_
hirdetés
_
hirdetés
Nyilván Te is szeretsz túrázni vagy valami tűzrakónál feldobni néhány kolbászt a tűzre, majd leöblíteni pár sörrel.
Na, ezt a remek progit verheti telibe a kis undorító biszbasz a nyolc lábával, vagyis a kullancs.
Amúgy kutyasétáltatás közben vagy akár a saját kertedben is simán találkozhatsz vele.
Azt most hagyjuk, hogy legszívesebben atomot küldenél a kis genyára, és nem érted miért nem lehet egyszer és mindenkorra, végérvényesen eltüntetni a Föld színéről.
Sok helyes állat tűnt már el, kinek hiányozna éppen ez?
Szóval fogadjuk el, hogy itt él velünk, és hajlamos lehet tönkretenni a szabadban veretős programjainkat. Azért, ha nem is irthatjuk ki géppuskával, védekezhetünk ellene, és jól megnehezíthetjük a dolgát.
Vérszívó, de nem vámpír, nyolc lába van, de nem pók
A kullancs pókszabású vagyis nyolc, azaz 4 pár lába van. Érzékeny a kiszáradásra a drága, ezért kerüli az olyan helyeket, ahol ez bekövetkezhet. A talaj közelében tanyázik, ahol elbújhat a szárazság elől. Amikor pedig gazdát keres magának, vagyis vadászik, akkor felmászik a hosszabb levelekre, ahol 6 lábával kapaszkodik, kettővel pedig igyekszik megragadni leendő áldozatát.
Na most, ez ellen azt teheted, hogy nem forrónaciban vagy rövid nadrágban mész kirándulni, sütögetni a szabadba, hanem hosszúban. Ezt kiegészítve magas szárú cipő és a legjobb, ha a hosszú nadrágod szárát a zoknidba tűröd. Ezáltal a hódító sármod lehet, hogy csökken, viszont megnehezíted a kis rohadék dolgát, hogy jó mélyre fúrja magát a bőrödbe. Ha már itt tartunk, a szandál a strandra való nem a természetbe, így hagyd otthon azt is.
Ha biztosabbra akarsz menni, egy vékony hosszú ujjú pólóval megfejelheted a szettet, hogy még nehezebb legyen szabad bőrfelületet találnia.
Nem, nem ugrik le a fáról, az aljnövényzetről kapaszkodik fel rád, aztán indul el helyet keresni rajtad.
Használj kullancsriasztót.
Érdemes a ruházatra is kullancsriasztót használni. Ha meg mégis randizni vittek a csalintosba és kell a rövid, akkor mindenképp fújkáld össze magad.
A piacon alapvetően 5 HATÁSOS hatóanyagú kullancsriasztó kapható. Ezek közül mindegyik BIZONYÍTOTTAN véd a kullancsok és a szúnyogok ellen. A különbség leginkább a védelmi időben van, amely szerenként és koncentráció függvényében változhat, de az mindig rá van karcolva a flakonra. Van még ezernyi illóolaj, meg mindenféle vudu, amelyek jó részét soha senki nem vizsgálta, így vagy véd vagy nem.
Az amerikai CDC szerint gyerekek esetében általánosan elmondható, hogy 2 hónaposnál fiatalabb korban ne használj semmilyen vegyszert.
Egy jó tipp: Ha a gyerekre nyomod az anyagot a fejét ne közvetlenül fújd le, hanem inkább fújd a tenyeredre és azzal kend fel a gyerkőcre.
DEET (N,N-dietil-meta-toluamid): A második világháború dzsungelharci tapasztalatai felhasználásával, 1946-ban fejlesztette ki az amerikai hadsereg. Amikor az amcsik a vietnámi dzsungelben piszkálták a helyieket, akkor is ezt használták a kullancsok, szúnyogok, legyek, stb. ellen. Rendkívül hatásos, azonban kimutatták, hogy nagy mennyiségben és nagy koncentrációban magadra locsolva blokkolhat valami anyagot az agyadban, ezért például Kanadában csak 30%-os hatóanyag tartalom alatt engedélyezik (az amerikai katonák anno még 100%-osat toltak). Gyerekek esetében, ne ezt válaszd! A DEET megtámadja a műanyagot és a bőrből készült termékeket, úgyhogy csak óvatosan a ruházattal és a felszereléssel.
Pikaridin (Picaridin, Icaridin): A német Bayer gyógyszercég találta fel a ’80-as években. Szagtalan és kevésbé kockázatos az egészségedre. Nincs bizonyított adat arra, hogy lenne káros egészségügyi hatása. Használják bőrön és ruházaton egyaránt, nem károsít semmilyen anyagot, így bátran nyomhatod a ruházatra és a felszerelésre is.
IR3535: A hosszú neve, Etil-butil-acetil-aminopropionát (aki képes egyszerre kimondani két sör után, jelentkezzen). Több, mint 20 éve használják Európában, komoly mellékhatás nélkül. Elég kiterjedt teszt eredményei lelhetőek fel a neten, ahol az irritáción kívül semmilyen negatív hatása nem merült fel. (például nyulakat etettek vele… (???), de nem lett komoly bajuk).
P-menthán-3,8-diol: Na, itt aztán van kavar. Hogy egyszerű legyen az élet a citrom-eukaliptus esszenciális olaj (lemon eucalyptus essential oil) és a OLE (Oil of Lemon Eucalyptus) két terméket takar, lényegében azonos elnevezéssel.
Az egyik, az esszenciális citrom-eukaliptusz olaj amelyet a növény leveleiből desztillálnak. Tartalmaz ugyan P-menthán-3,8-diol-t (PMD), de csak nagyon kis mennyiségben (kb. 2%). A PMD felel a hosszútávú, hatékony rovarriasztó hatásért. Így az esszenciális olaj csak nagyon rövidtávú és ott sem túl jó hatékonyságú.
_
hirdetés
_
hirdetés
A másik, az OLE termékek, ahol a kivont olajat finomítják és mesterségesen megemelik a P-menthán-3,8-diol (PMD) tartalmat (>64%). Ez már igen jó hatékonysággal, és hosszabb ideig tartja távol a kis dögöket.
Szem irritációt okozhat, de más káros egészségügyi hatása nem ismert. Az amerikai CDC szerint 3 éves kor alatt nem ajánlott.
Egy jó tipp: Ha fényvédő krémet is használni akarsz akkor először a fényvédőt vidd fel,majd azt követően a kullancsriasztót!
Permetrin (Permethrin): Ez a „kullancsatom”. Olyan hatékony, hogy az amerikai hadsereg 20 éve ezzel kezeli a katonák ruházatát és harci felszerelését a szúnyogok és kullancsok ellen.
Az összes többivel ellentétben ez meg is öli a rovart, számukra idegméregként viselkedik.
Nem épp veszélytelen cucc, ezért alkalmazásának szabályai vannak. Például nem lehet közvetlenül a bőrre permetezni, csak ruházat és felszerelés kezelésére ajánlott. Arra sem úgy, ha már rajtad van, hanem külön kell ráfújni, lehetőleg úgy, hogy nehogy belélegezd a permetet. A kezelt ruhát pedig mosáskor se keverd össze a nem kezelttel. Európában rovarirtásban, házi rovarölőszerekben alkalmazzák. A mezőgazdaságban nem használható, mivel a vízi szervezetekre igen toxikus. Szóval, ha ilyet alkalmaznál, előtte legalább kétszer olvasd el a rajta levő cetlit.
Ha azt látod, hogy épp jóízűen szívogatja a véred.
Legjobb, ha hazaérkezés után letusolsz, ússzon a kis vérszívó, ha még nem fúródott be. A ruhákat dobd a mosógépbe, minimum egy laza öblítésre.
Az ugyebár alap, hogy a szabadtéri progiról hazatérve, MÉG AZNAP nézd át magad.
Ez persze kellemes elfoglaltság is lehet, amennyiben az ellenkező nem egészségét védve a másikat kell átvizsgálni. Ha nem áll rendelkezésre ellenkező nemű jelölt, akkor nincs mese, magadat kell átvizsgálni. A fejbőr, a fül, a test hajlatok, hónalj, könyök hajlat, comb, térdhajlatok prioritást élvezzenek, de a többi bőrfelület se maradjon ki.
Ha meglátod a rohadékot befúródva, akkor sem kell pánikolni.
A 24 órán belül eltávolított kullancs jó eséllyel akkor sem fog megfertőzni, ha ő maga fertőzött volt.
Ennek oka, hogy ameddig szív addig nem fertőz, mert a kórokozók az ő kis gyomrában vannak. Úgy kerülnek beléd, hogy valamilyen oknál fogja „visszaokádja” a felszívott táplálékot, ami praktikusan a te véred.
Ne nyomogasd, ne kend be semmivel.
Jobbnál jobb tippek lehetőek fel a neten, amelyeket úgy felejts el, ahogy vannak. A cél minél hamarabb eltávolítani. A kezed nem lesz jó, mert az ujjaiddal megnyomod a potrohát, amelyből a sebbe kerülhet a kórokozó. Számtalan csipesz kapható, azonban a tapasztalatok szerint ezek jó része nem a legjobb konstrukció, persze ha nincs más, azok is megteszik.
A cél, a bőrhöz minél közelebb megfogni és forgatás, nyomorgatás nélkül egyszerűen kihúzni.
Nem baj, ha a feje beszakad,
idővel a szervezeted elintézi, fertőzést nem okoz.
Tapasztalatok szerint az egyik legjobb csipesz erre a célra így néz ki; az Ebayen „London College Tweezer” név alatt találod.
Terjesztett betegségek
Alapvetően két komoly betegséget terjeszt a kullancs.
Az agyvelőgyulladást (encephalitis) egy vírus okozza. Az első fázisban általános tünetek (fejfájás, izomfájdalom, általános fáradtság, hőemelkedés) jelentkeznek, melyek inkább hasonlítanak egy egyszerű meghűlés, vagy influenzaszerű megbetegedés tüneteire.
Az első fázis általában pár napig tart, a betegek több mint 50 százaléka jellemzően további tünetek nélkül felépül. A betegek kevésbé szerencsés felénél azonban a betegség második fázisa is kialakul. Ebben az esetben az idegrendszeri tünetek kialakulását kiugróan magas láz, heves fejfájás, hányás, szédülés és izomfájdalom kíséri, melyek eszméletzavarhoz, bénuláshoz vezethetnek.
A diagnózist könnyítheti, hogy a kullancsencephalitis sohasem jár légúti tünetekkel (torokfájás, száraz köhögés vagy hurutos tünetek: orrfolyás, orrdugulás, váladékos köhögés).
Ez a fertőzés azért nem túl gyakori, az elérhető adatok szerint 2009-ben 70, 2010-ben 50, 2011-ben pedig 43 eset volt Magyarországon.
Ez ellen a betegség ellen van elérhető védőoltás felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
A másik betegség a baktérium okozta Lyme-kór. A legjellegzetesebb tünet a csípés helye körül körkörösen kialakuló, vörös, kokárdaszerű vagy egybefüggő bőrelváltozás, a Lyme-folt. Egyes esetekben, már a csípést követő napon megfigyelhető, máskor hónapok is eltelhetnek megjelenéséig. Jellemzően nem fáj és nem viszket, ezért nem ritkán családtag vagy barát veszi észre a betegen. Legalább egy hétig, de van, hogy hónapokig is látható marad. A Lyme-folt több formában is jelentkezhet. Előfordulhatnak influenzaszerű tünetek is: hőemelkedés, enyhe izomfájdalom, levertség, nyirokcsomó duzzanat, torokfájás, esetleg izomfájdalom, ízületi fájdalom, ízületek duzzanata.
A betegséget egy lórugásnyi antibiotikum beadásával kezelik.
Ahogy az látható, akárcsak a medve, a kullancs sem játékszer, de egy kis odafigyeléssel csökkenthető a kockázat. Ha ennyi nem volt elég, az alábbi 3 részes, rövid sorozatból még többet tudhatsz meg az ellenségről. Vigyázz magadra!