_
hirdetés
_
hirdetés
Éppen egy hete indult a szakképzésben és a felnőttképzésben is a Diákhitel felvételének lehetősége. Már látszanak az első adatok, érdemes beszélni egy kicsit a témáról.
Nagyjából mindenki tudja, mire van a diákhitel, de azt például talán kevesen vettétek észre, hogy a korábbi konstrukcióknál megszokott
családi kedvezmények az új, képzési hiteleknél is elérhetők lesznek.
Ezekből a legfontosabb, hogy ha egy családban megszületik a második gyermek, akkor az édesanya képzési hitelének a felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes tartozást elengedik. A diákhiteleknél eddig több mint ötezren éltek ezzel a lehetőséggel, és mintegy 6 milliárd forintnyi hitelt engedett el a társaság.
Az is fontos infó, hogy mivel a járványügyi korlátozások miatt számos olyan, személyes jelenlétet megkövetelő szak- és felnőttképzés volt, amelyet nem lehetett elkezdeni, vagy félbe kellett szakítani, ezért az intézmények jelzései alapján
_
hirdetés
_
hirdetés
a nyáron képzési dömping várható.
A Diákhitel Központ Zrt. azzal számol, hogy az év hátralévő részében 30 ezer képzési hitel-kérelem is érkezhet, a diákhitelekkel együtt pedig akár 50 ezernél is több új szerződést köthetnek. Azt ígérik,
teljesen átjárható lesz a képzési- és a diákhitelezési rendszer,
vagyis, aki támogatott konstrukció segítségével váltott szakmát, de aztán a felsőoktatásban folytatná a tanulmányait, megteheti, mivel a diákhitelek igénylésére is lehetősége lesz.
Azt se felejtsétek el, hogy a felsőoktatási tanulmányok alatt felfüggeszthető lesz a képzési hitelek törlesztése, illetve fordítva is, ha a diákhitel törlesztése közben kíván valaki egy kiegészítő felnőttképzést elvégezni. Ez utóbbi szituáció sem elképzelhetetlen, tekintve az informatikai képzések jelentős számát, valamint költségigényét.
diakhitel.hu nyomán