_
hirdetés
_
hirdetés
A stabilitás egyre fontosabbá válik sokak számára, a magyar felsőoktatás és szakképzés pedig ezt a biztonságérzetet igyekszik megadni a magyaroknak. Az innovációban sem maradhatunk pedig le – derült ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Világgazdaságnak adott interjújából.
Bár a miniszter szerint a nemzetközi helyzet nem feltétlenül kedvez jelenleg a magyar innovációnak, a kormány azért mindent megtesz, hogy megfordítsa a helyzetet – mondta az interjúban Hankó Balázs. A miniszter kiemelte, hogy hazánk és Európa versenyképessége és gazdasági sikerességének növelése érdekében az oktatásnak, tehát a szakképzésnek és a felsőoktatásnak együtt kell működnie a gazdasági szereplőkkel, cégekkel és a kutatóintézetekkel is. Ebben a startupoknak és a kis- és középvállalkozásoknak ugyanúgy szerepük van és lesz is, mint a nagyvállalatoknak és az olyan kutatási programoknak, mint a HUN-REN vagy a HU-rizont.
_
hirdetés
_
hirdetés
Beszélt arról is, hogy a doktoranduszok ma már az egyetemen és ipari szereplőknél is végeznek kutatásokat, a Neumann János Program keretében pedig a szabadalom doktorit ér. Ennek úgy látszik, eredménye is van: az elmúlt 3 év alatt 77-ről 143-ra emelkedett, azaz több mint 85 százalékkal nőtt a szabadalmak száma az egyetemeken. „Sok kiváló külföldi fiatalt vonzunk ide, hiszen közel minden harmadik doktorandusz külföldi” – mondta Hankó Baláz, kiemelve, hogy tíz év alatt a kutatók-fejlesztők száma is megduplázódott, egymillió lakosra vetítve 6500 fő. Azt is hozzátette, hogy ahhoz, hogy a versenyképességi fordulat kiteljesedjen, és 2030-ra Európa 10 leginnovatívabb országa közé kerüljünk, ennek a számnak 9000-re kell emelkednie. „Jelenleg minden harmadik kkv innovál, de az lenne a cél, hogy minden második tegye ezt. Éppen ezért célunk, hogy a kkv-kat segítő pályázataink minél több kkv-t érjenek el. Számításaink szerint az idei évi 131 milliárd forintos innovációs támogatás akár 2500 vállalkozásnak is segíthet innovációs fejlesztésekben.” – mondta.
„Kiemelt eredménynek tartom, hogy az elmúlt tíz évben megháromszoroztuk a kutatás-innovációs ráfordításokat, ez eléri az 1042 milliárd forintot. Célunk, hogy ezt tovább növeljük.”
– tette hozzá a miniszter.
Hankó Balázs elmondta, hogy szerinte akkor sikeres egy fiatal, ha azt érzi, hogy előrelép, ha olyan munkája van, amelyben jól érzi magát, jó keresete van, és azt érzékeli, van értelme annak, amit csinál. „A fiatalok sikere a nemzet sikere. Hivatást adunk, a munkaerőpiacra készítünk fel, a munkaerőpiaci igényekre optimalizálva a képzést. Szakmát, hivatást adunk a fiatalok kezébe a szakképzésben és a felsőoktatásban is. Olyan hivatást, amelyet ő választ, és egyúttal lefedi a magyar munkaerőpiac igényeit. Ebben nagyot léptünk előre. Több mint 300 ezren tanulnak a magyar szakképzésben, világversenyeket nyernek a fiatalok, a világ szakképzései között a tizedik helyen állunk.” – mondta.
A szakképzés összekapcsolása a felsőoktatással nem új folyamat, viszont idén végez az első technikumi évfolyam. „Óriásit fog robbanni a technikumokból egyetemre felvételizők eredménye” – mondta Hankó Balázs. Azt is elmondta, hogy az elmúlt három évben megduplázódott a szakképzésből felvettek számát, ez szerinte idén várhatóan tovább fog emelkedni.
„Érdemes elgondolkozni azon, hogy milyen színvonalú képzés folyik ezekben az intézményekben, ha a gyerekek világversenyeket nyernek.”
– mondta.