_
hirdetés
_
hirdetés
William Shakespeare egyszer azt mondta „Ugyan, ugyan, a jó bor jó barát, csak tudni kell hozzá. Ne háborogj ellene tovább!” Vétek lenne vitatkoznunk ezzel az állítással, hiszen örök igazság, hogy a jó bornak nincs párja! Nem véletlen, hogy a legrégebbi borkészítésre utaló emlékek egy Krisztus előtt 8000 környékéről származó, asszírok által használt kezdetleges szőlőprés, mely a mai Szíria területéről került elő, valamint azok a földbe ásott agyagedények, melyeket a mai Grúzia területén találtak. A történelem mindig is „szívén viselte” a borkészítés sorsát, hiszen az édes nedű nemcsak az ókori görög kultúra jelentős alkotóelemévé vált, de Egyiptomban, már a fáraók idejében is foglalkoztak a szőlőtermesztéssel és a borkészítéssel.

Szőlőtermesztés Egyiptomban
A jellegzetes szőlőtaposás már a régi metszeteken, ábrázolásokon is látható volt. A szőlőfürtök lábbal történő összetörése a mai mechanikus, vagy gépekkel végzett bogyózúzás elődje, de a középkorban egyúttal a préselés egyik kiemelkedő módszereként is funkcionált. A 16. század végén felbukkant a kén is, mint a borok tartósítószere, ami a mai napig alkalmazott borászati eljárás, hiszen a borok stabilitását is szolgálja. Később a fahordók megjelenése már a borok ízvilágát is formálta, az értékesebb borokat pedig üvegpalackokba töltötték, melyeket a 18. század végétől parafadugóval zártak, mára pedig teljesen elfogadott és egyre inkább elterjedtebb módszer a csavarzár használata. Azóta persze nagyot fordult a világ és a borkészítés is átesett a saját „kálváriáján”, amivel együtt a borász szakma is változott az elmúlt évek során.
A bajai székhelyű Antal Pincészet igazi családi pincészetnek számít, ahol több mint 23 hektáron nagyrészt saját telepítésű, fiatal ültetvényeken, reduktív eljárással készítik a friss, üde fehér- és rosé borokat, a legmodernebb szüretelő és feldolgozó eszközökkel, korracél tárolókkal, valamint palackozógéppel.
Antal Attila, az Antal Pincészet borásza évek óta lelkiismeretes munkával őrzi a családi vállalkozás hagyományait és igyekszik ötvözni a múlt értékeit a jövő lehetőségeivel.
_
hirdetés
_
hirdetés
A modernitás és a gépek ma már szinte minden szakmába begyűrűzték magukat. Milyen modern technológiai háttér és folyamatok jellemzik a jelen kor borkészítését?
A borkészítés már metszéskor elkezdődik, ilyenkor nagy segítség számunkra az elektromos metszőolló és az elektromos kötöző. A növényvédelmet lokális meteorológiai állomások adatai segítik. A szüretet a szőlőkombájnok olyan minőségben végzik, hogy a leszüretelt szőlő azonnal a présbe tölthető. A préselés úgynevezett pneumatikus préssel történik, ami gyors és kíméletesen nyeri ki az értékes mustot a bogyókból. A mustot azonnal flotálással vagy vákuum dob szűréssel tudjuk megtisztítani. Az erjesztés irányított, szelektált élesztők, élesztőtápanyagok segítenek a maximumot kihozni a mustból. Az elkészült bort derítés után keretes kovaföld szűrő segítségével tudjuk palackozásra előkészíteni. Palackozáskor gyertyaszűrő és szaturáló berendezés segíti a munkánkat, hogy a legtökéletesebb állapotban kerüljön a bor a palackba.
Már sok éve, hogy az Antal Pincészet töretlen sikerrel és szakmai múlttal a háta mögött szerepel országunk legjobb borai között. Mi a titok? Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó szakember váljon?
Elhivatottság, szakmai alázat, rengeteg tanulás és munka.

Antal Attila
A régi időkhöz képest, a ma használt technológiákkal mennyi idő alatt készül el egy új bor?
Irányított erjesztéssel lassabban válik borrá a must. A borok gyors készre kezelésében különböző derítő- és szűrőanyagok segítenek gyorsabbá tenni a különböző folyamatokat.
Ha már a modernitásnál tartunk: az organikus borászat egyre elterjedtebbé válik napjainkban. Mit gondolsz, idővel felveheti a versenyt a nagyüzemi borászattal?
Nem minden téren veheti fel a versenyt. Szép és küzdelmes az organikus szőlőtermesztés, de a több munka – itt elsősorban a kézi munkára gondolok – és a növényvédelemre felhasználható hatóanyagok kis száma, illetve azok drágasága sajnos bizonytalanná teszik a termelést és nagyon megemelik az így előállított borok önköltségét is.