_
hirdetés
_
hirdetés
A Központ Statisztikai Hivatal adatai szerint ebben a tanévben tovább csökkent azoknak a pedagógusoknak a száma, akik főállásban dolgoznak.
A KSH jelenleg 146,7 ezer olyan pedagógust tart nyilván, aki fő állásban oktat köznevelésben vagy szakképzésben, ez pedig háromezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
Még rosszabb a helyzet, ha azt nézzük, hogy
az elmúlt húsz évben egyszer sem volt olyan alacsony a főállású pedagógusok száma, mint most.
A Pedagógusok Szakszervezete alelnökének elmondása szerint 2016 óta folyamatosan csökken a főállású pedagógusok száma.
A diákok száma az alábbiak szerint alakult a 2020/2021-es tanévben:
_
hirdetés
_
hirdetés
– a nappali rendszerű általános iskolai oktatásban 725,8 ezren (az előző évinél 5,4 ezerrel többen),
– a középfokú iskolák nappali rendszerű oktatásában pedig 398,3 ezren (12,5 ezerrel kevesebben, mint a 2019/2020-as tanévben) vesznek részt.
Az előző tanévhez képest a gimnáziumokban nőtt, a többi középfokú iskolában pedig csökkent a tanulók létszáma.
– A gimnáziumokban az idei tanévben 191,5 ezren,
– technikumokban, szakgimnáziumokban 143,2 ezren (hatezerrel kevesebben),
– szakképző iskolákban 56,6 ezren,
– szakiskolában és készségfejlesztő iskolában pedig – az előző évekhez hasonlóan – mintegy hétezren tanulnak.
– A szakképző iskolákban kilencezerrel (csaknem 14 százalékkal) kevesebben tanulnak idén, mint az előző tanévben.
A KSH adatai szerint az egy pedagógusra jutó tanulók száma országosan 9,7 fő.
A technikumok és a szakgimnáziumok 9. évfolyamára az előző évhez képest mintegy három százalékkal több tanulót vettek fel: a mintegy 81 ezer felvételiző 42,1 százaléka technikumba, 35,8 százaléka gimnáziumba nyert felvételt.