_
hirdetés
_
hirdetés
Előző cikkünkben olyan szakmákról írtunk, melyeket nem, vagy legalábbis annyira nem veszélyeztetnek a gépek. Most viszont jöjjenek azok, melyek fokozottan veszélyeztetve vannak.
5. Sofőr
Mint azt már megírtuk, az önvezető autók (és egyéb járművek) úgy jönnek fel, mint a talajvíz. A hivatásos sofőröknek pedig nem jósolnak fényes jövőt, beleértve a vonat- és metróvezetőket is, sőt, egyesek szerint már a pilótáknak sem annyira jók a kilátásaik.
4. Ügyfélszolgálatos
Aki valaha is beszélgetett már például Vandával, a Magyar Telekom robot-ügyfélszolgálatosával, az tudja, hogy kis csúsztatással majdnem annyira jól végzi a munkáját, mint egy ember. Az ügyfélszolgálatosok és a tech support-osok pedig azok közé az állások közé tartoznak, akiknek senki sem jósol túl fényes jövőt.
3. Gyári munkás
_
hirdetés
_
hirdetés
Gyárban, főleg a futószalag mellett dolgozni ritkán kiváltságos pozíció, az egyre erősödő munkaerőhiány pedig csak felgyorsítja az iparban végbemenő amúgy is gyors robotizációt. Éppen ezért elég valószínű, hogy egyre kisebb szükség lesz ezekre a dolgozókra, helyüket pedig átveszik az egyre nagyobb kapacitással dolgozó ipari robotok.

2. Raktáros
A raktárok olyan környezetnek számítanak, ahol különösen jól tudnak működni a robotok. A gyári dolgozókhoz hasonlóan pedig a raktárak is olyan helyek, ahol az emberek általában nem jókedvükből dolgoznak, az olyan cégek pedig, mint az Amazon, egyáltalán nem csinálnak titkot azon erőfeszítéseikből, hogy robotokkal helyettesítsék az emberi munkaerőt. Egy biztos: a jövő raktáraiban az emberek legfeljebb csak a robotok karbantartásával és menedzselésével foglalkoznak majd.
1. Bolti eladó
Ha ma valaki besétál egy közepes-nagyobb boltba vagy szupermarketbe, annak valószínűleg már fel sem tűnnek az önkiszolgáló kasszák, annyire megszokottnak számítanak. Ebből már nem nehéz levonni a következtetést: a bolti eladóknak, főleg a nagyobb áruházakban dolgozóknak nincs már sok hátra. Ha egyszer valóban megjelennek a koherens kommunikációra alkalmas, akár humanoid alakot öltött robotok a kasszáknál, akkor pedig végleg lőttek ennek a szakmának.














