_
hirdetés
_
hirdetés
Bodó Sándor, az ITM államtitkára elmondta, hogy a program lehetőséget ad az általános iskola 5-8. osztályainak, illetve a középfokú oktatási intézmény 9-12. osztályainak elvégzésére, a jelentkező azonban dönthet úgy is, hogy inkább iskolarendszerű oktatásban vagy felnőttképzésben az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképzést választja.
A programban elérhető
ösztöndíj-támogatás mértéke legfeljebb 12 hónapig havi 100 ezer forint,
amelyet a pályázó egyebek mellett a képzés helyszínére utazás finanszírozására is felhasználhat.
Az ösztöndíj összegéből – a képzés sikeres elvégzésének ösztönzése érdekében – minden hónapban 40 000 forintot visszatartanak, amelyből 20 000 forintot akkor tudnak biztosítani, ha a programban résztvevő eljut a képzést lezáró vizsgára, a másik 20 000 forintot pedig akkor, ha sikeresen le is teszi a vizsgát. Mindezt egyösszegben folyósítják majd a résztvevők számára.
A 3 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett program célja, hogy 2022. december 31-ig legalább 2500 kisgyermekes szülő képzése valósuljon meg.
_
hirdetés
_
hirdetés
A programban az ösztöndíjjal támogatott képzésekre, azok a 18 évnél idősebb, Magyarországon – de nem Budapesten vagy Pest megyében – élők jelentkezhetnek, akik csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, vagy gyermeknevelési támogatásban részesülnek.
Feltétel még, hogy a jelentkezőknek rendelkezniük kell ügyfélkapu regisztrációval és bankszámlával, iskolai végzettségük pedig nem haladhatja meg a középfokú végzettséget.
A „Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása” című pályázatban meghirdetett, ösztöndíjjal támogatott képzésekre az érdeklődők október 21-től jelentkezhetnek a Magyar Államkincstár weboldalán.
Az államtitkár szerint bár a program a kisgyermekes szülők, így az apukák munkaerőpiaci elhelyezkedését is támogatja, azonban vélhetően az anyák közül kerül majd ki a jelentkezők többsége.