, amivel azért szívesen vitatkoznánk. Mert aki szán egy pici időt az eredmények böngészésére, az azért azt is láthatja, hogy nyolcadik és tizedik között elromlik valami. A legjelentősebb visszaesés minden vizsgált kompetenciában ott esik a legnagyobbat.
Szóval maradjunk annyiban, hogy: nem jó, de nem is tragikus.
A kompetenciaméréseket egyébként 2001 óta végzik a 6., 8. és 10. évfolyamon, hogy országos szinten összehasonlíthassák az iskolák és a tanulók teljesítményét. A felmérésen a ti szövegértési képességeiteket, matematikai eszköztudásotokat, idegennyelv-tudásotokat, mostantól pedig már a természettudományos kompetenciáitokat is vizsgálják. A méréseken leginkább azt nézik meg, hogyan tudjátok a gyakorlatban is alkalmazni az elsajátított elméleti tudást. Hát…