_
hirdetés
_
hirdetés
Több mint 70 ezer diák izgulta végig élete első nagy vizsgáját, miközben már megjelentek a központi felvételi megoldásai. A dolgozatokat napokon belül kijavítják, egyes iskolák – és a Szakmaverzum is – pedig különleges módon próbálták csökkenteni a stresszt. Mutatjuk, mi történt a vizsgák napján, és mire számíthatnak most a felvételizők.

Illusztráció
Szombaton több tízezer diák írta meg élete egyik első komoly megméretését: a központi írásbeli felvételit magyarból és matematikából.
A hat- és négyosztályos gimnáziumba jelentkezők feladatsorainak megoldásai már elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján, a dolgozatok javítása pedig hétfőn kezdődik.
Ha minden a terv szerint halad, szerdától megnézheted, hogyan sikerült a teszt.
Így zajlott
_
hirdetés
_
hirdetés
A vizsgák délelőtt 10 órakor indultak, mindkét tárgyra 45–45 perc jutott. Országosan több mint 70 ezer diák vett részt a felvételin, ami nem véletlenül okozott izgalmat. Az itt szerzett pontok ugyanis sokat számítanak: a gimnáziumok az eredmények 80 százalékát, a technikumok pedig 30 százalékát veszik figyelembe a rangsoroláskor. Sokaknak ez volt életük első komoly vizsgája, így nem csoda, hogy sokan izgultak.
A szegedi Karolina Iskolában ezért különleges ötlettel próbálták oldani a feszültséget. A vizsgatermekben bátorító feliratok várták a diákokat, például: „Örülünk, hogy itt vagy”, „Többet tudsz, mint hinnéd”, „Mindent beleadtál – és ennyi elég”, vagy „Képes vagy rá”. Horváthné Hodács Zsuzsanna, az iskola pedagógiai igazgatója szerint az volt a céljuk, hogy amikor a gyerekek felnéznek a feladatlapból, megerősítő üzeneteket lássanak, és ettől egy kicsit könnyebbnek érezzék a helyzetet.
Az iskola minden vizsgázónak adott egy könyvjelzőt is, rajta egy bátorító mondattal, hogy emlékeztesse őket: túl vannak az első nagy próbatételen, és az eredménytől függetlenül büszkék lehetnek magukra. A szülők sem maradtak ki, nekik is hagytak kedves üzeneteket – hiszen a felvételi sokszor számukra is legalább akkora stressz, mint a gyerekeknek.
Természetesen a Szakmaverzum is foglalkozott a témával. Tippeket adtunk, hogyan készülhetsz fel a gyakorlatban, és fejben is a felvételire.
Akik betegség miatt nem tudtak részt venni a szombati vizsgán, azoknak sem kell aggódniuk: a pótló írásbelit minden intézményben február 3-án tartják meg.














