_
hirdetés
_
hirdetés
16:40 Kicsengettek
Az első napnak hivatalosan is vége, a vendéglátók és a vendégek is pihenőre vonulnak. Köszönjük, hogy velünk tartottatok, tegyétek meg holnap is, hiszen a Szakma Sztár Fesztivál második napja is tartogat bőven izgalmakat!
14:30 Agrárszakmák a pályán
Nagy az érdeklődés az agrárszakmák iránt, sor áll a mezőgazdasági technikus, állattenyésztő szakma és a gazda–lovász szakmairánynál is. Amúgy itt egy ló!
Erdőművelő, fakitermelők standjánál egy komplett erdei tisztásra érkezünk, ahol épp gyűlést tartanak az állatok. A róka békésen megfér a gólyával, a nyest a borzzal, és a hód is szorgalmasan darabolja a fát.
14:15 A víz-, gáz-, fűtésszerelőknél jártunk
Nagy a pörgés a víz-, gáz-, fűtésszerelőknél, akiknek egy rajz alapján kell elkészíteniük a versenyfeladatot.
14:10 A fodrászoknál és az asztalosoknál is zajlik a verseny
A fodrászoknál is hatalmas a verseny, szépülnek a modellek a zsűri szigorú tekintete előtt.
Az asztalosoknál egyelőre a mérésé a főszerep, a tervezés fázisában vannak.
14:00 Zajlik a verseny és a délutáni programok
Informatika rendszerüzemeltető, szoftverfejlesztő, webfejlesztők standjánál jártunk, ahol még két és félórája van a versenyzőknek, hogy teljesítsék a feladatokat. A döntős webfejlesztőknek az első napon egy úgynevezett speed testben kell bizonyítaniuk, amelynek során kisebb feladatokból álló feladatokat kell megoldaniuk.
Az IKK (Innovatív Képzéstámogató Központ) standja előtt hatalmas sor áll. A látogatók egy szakképzéssel kapcsolatos, szakmapárosító játékot játszhatnak nyereményekért, és úgy tűnik, sok fiatal próbálkozik.
11:00 Hivatalosan is elindult a verseny
10:55 Díjátadó
Az év duális képzőhelye díjak
Egyéni-, mikro- és kisvállalkozások kategória: Szandai Attila egyéni vállalkozó, építőipar
Középvállalkozás kategória: Megawatt Villamosipari Kft.
Nagyvállalat kategória: Linamar Hungary Zrt.
Az év agrár duális képzőhelye
Mikrovállalkozás kategória: Forrás Farm Kft.
Kis- és középvállalkozás kategória: Bos-Frucht Agrárszövetkezet
Nagyvállalat kategória: Axiál Kft.
10:40 Orbán Viktor: Jó újra itt lenni, mert a jövő Magyarországát az ilyen helyeken rajzolják!
_
hirdetés
_
hirdetés
„Az elmúlt 15 évben felépítettük a munkaalapú gazdaságot és ma már mindenki tudja, hogy Magyarország gerincét a szakmunka és a szakmát művelők adják. Nehéz időket élünk, egyre nehezebb eldönteni, mit szeretnénk tanulni, mert egyre több a lehetőség!” – fogalmazott a miniszterelnök.
Aki szakmát választ, az jó lóra tesz!

Orbán Viktor, miniszterelnök
„A kormány feladata, hogy segítse a fiatalokat, hogy saját lábukra állhassanak. Meg kell újítani a szakképzést, mert ami korszerű, az időtálló is. Már most is rengeteg dolog történt: gyakrolatorientáltabb lett a szakképzés, egyre közelebb került a szakképzés és a felsőoktatás. Akik ma jól teljesítenek a szakképzésben, azok krediteket szerezhetnek már az egyetemi tanulmányai előtt, sőt, a legjobbak számára felvételi nélkül szabad az út a felsőoktatásba” – mutatott rá a kormányfő, aki szerint az is mutatja a szakképzés sikerét, hogy átlagosan háromszoros a túljelentkezés a technikumokba, de van olyan, ahol tízszeres.
Akinek van szakmája, annak lesz munkája is!
„A magyar szakképzés már ott van Európa élvonalában, most itt az ideje, hogy a versenyzők bejelentkezzenek a világ élvonalába is.”
10:30 Győrffy Balázs: A Szakma Sztár a magyar szakképzés legnagyobb ünnepe
„Aki eljutott idáig, az hosszú utat tett meg. A verseny végeztével új sztárok fognak születni, akik megerősödött önbizalommal és hatalmas tapasztalattal vetik bele magukat a munkába. Az agrárszakképzés egyre keresetteb a fiatalok körében. 2021-hez képest már 10 százalékkal többen tanulnak valamilyen agrárszakmában. Izgalmas trend, hogy Budapesten nőtt leginkább az agrárszakképzésben tanulók aránya” – mondta a Nemzetgazdasági Agrárkamara elnöke.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke
Nem az a kérdés, hogy milyen országot kaptatok kedves fiatalok, hanem, hogy milyen országot építünk belőle együtt, közösen!
10:20 Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke: Tavaly a szakmák Európa-bajnokságán a másodikok lettünk. Svájc az első, utána mi jövünk, minket követ Európa.
A kamaraelnök arról is beszélt, hogy a cégeket és a szülőket is bevonták a szakképzés fejlesztésébe, hogy még sikeresebbek legyünk a hétköznapokban is. Sikeres a gazdaság bevonása a szakképzésbe, de szükséges, hogy a felsőoktatás is éljen ezekkel a lehetőségekkel.

Parragh László, az MKIK elnöke
„Cél, hogy fejlődjön a felnőttképzés, valamint a kis- és középvállalati (kkv)-szektor is, mert ezek is az erős gazdaság építőkövei, ugyanakkor folyamatosan fejlődni, fejleszteni kell.”
Parragh üzenet a versenyzőknek: „Aki szereti a munkáját, annak egy percig sem kell dolgoznia!”
10:15 Indul a hivatalos megnyitó. 17. alkalommal Szakma Sztár!
Több száz versenyző, rengeteg szakma és egy verseny, amelynek győztesei számára egyenes az út a EuroSkills és WorldSkills versenyekre. Hajrá szakképzés!
Hamarosan nyitja kapuit a Szakma Sztár Fesztivál. Itt, a szakmavezum.hu-n pedig folyamatosan csepegtetjük neked a fontosabbnál fontosabb infókat, történéseket.
Lesz miről beszámolnunk, hiszen többek között Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos döntőin 54 szakmában 200 tanuló verseng a legjobbnak járó elismerésért, melyet egy országos központi előválogató verseny és egy középdöntő előzött meg, a Szakma Sztár Fesztivál döntőire pedig a legkiválóbb fiatal szakemberek jutottak el, akik amellett, hogy saját dicsőségükért küzdenek, a gyakorlatigényes szakmák ‒ beleértve a magasabban kvalifikált, érettségire épülő szakmákat is ‒ társadalmi presztízsének és vonzerejének növeléséért, a szakmatanulás népszerűsítéséért is sokat tesznek. Nem véletlen a szlogen, ami végig megjelenik a Szakma Sztár Fesztiválon: „Szakmát a kézbe!”