_
hirdetés
_
hirdetés
Százötven korszerű, irodai számítógéppel, ugyanennyi új monitorral, ötven laptoppal, és ezekhez tartozó headsetekkel, hangszórókkal, webkamerákkal és interaktív kijelzőkkel bővítette technikumai és szakképző iskolái eszközparkját a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum. A berendezések kiszállítását csütörtökön fejezték be – jelentette be Gembiczki Ferenc, az NMSzC kancellárja.
_
hirdetés
_
hirdetés
„Saját forrásainkból biztosítottuk az iskoláink digitális oktatási felszereltségének bővítését, ez egyrészt a már meglévő, többségében korszerű számítógépeink amortizációját hivatott pótolni, másrészt az online oktatás hangsúlyosabbá válásával megjelenő új kihívásoknak is eleget teszünk. Több intézményünkben működik már „Smart-terem”, s ezeken felül is több szaktanteremben, nyelvi laborban biztosítjuk tanulóink számára a versenyképes tudás megszerzését” – közölte Gembiczki Ferenc.
A szakképzés Nógrád megyei keretein belül tanulók számára a korszerű oktatási eszközök mostani beszerzésében is igyekeztünk körültekintők lenni, és még olyan berendezéseket is vásároltunk, amelyek azon túl, hogy az oktatást szolgálják, a diákjaink érdeklődésével egybe esnek, a digitális világban komoly alkotó tevékenységet és kikapcsolódást is biztosíthat a számukra – fejtette ki a főigazgató.
Hozzátette: az NMSzC balassagyarmati és salgótarjáni tagintézményeinknek, valamint bátonyterenyei iskolájának, illetve annak a pásztói intézményegységének például mostantól rendelkezésre áll egy jó minőségű drón is, amelyet informatikus munkatársunk, a Magyar Repülőmodellező Válogatott tagja, Bottyán Viktor felügyelete mellett használhatnak majd a tanulók.