_
hirdetés
_
hirdetés
2020 – ekkor fogadta el az Európai Tanács a szakképzésre vonatkozó javaslatait. A munka azóta pedig töretlenül zajlik, az együttműködés folyik, de valójában mik azok a közös vonalak, amelyek mentén mozog a tagállamok szakképzési rendszereinek fejlődése? És hol tartunk a célok megvalósításában? Megpróbálunk választ adni ezekre a kérdésekre a Cedefop kutatása alapján.
A kutatás mindenekelőtt kijelenti, hogy az EU-27+ (az uniós tagállamok, Izland és Norvégia, valamint öt tagjelöltország: Albánia, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Törökország) mára már, több év közös munkára alapozva elkötelezték magukat a 2024-ben kiadott Osnabrücki Nyilatkozatban meghatározott prioritások,
▶ a fenntartható versenyképesség,
▶ a társadalmi méltányosság,
▶ a szakképzés ellenállóvá és rugalmassá tétele,
▶ és mindennek az európai szintű megvalósítása mellett.
Hogy kell a rendszert európai szintűvé fejleszteni?
Mivel ebben a folyamatban értelemszerűen kifejezetten fontos az együttműködés folyamata, ezért a közös munka során az országok úgynevezett nemzeti végrehajtási terveket dolgoztak ki, melyek célja, hogy nyomon tudják követni és össze tudják hasonlítani a saját és egymás fejlődését. Mivel minden országban egyedi a szakképzés helyzete, ezért minden ország a maga ütemében és a saját rendszereik kihívásaira válaszul szolgáló megoldásokat létrehozva próbál szembenézni a feladattal. A kutatás szerint
▶ a legtöbb országban prioritásnak számított a szakképzés agilisabbá, alkalmazkodóbbá, innovatívabbá és vonzóbbá tétele,
▶ míg kisebb számban inkább a szakképzés rugalmassága, inkluzivitása és minőségbiztosítása volt fontosabb szempont.
A kutatók szerint az európai államok a prioritásaik elérése érekében tett lépései minden ország esetében hasonló mintákat mutatnak. Azt viszont negatívumként emelik ki, hogy a kormányzati változásokkal járó átszervezések eltérő prioritásokhoz, illetve a szükséges reformok késleltetéséhez vezethetnek.
_
hirdetés
_
hirdetés
A következő nagyon fontos, bár kevéssé meglepő felfedezés az az, hogy a legtöbb ország számára prioritás volt, hogy a szakképzési normái, profiljai és programjai megfeleljenek a modern gazdaság gyorsan változó igényeinek. Ez egy folyamat, melyet itthon is egyre gyakrabban megfigyelhetünk, például a szakképzési centrumok és vállalatok közötti együttműködésben. Ezeknek a változásoknak több oka is van, például a demográfiai változások, vagy a digitalizáció. Éppen azért, az érdekelt felek, a szakképzési intézmények és a gazdasági szereplők együttműködése fontosabb, mint valaha. A kutatók pedig kiemeltek olyan tényezőket, mint
▶ a stratégiai tervezés,
▶ a tudásmegosztás,
▶ a kockázatok előrejelzése,
melyek rendkívül fontos szerepet játszanak az ágazati partnerségek kialakításában és működésében.
Hogyan alakultak az osnabrücki prioritások?
A szakképzés minőségbiztosítása fontos dolog: mind a vállalatok, mind a munkavállalók, mind az intézmények számára közös érdek, hogy az intézményeknek, továbbképzőkben megszerzett tudás valóban hasznos és piacképes legyen. Az országok ennek elérésének érdekében olyan nyomonkövetési és értékelési tevékenységeket folytatnak, mint
▶ a pályakövetési rendszerek,
▶ a szolgáltatók ön- és külső értékelése,
▶ vagy a szakértői értékelések.
Ne felejtsük el, hogy a versenyképesség és a szakképzés vonzóbbé tétele is a prioritások között van, ezért a kutatás megemlít több olyan rendszert és módszert is, melyekkel az európai országok erősíteni próbálnak ezen a téren:
▶ a hozzáértő tanárok és oktatók fontossága és folyamatos szakmai fejlődése
▶ a minőségi pályaorientációs szolgáltatásokhoz való hozzáférés fontossága,
▶ az alacsony képzettségűek, a munkanélküliek vagy az egyéb kiszolgáltatott helyzetben lévő tanulók megszólítása,
▶ a tanulók és a vállalatok pénzügyi ösztönzése,
▶ a vállalati oktatók számára speciális képzések biztosítása.
Az inkluzivitás pedig nem szól másról, hogy a szakképzést, sokszor felnőttképzés formájában minél több ember számára elérhetővé tegyék, legyen szó
▶ alacsony képzettségűekről,
▶ korai iskolaelhagyókról,
▶ nőkről,
▶ idősebb munkavállalókról
▶ vagy a zsugorodó ágazatokban, mint pl. a szénbányászatban dolgozókról.
Ebben a folyamatban Európában a legnagyobb szerepet jelenleg a szakképzési programok modularizálása (pl. mikrotanúsítványok) és a képzési anyagok digitalizálása játsszák. A kutatók pedig pozitívumnak tartják, hogy a kínálat ezen a téren a pár napos tanfolyamoktól a több éves elkötelezettségekig terjed, legyen szó akár szakképzésről, akár felsőoktatásról.
Félúton vagyunk
A cél nem kisebb – kiválóságra törekedni.
Az európai szakképzésben jelenleg jó lehetőségek rejlenek, az innováció pedig nem látszik lassulni. Viszont, ha sikerül kialakítani egy egységes európai szakképzési rendszert, abban még nagyobb lehetőség rejlik – legalábbis ezt sejteti ez a kutatás. A mobilitás, mint például a külföldi tanulás lehetősége ugyanis új kapcsolatokat teremt és elősegíti az információ szabad áramlását a kontinensen. Viszont, a kutatás egyértelműen állítja: félúton vagyunk! Ha pedig sikerül megbirkóznunk a kihívásokkal a fejlődés töretlenül és gyorsan fog haladni – gyorsabban, mint gondolnánk.