Képzeld el, hogy egyedül élsz egy szobában, ahol a hely alig nagyobb egy kamránál, a családban alig van, aki dolgozik, és az egy főre jutó havi jövedelem kevesebb, mint egy átlagos telefon előfizetés ára. Nehéz úgy koncentrálni a matekra vagy a nyelvtanra, ha közben azon jár az agyad, miből lesz vacsora. Pont ilyen körülmények között éltek azok a diákok, akiket egy Tolna megyei iskola próbált visszaterelni az iskolapadba.

Az „Iskolapad újratöltve” nevű program 2017-ben indult a Tolna Megyei Centrum Esterházy Miklós Szakképző Iskolájában (ma már MMSZ Eszterházy Miklós Technikum), és 40 millió forint uniós támogatással valósult meg. A cél egyszerűnek tűnt, de annál nagyobb kihívás volt: visszahozni azokat a fiatalokat, akik már kiestek az oktatásból, hogy esélyük legyen érettségit vagy szakképesítést szerezni.

Kik voltak a célcsoportban?

A program főként hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diákokra épült. Ez nem puszta címke: a felmérések döbbenetes adatokat hoztak.

 A tanulók több mint fele már bukott egyszer.
A tanulók pedagógusokkal való viszonyát ötből 2,85-re értékelték.
Csak minden harmadik diáknak volt saját szobája.
62 százalékuknak akadt számítógépe otthon.
 Egy családban átlagosan 5,4-en éltek együtt, de gyakran még egy kereső sem jutott öt emberre.
 Az egy főre jutó havi jövedelem átlagosan 18 385 forint volt (!).
A szülők 95 százaléka ugyanakkor hitt abban, hogy a tanulás a kitörés kulcsa.

Ezek a számok önmagukért beszélnek: nem lustaság vagy „rosszaság” állt a csellengés mögött, hanem életkörülmények, amelyek szinte lehetetlenné tették a normális tanulást.

Hogyan működött a program?

Az iskolában 33 diákot vontak be a projektbe, közülük minden harmadik roma származású volt. Ők sokszor tanulmányi hátrányokkal, magatartási zavarokkal, traumákkal és önbizalomhiánnyal küzdöttek.

Mentorok a diákok mellett

A kulcsszó: mentorálás. 11 mentor dolgozott velük, akik nemcsak az iskolában segítettek, hanem rendszeresen ellátogattak a családokhoz is. Ez azért volt fontos, mert így bizalmi kapcsolat épült ki a szülőkkel, lebontva a falat, ami addig elválasztotta az iskolát az otthontól.

Személyre szabott fejlesztés

Minden diáknak külön fejlesztési tervet készítettek. Nem „egy kaptafára” tanították őket, hanem figyelembe vették, kinek mi megy nehezebben.

Játékos tanulás és önismeret

Egy fejlesztő pedagógus játékos és gyakorlati feladatokkal segítette őket. Nem csak a tanulásról volt szó: önismereti játékokkal azt is gyakorolták, hogyan értsék meg saját személyiségüket, tanulási stílusukat. Ez a fajta élményszerű tanulás sokkal inkább bevonzotta őket, mint a „száraz” elmélet.

Mi lett az eredmény?

Már az első évben látszott: a diákok jobb jegyeket szereztek. Motiváltabbak lettek, és nyitottabbak a közösség felé. A vizsgaeredmények is javultak, és sokan elkezdtek hinni abban, hogy valóban van jövőjük.

De nemcsak a diákok változtak. Az iskola tanári kara is erősebb, összetartóbb lett a közös munka során. A projekt ráadásul nem állt meg a tanóráknál: üzemlátogatások, pályaorientációs programok, drogprevenció a rendőrséggel, sportnap és kirándulások színesítették a mindennapokat.

A hosszú távú hatás

Az iskola célja az volt, hogy a program módszereit ne csak egyszeri projektre használják, hanem beépítsék a pedagógiai programba. Ez azt jelenti, hogy a diákközpontú szemlélet, a mentorálás és a családok bevonása ma is része a működésüknek — amennyire a költségvetés engedi.

Miért fontos ez neked?

Lehet, hogy nem vagy hátrányos helyzetű, de a történet mégis ad pár tanulságot:

 Ha nehézségeid vannak, nem szégyen segítséget kérni.
 A tanulás nem mindig könyvből történik — önismeret, élmények és közösségi programok is formálnak.
A tanárokkal való kapcsolat nem csak a jegyekről szól, hanem arról is, mennyire érezzük magunkat biztonságban és elfogadva.

És a legfontosabb: mindig van második esély. Még ha úgy érzed, lemaradtál, akkor is vissza lehet találni az útra.

(Forrás: Magyar Narancs)