Kétszázezer magyar hallgató előtt nyílt ki újra Európa
A 2026/27-es tanévtől ismét pályázhatnak Erasmus-programokra a korábban kizárt magyar egyetemek hallgatói.
A 2026/27-es tanévtől ismét pályázhatnak Erasmus-programokra a korábban kizárt magyar egyetemek hallgatói.
A szakképzésben valóban terjed az angol, a gimnáziumi visszaesés mögött viszont főként a fogyó diáklétszám áll.
A minisztérium kíváncsiságot és egymásra figyelést kér a diákoktól. Az iskolán múlik, jut-e ezeknek valódi tér.
Nyolcadik után új iskola, új emberek és egy szakma első mozdulatai várnak. Senki sem kész szakemberként érkezik.
Becsengettek az új tanévre, mi pedig összeszedtünk mindent, amit tudnod kell!
Megmutatjuk, hogy alakulhat ár a szakképzés irányítása.
Az iskola már ismerős, a tanév még széteshet. Így készülj a szakképzés középső éveire.
A minisztérium most azoktól vár válaszokat, akik naponta működtetik a rendszert.
Technikailag egyszerűbb lett fizetni, emberileg nem feltétlenül.