_
hirdetés
_
hirdetés
Hárommilliárd forintot szán a kormány a diákok nyári munkavállalását támogató programra. Az összeg jól hangzik, nézzük mi kell ahhoz, hogy mind a 21 ezer diák részt vegyen benne, akire számítanak.
16-25 közötti nappali tagozatos tanulók jelentkezését várják.
Két területre keresnek diákmelósokat:
– önkormányzati,
– illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén.
Mindkét esetben maximum két hónapra szól a munka, de míg előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhatnak.
Az önkormányzati munkánál kikötés, hogy a diákokat munkaviszony keretében kell foglalkoztatni, az ezzel járó munkabért, valamint az azt terhelő szociális hozzájárulási adót viszont 100 százalékban megtéríti az állam.
_
hirdetés
_
hirdetés
Na, de mennyit is kereshetsz így napi 6 órás munkával:
– a szakképzettséget igénylő munkaköröknél a havonta bruttó 157 950 forintra,
– szakképzettséget nem igénylő munkakörök vállalásánál pedig bruttó 120 750 forintra számíthatnak a tanulók.
Még egy fontos kérdés, hogy hogyan tudsz jelentkezni?
A területileg illetékes járási, vagy fővárosi kerületi hivatal foglalkoztatási osztályán kell kérni a nyilvántartásba vételt, ezt akár már most is megteheted.
A jobban bele akarod magad ásni a program részleteibe, vagy további részletekre is kíváncsi vagy, akkor csekkold le a www.munka.hu oldalt.
(MTI)