_
hirdetés
_
hirdetés
Nem kevés szó esik mostanság az úgynevezett Z-generációról, és mint mindig, a vélemények most is megosztóak. Az viszont biztos, hogy a Z-sek radikálisan más elvárásokkal és igényekkel rendelkeznek, mint elődei. A Richter és Bosch friss kutatásából pedig az is kiderül, melyek ezek az elvárások, főleg az innováció területén.
Az innováció a megoldás
Az első dolog, ami kiderült, hogy a Z-generáció 78 százaléka érti, mit jelent, mi az az innováció. A Z-generáció tagjai a világ legégetőbb problémáinak
▶ a fogyasztói társadalomból fakadó kihívásokat (45 százalék),
▶ a klímaválságot (44 százalék)
▶ és a megszűnőben és kifogyóban lévő természeti erőforrásokat (41 százalék)
A Z-generációs fiatalok 53 százaléka gondolja úgy, hogy ezeken a problémákon a cégek tudnának segíteni. Sokan (41 százalék) a környezeti értékek megóvását, továbbá (32 százalék) a fenntarthatóság fókuszú innovációk alkalmazását és fejlesztését tartanák kívánatosnak. A válaszadók több mint kétharmada úgy látja, hogy az innováció elősegítheti (59 százalék) vagy közvetlenül hozzá is járul a környezettudatos, fenntartható életmódhoz (9 százalék).
A cégek felelősségvállalását a fiatalok több, mint harmada (36 százalék) nem csak a környezetvédelem, hanem a szociális problémák terén is fontosnak tartja. Ezen felül 33 százalék úgy gondolja, a cégeknek a gazdasági és társadalmi fejlődéshez is hozzá kell járulniuk, sőt az egyéni fejlődés támogatása is a prioritások között szerepel (34 százalék).
És mit tennének érte?
A Z-generáció közül sokan nem csak beszélnek, hanem cselekedni is hajlandók lennének. A válaszadók
▶ 39 százaléknak fontos, hogy olyan termékeket vásároljon a jövőben, melyeknek kicsi az ökológiai lábnyoma,
▶ 29 százalék tervezi, hogy hogy elektromos vagy hibrid hajtáslánccal felszerelt járműveket (rollert, biciklit, autót) fognak használni,
▶ 22 százalék pedig hajlandó lenne áttérni az olyan alternatív energiára, mint a hidrogénmeghajtás.
Ezzel párhuzamosan az elvásárok a munkavállalói döntésekben is megjelennek. A Z generációsok több mint negyede (27 százalék) olyan munkahelyen dolgozna, ahol sokat tesznek a környezetvédelemért (ilyenek például a zéró széndioxid-kibocsátású vállalatok), vagy amelynek példaértékű társadalmi szerepvállalási programja van (23 százalék).
Új gyógymódok és robotok is jöhetnek
A jövőt persze nem tudja senki sem megjósolni, de ha a Z-generáció véleményét kérdezzük, a legtöbben a gyógyításban és a közlekedésben számítanak a legnagyobb előrelépésre. A kutatás szerint, 10-20 éves távlatban a a megkérdezettek
▶ 47 százaléka azt várja, hogy olyan betegségekre is lesz gyógyszeres kezelés a jövőben, amelyekre korábban nem volt,
▶ 44 százaléka új gyógymódok megjelenésével is számol,
▶ 44 százaléka szerint a jövőben a mainál jobb közlekedési infrastruktúra áll majd a rendelkezésünkre,
▶ 31 százaléka azt véli, hogy vezető nélküli járműveket sem lesz majd ritkaság látni,
▶ 32 százaléka szerint pedig munkahelyeinken robotok segítségével lesz hatékonyabb a munkánk.
_
hirdetés
_
hirdetés
Oktatás helyett mentorálás, projektek és tehetséggondozás
Természetes, hogy az innováció nem önmagától jön létre, hanem azt az egész oktatási intézményrendszernek és a vállalatoknak is aktívan támogatniuk szükséges. A Z-generációsok szemében
▶ a felsőoktatásban az innovatív szemlélet kulcsa leginkább a tehetséggondozás lehet (40 százalék),
▶ hogy már a főiskolai, egyetemi évek alatt be lehessen kerülni nemzetközi projektekbe (40 százalék) és kutatásokba (36 százalék),
▶ kiemelt fontosságú az is, hogy a szakmai gyakorlatokat valós vállalati környezetben lehessen elvégezni (37 százalék)
Valamint megtudjuk, hogy a Z-generációnak innovatív munkahelyként azok a cégek a legvonzóbbak,
▶ amelyek támogatják az alkotói szabadságot és az ötletek megvalósítását (48 százalék),
▶ ahol van lehetőség a szakmai fejlődésre és az előmenetelre (46 százalék),
▶ valamint segítik a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését (44 százalék).
Innováció és emberi kapcsolatok százalék ezek a legfontosabbak
A Z generáció tagjainak több mint kétharmada (70 százalék) a jövőben kifejezetten szeretne innovatív munkahelyen, innovatív vállalatnál dolgozni. Minden más szempontnál fontosabbnak tartják a rugalmas munkaszervezést és a home office-t, hogy a munka-magánélet egyensúlya adott legyen (44 százalék). Erre a vállalatok innovatív hozzáállásának és a jövő munkahelyének fontos mércéjeként tekintenek. Nekik fontos, ha
▶ a munkahelyek a legújabb technológiákat alkalmazzák (37 százalék)
▶ modern, esztétikus, ergonomikus fizikai környezetet kínálnak, amely segíti az innovációt és a kreativitást (37 százalék)
▶ inspiratív és izgalmas teret adva a kollaborációnak és a kikapcsolódásnak is (30 százalék).
Jól látszik az is, hogy
a fiatalok számára a személyes és emberi tényezők is nagyon fontosak,
ezek még olyan szempontokat is háttérbe szorítanak, mint a mesterséges intelligencia (24 százalék) vagy robotikai megoldások (14 százalék) alkalmazása a jövő munkahelyein.
Magyarország helye ebben az egészben
A globális kihívások és a nemzetközi innovációs folyamatok mellett a vizsgálat kitért a hazai vonatkozásokra is. A kutatás rákérdezett, hogy a Z generáció mit gondol, vajon milyen típusú innováció viheti előre Magyarországot? A válaszadók megközelítőleg fele (46 százalék) szerint ebből a szempontból a legfontosabb, hogy Magyarország is tudja hasznosítani az adott innovációt. A fiatalok mintegy harmada úgy véli, hogy az ország szempontjából az a jó innováció, amely itthon valósul meg (35 százalék) vagy amelyen magyar szakemberek is dolgoznak (32 százalék). Azt viszont, hogy konkrétan magyar feltaláló nevéhez kötődjön egy adott fejlesztés, csak kevesen tekintik meghatározónak (15 százalék).
Az is kiderült, hogy a fiatalok szerint mely az a Top 3 terület, melyen ma hazánk élen jár az innovációban:
▶ a szoftveres megoldások, a szoftverfejlesztés (34 százalék),
▶ a gyógyszerkutatás (33 százalék),
▶ és az autóipar (31 százalék).
A megkérdezettek háromnegyede (75 százalék) pedig fontosnak tartja, hogy az innovációs folyamatokon keresztül magyarországi vállalatok és magyar szakemberek is részt vegyenek a világ fejlődésében.