Négyszáztizennégy diákkal kivonulni a Fiumei úti sírkertbe már inkább logisztikai gyakorlat, mint laza tanulmányi séta. Útvonalak, idősávok, osztályok és állomások. Ha az egyik csoport öt percet csúszik Kossuthnál, a következő már torlódik Deáknál, Batthyánynál pedig hiába várja őket a tanár a reformkori összefoglalóval.

Szalay Mónika és Dankó Eszter pontosan erre vállalkozott. A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikumának két történelemoktatója két idősávban összesen 414 tanulónak tartott rendhagyó órát: 134 szakképzős és 280 technikumi diák járta végig a gondosan megtervezett útvonalat.

Az Itt élned, halnod kell című program a BGéSZC 2025/2026-os Oktatói Innovációs Díj pályázatán kapott elismerést, Szalay Mónika pedig a MÁV-csoport különdíját is elnyerte.

A kiindulópont ismerős lehet szinte bármelyik tanteremből. A frontális órán mindig akadnak diákok, akik néhány perc után elveszítik a fonalat, majd különösebb feltűnés nélkül az egész korszakot is. A reformkor ráadásul nem kikerülhető fejezet: a szakképző iskolákban és a technikumokban egyaránt tananyag, utóbbiakban érettségi tételként is visszaköszön. A két oktató ezért fogta a korszak három meghatározó politikusát, és elvitte hozzájuk látogatóba a diákokat.

Az útvonal Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyány Lajos mauzóleuma köré épült. A helyszín ehhez bőséges anyagot kínál. A Fiumei úti sírkert 56 hektáros területén több mint másfél ezer védett sírhely található, Kossuth mauzóleuma pedig Magyarország legnagyobb síremléke. A reformkor szereplői itt épületekben, távolságokban és emberi léptékben jelennek meg. Kossuth neve már nem fér el kényelmesen egy tankönyvi sorban, amikor a diák ott áll a hatalmas sírépítmény előtt.

A programba a magyar irodalom és a testnevelés is bekapcsolódott. A diákok a séta során történelmi és irodalmi feladatokat kaptak, miközben gyalog járták be a mauzóleumok közötti útvonalat. Ettől még egy 414 fős iskolai program könnyedén széteshetett volna látványos, ám pedagógiailag nehezen értékelhető osztálykirándulássá.

A munka legérdekesebb része ezért már jóval a diákok érkezése előtt elkezdődött.

Szalay Mónika és Dankó Eszter előzetesen bejárta a sírkertet, megtervezte a csoportok mozgását, kiszámolta az állomások időigényét, majd összehangolta a tananyagot. Mivel a több száz tanulót két részre kellett osztaniuk, ugyanazt a tartalmat azonos időtartamban kellett átadniuk minden helyszínen. Begyakorolták, melyik mauzóleumnál pontosan miről és meddig beszélnek.

„Szinkronban tanítottunk” – foglalta össze Szalay Mónika azt a módszert, amely valószínűleg kevés pedagógiai kézikönyvben szerepel ezen a néven.

A séta végén következett az ellenőrzés. A tanulók Microsoft Formsban összeállított digitális feladatlapot töltöttek ki, amely a történelmi és irodalmi ismeretek mellett a helyszínen megszerzett információkra is rákérdezett. A teljesítésért mindkét tantárgyból érdemjegyet kaphattak. A programnak így lett mérhető tanulmányi része is: az útvonalon látottakat elő kellett venni, rendszerezni kellett, majd válaszokká alakítani. Az oktatók tapasztalata szerint ugyanakkor a gyengébben teljesítő tanulók is könnyebben kapcsolódtak be, a feladatok pedig motivációt és elérhető sikerélményt adtak nekik.

A projekt azért vihető tovább, mert nem igényel különleges oktatástechnikai arzenált. Szükség van egy használható helyszínre, jól felépített útvonalra, pontos időzítésre, összehangolt tananyagra és olyan feladatra, amelyből később kiderül, mi maradt meg. Ugyanez a logika működhet múzeumban, helytörténeti sétán, ipari emlékhelyen vagy akár egy szakmához kapcsolódó üzemi környezetben is.

Az innováció ebben az esetben nem a Microsoft Forms használata volt; azt ma már sok iskola ismeri. A komoly fejlesztőmunka a helyszín, a tananyag, a csoportmozgás és az értékelés összeillesztésében rejlett. Az útvonalat végül két alkalommal, két nagy csoporttal járták végig. A mauzóleumoknál ugyanaz a tananyag hangzott el, azonos időkeretben, majd mind a 414 résztvevő digitális feladatlapja zárta a programot.