_
hirdetés
_
hirdetés
Pont ott voltunk a Pont Ott Partin, és hazudnék, ha azt mondanám, nem volt kifejezetten pöpec az egész. Vagyis én ilyennek éreztem – úgyhogy jöjjetek, és lássatok! Élménybeszámoló következik.
Gyönyörű nyári délután, alig 30 fok van, de nem érződik melegnek – kellemesen fujdogál a szél és a nap sem süt annyira erősen. Már most, a ponthatárok kihirdetése előtt majdnem két órával is rengetegen vannak itt, és ha a bejárat előtti sor utal valamire, akkor ennél már csak többen lesznek. Ha körülnézek, pont olyan érzésem van, fesztiválon vagyok, nem is egy egyetemi felvételi pontokat váró hivatalos rendezvényen. Mondjuk a sajtósoknak kiosztott EFOTT-os karszalag, amit viselek, sem segít ezt az érzést eloszlatni.
Szóval a lényeg még hátravan, nem siet senki sehova, ezért én is hátradőlök kényelmesen, élvezem a szép időt és a vibráló atmoszférát, amely körülvesz – letagadhatatlan, hogy szinte látni lehet az izgalmat és a várakozást a levegőben. Bár az egyik főbb attrakciónak szánt koncert még a közelben sem van, a színpadon tomboló DJ-k egy pillanatra sem engedik, hogy csend legyen, a zene dübörög – de tényleg, tiszta fesztivál.
A Szigeten szokta így érezni magát az ember, amikor a bulizók többsége már bent van, de a koncertek, még nem kezdődtek el, de a hangulat már egyre emelkedettebb. Itt is szinte mindenkinek a kezében pohár van, de én azért biztos vagyok benne, hogy csak szörpöt isznak, a józanság pedig senkit sem enged ki karmai közül.
Bármennyire is szeretnék én is poharat ragadni (szeretjük a szörpöt, nyilván) és betagozódni az egyre sokasodó és egyre jobb hangulatú fiatalok közé és abszolválni a jó kedvüket, azért mégiscsak dolgozni vagyok itt, és egy rövid kis pihenő után bele is vetem magam a dolgok sűrűjébe. Úgyhogy fogom magam, és körbejárok.
Az első és legfontosabb benyomásom az, hogy senki sem fog sem unatkozni, sem szomjan maradni. Ahogy elnéztem, szinte minden fontosabb budapesti egyetem képviselteti magát, és nem nehéz őket kiszúrni sem – mindenki a saját intézményét hirdető pólóban van, és szemmel láthatólag nagyon is kézségesen segítenek az elveszett báránynak tűnő, a ponthatárokat váró fiataloknak abban, hogy megismerjék, ezután a buli után majd náluk milyenek lesznek a partik.
7 órára már szinte majdnem tele a Budapest Park, és még mindig érkeznek az emberek. Hálistennek, soká már nem kell tétlen néznem a rivális sajtósok kameravillogtatását, mert befut Johanna, a fotósunk, és ezután már egy profi fényképezőgéppel járjuk a tömeget, és meg is örökítjük azt, amit látunk.
Hamarosan befutunk az egyetemisták krémjének számító HÖOK standjához, akik a legfontosabb feladatot teljesítik – minden erejüket bevetve tájékoztatják jövendőbeli társaikat mindenről, amiről csak tudni akarnak. Meg szerencsekereket is lehet pörgetni, hogy olyan lenyűgöző tárgyakat lehessen nyerni, mint a kulcstartó. Úgy látszik, az a szerencsekerék dolog elég menő, ugyanis pár standdal arrébb találunk még egyet, ennél még akár műanyag kulacsot is lehetett szerezni.
A HÖOK-nál egy táblán üzenni is lehetett egyébként, úgyhogy álljon csak itt, mi járt a fiatalok fejében.
Tovább haladva figyelmesek leszünk a lábak között cirkáló, szürke alakra. Ez a robotkutya annyira elképesztően menő volt, hogy még a DJ-k által bömböltetett zenére is tudott táncolni. Mindenki teljesen le van nyűgözve ettől a mutatványtól, de főleg a sajtó tagjai, akik szünetet sem tartva fotózzák ezt az izgalmas és egyedi lényt.
A terepszínű egyenruhák célja az, hogy elrejtsék az embert, de itt úgy virítanak a tömegben, mint pipacs a réten. A Honvédség ugyanis itt van, hogy tartalékosokat toborozzon, ezt pedig úgy tűnik, fegyverek mutogatásával és pár VR szemüveg segítségével szeretnék elérni.
_
hirdetés
_
hirdetés
Útközben olyan embereket látunk, akiknek nem elég az internet, ezért a valóságban is egy Instagram képet idéző keretben fotózkodnak.
Lil Frakk, aki ezidáig a színpadon bűvölte a közönséget fantasztikus zenéjével, porondmesterré avanzsál, ahogy egyre közeledik a várva várt 8 óra. Hihetetlenül releváns és szórakoztató történeteket mesél arról, hogy Ő neki milyen kalandjai voltak a felvételivel és az egyetemekkel kapcsolatban, és mindenki nagyon odafigyel rá. A tömeg erre a pontra már átorientálódott az idáig gyéren betölött színpad felé, mozdulni is alig lehet.
A porondmester a színpadra szólítja, majd mikrofont átadva lehetővé teszi Eszterhai Marcellnak, a HÖOK elnökének, hogy néhány szívhez szóló szót szóljon a már szinte lábujjhegyen izguló közönséghez. Mint az egyetemi életet senki máshoz nem mérhető módon ismert egyén, hasznos tanácsokkal látja az a hallgatókat. Egy – menjetek el a gólyatáborba. Kettő – menjetek el az EFOTT-ra, majd amikor legközelebb lesz. Három – ismerjétek meg az évfolyamtársaitokat. Négy – úgy bánj másokkal, mint ahogy veled szeretnéd, hogy bánjanak.
Ezen a ponton már tényleg kezd a tetőfokára hágni az izgatottság. A HÖOK elnöke, eme csokor hasznos tanács elszórása után levonul a színpadról, és jön Debrecenből az élő közvetítés.
Elsőnek Vanó Renáta államtitkár, aki nemrégiben nálunk is szerepelt, szólal fel. „Az egyetemi élet szenzációs”, emeli ki a lényeget. Majd ő is szétszór pár tanácsot, névleg: szívjuk magunkba a tudást (ekkor eszembe jut, hogy ó, lesz itt majd szívás bőven azoknak, akiket felvettek), kössünk életre szóló barátságokat, majd végül egy igazi jókívánsággal zárja sorait: teljesüljön mindenki álma.
A következő bejelentkező, szintén Debrecenből a nemrég miniszterré kinevezett Hankó Balázs. Sokásos elánjával veti magát bele a dologba, kiemelve a legfontosabb dolgokat: az egyetem egyszerre jelent tudást, közösséget, szórakozást és identitást. Jó hírek is érkeznek, ugyanis kiderül, hogy a magyarok 10 aranyéremmel taroltak az EU egyetemi játékain, majd végül ő is jó kívánsággal zárja sorait – kapja mindenki azt az SMS-t, amelyiket várja.
Elindul a visszaszámlálás. Lil Frakk visszatér és folytatja a ceremónia fel- és levezetését. A 10 másodperc szinte nem is tűnik annyinak, pillanatok alatt elszáll, és egyszer csak arra lesz mindenki figyelmes, hogy pörögnek a pontok a kivetítőn. Ekkor már a csúsponton van a hangulat, a tömeg eksztázisban őrjöng ahogy egymás után repülnek ki az SMS-ek. A sikolyokból ítélve sokakat felvettek, de ha ez nem elég, akkor a „FELVETTEK! MEGVAN!” jellegű üvöltések biztossá teszik eme felvetést.
A tömeg nem csöndesebb, hanem egyre hangosabb lesz. Lil Frakk ajándék kulcstartókat és ajakbalzsamokat dobál a tömegbe, az utóbbinál utalva arra, hogy reméli, aki megkapja, rendeltetésének megfelelően fogja használni. Miután ezek az értékek elfogynak, bejelenti, hogy a táskát, amiben idáig voltak, magának fogja megtartani. Senki sem ellenkezik.
Ezidáig a tömeg közepén álltam, jegyzetelve és az emberek arcait kutatva, de most megint megindulok. Kollégám eltűnt a tömegben, és éppen a jobbnál jobb fotókat lövi (ezekből ti is láthattok itt most néhányat). Körbejárok, és tovább figyelem az embereket. Nevetés, örömteli vigyorok, összeölelkezés, puszilkodás, sikongatás és üvöltözés jellemzi a legtöbb embert, de azért itt-ott könnyeket és csalódott arcokat is látni.
Lil Frakk felteszi a kulcsfontosságú kérdést a tömegnek: „kit vettek fel?” Szinte minden kar az égbe emelkedik. Ez így jó, gondolom magamba, és visszavonulót fújok. Manuel koncertjét már nem várom meg, akármennyire is vonzó a gondolat, hogy egy ekkora csillagot láthatok tündökölni.
Ez már nem az én bulim, igazából sosem volt az, hanem az övéké, akiket fölvettek, és egy új élet (amely tele lesz örömmel és sírással, könnyekkel, vérrel és takonnyal – ez az utóbbi kettő főleg az orvostanhallgatóknak, azért -, de hát, így megy ez) áll előttük. Én már csak annyit tehetek, hogy minden jót kívánok nekik, aztán hazamegyek, hogy megírjam ezt a cikket. A cikk megvan, már csak menjen minden jól nekik.