Ott állsz a gép mellett. A fémlemezt nem sokkal ezelőtt tette be a prés alá, kiszámolta, kimérte, mégis: rossz lett. Egy milliméterrel odébb. A munkadarab kuka. És a tekintetek… Hirtelen mindenki nézi. A félhangos morgás, a tanár megjegyzése, egy vállvonás. Nem nagy ügy, de annak, aki épp most hibázott, életre szóló élmény marad.

A szakmákat tanulók nap mint nap találkoznak egy dologgal, amire a legtöbb iskolában nem készítenek fel: a hibázás élményével. Mert itt nem csak „egyes” jár érte, hanem selejt, új anyag, csúszás, költség. És gyakran szégyen. Pedig – és ezt szakemberek, pszichológusok és oktatási kutatók is alátámasztják –

a hiba a tanulás egyik legfontosabb eszköze.

A hibázás, mint tanulási eszköz

Carol Dweck, a Stanford Egyetem pszichológusa szerint a tanulás egyik legfontosabb része az ún. growth mindset, azaz a fejlődési szemlélet. Ez azt jelenti, hogy a hibákat nem végállomásként, hanem tanulási lehetőségként látjuk. Ez különösen fontos a szakmákban, ahol a gyakorlat, a kézügyesség, az önálló döntés mind-mind olyan terület, amit csak tapasztalat útján lehet igazán elsajátítani.

Gondoljunk csak bele: ki az, aki egyből tökéletes varrást csinál? Hibátlan forrasztást? Vagy elsőre jól keveri ki a festéket? Senki. Aki mégis azt mondja, ő nem hibázott, az vagy nem emlékszik rá, vagy nem mert hibázni. És ez utóbbi a legveszélyesebb.

Miért szégyen, ami valójában értékes?

A magyar oktatási kultúrában a hibát gyakran a bukás előszobájaként kezelik. Ha hibázol, nem figyeltél. Ha selejt lett a munkád, ügyetlen vagy. Ha elrontottál valamit, „nem való neked ez a pálya”. De ez nem tanítás – ez megszégyenítés.

Holott – ahogyan több nemzetközi oktatási modell, például a német duális képzés is hangsúlyozza – a hiba elemzése és megbeszélése segíti a mélyebb megértést és a felelősségvállalást. Egy-egy elrontott hegesztés után lehet valóban beszélni az ív hosszáról, a hőfokról, a kéztartásról. Ilyenkor értik meg igazán, mit is jelent szakmát tanulni.

A visszajelzés kultúrája: épít vagy rombol?

Ebben óriási szerepe van az oktatóknak, mestereknek. Egy rossz pillanatban kimondott „hülye vagy” beéghet örökre. Ugyanakkor egy jól időzített „figyeld csak meg, mi történt, mit csinálnál másképp?” kérdés képes feloldani a feszültséget és előhívni az önreflexiót.

Az Institute of Positive Education kutatásai szerint a pozitív visszajelzés és a konkrétumokra épülő visszacsatolás a diákok motivációját hosszú távon is fenntartja. Vagyis a „jó, hogy észrevetted” legalább olyan fontos, mint a „ezt elrontottad, de meg tudod csinálni újra”.

Mit visz tovább a diák a hibáiból?

Egy szakma elsajátítása során nemcsak a munkafolyamatokat tanulják meg a fiatalok, hanem azt is, hogyan viszonyuljanak önmagukhoz. A hiba után visszaállni, újrakezdeni, jobban csinálni – ezek mind részei a későbbi megbízhatóságnak, a szakmai önbizalomnak. És a vállalkozói készségnek is, hiszen – ahogy a Harvard Business Review is rámutat –

a rugalmas, hibából tanuló munkavállalók sokkal jobban boldogulnak a gyorsan változó munkaerőpiacon.

Műhely helyett edzőpálya

A szakképzés gyakorlati terepei gyakran a „teljesítmény” terepeként működnek. De talán jobb lenne edzőpályának tekinteni őket. Olyan helynek, ahol szabad hibázni – sőt, muszáj. Mert abból lesz a tanulás, a tapasztalat, a tudás.

És hogy visszatérjünk a cikk elejére: az a tanuló, aki elrontotta a vágást, valójában lehet, hogy éppen egy fontos lépést tett a szakemberré válás útján. Ha hagyják neki. Ha segítik. Ha nem csak a hibát látják benne, hanem a lehetőséget is.